Szénás Kör 106 km (31+75 km)

Szénás Kör 106 km (31+75 km)

Az összesen hét próbálkozásomból csak egyszer kezdtem nappal a Szénás Kört. 🌃
A Solymári napok nyüzsgése miatt párszáz méterre a rajttól tettem le a kocsit. A kézi smr hengeremmel átgyúrtam a lábaimat és alaposan bemelegítettem. A táskámat már otthon megpakoltam. Az árusok között célirányosan mentem a rajt kódot rejtő ablakhoz, ahol egy borozgató párocskát megkértem, hogy lőjenek rólam egy fotót. Kérdésükre elárultam a tervem, ők sok sikert kívántak én meg 20:30-kor elkocogtam. 🏃
Negyedik alkalommal indultam el a kiskörön, a táskában csak a legszükségesebbeket vittem magammal, spórolni akartam az energiámmal, amennyire csak lehet. A szokásosnál is lassabban haladtam, a legkissebb emelkedőkön is sétáltam, befelé figyeltem, igyekeztem ellazítani minden fölösleges izmot. Az órámon ugyan a biztonság kedvéért elindítottam a navigációt, de már nem volt rá szükségem, minden kanyart ismerek; jó érzés volt ilyen otthonosan mozogni az ösvényeken. ⌚
Az útvonal mutatásánál sokkal fontosabb feladata volt az órámnak, 15 percenként csipogott, hogy frissíteni kell. A tervem szerint negyed óránként ittam isot vagy vizet, 30 vagy 45 percenként ettem egy müzliszeletet, zselét vagy gélt és 75 percenként lenyeltem egy sótabit. Szépen végig vittem a tervet, ami be is vált: nem volt görcs, nem volt rosszullét és végig volt energiám. 🍫🍬🍼
A Paprikás pataknál megálltam egy varangy párost lefényképezni, mert éjszaka nem gyönyörködhetek a szép kilátásokban, amit a Szénás-kör elém tárna, már ez is nagy látványosságnak számít. 🐸 Ezen kívül kevés említésre méltó dolog történt a kis körön: volt egy-két kidőlt fa, Remeteszőlősön “Jó utat!” kívántak a bulizó fiatalok miközben rácsodálkoztak a hátizsákomra erősített vaddisznó riasztóra, aztán a Szénáson egy madárka előttem röpdösött, amíg fel nem értem a csúcsra, de az erdő még elég csendes volt. 🐦
Solymáron a cél kód beolvasása előtt tettem egy kitérőt a kocsihoz, ahol alaposan feltankoltam a hátizsákom, került bele: rengeteg zselé, gél, iso por, powerbank, pótelem, dzseki, energia ital. Ismét áthengereztem a lábaimat, lecseréltem a pólóm és felvettem egy csősálat és a karszárakat, mert már kezdett elég hűvös lenni az erdőben. 😬 A kocsi közelében egy srác ülve támasztotta a falat, azt hajtogatta, hogy én milyen jól csinálom, valamint azt állította, hogy másnap reggel ő is lefutja a kiskört, de az állapotát megítélve én nem voltam biztos ebben. 😂
Jelentkeztem a nagykörre és beolvastam a szükséges QR kódokat, hogy a kiskör lezárása után 23 másodperccel elkezdjem a nagyot.
Lazára vettem az indulást a nagy körön: válaszoltam facebook kommentekre, a patak mellett már csak a nagy varangyot tudtam lefényképezni. Nekem is már csak a nagy kör volt hátra 🙂 Az első szakasz annyira lazára sikerült, hogy jóval lassabban értem el Remeteszőlősre, mint gondoltam. Innenetől folyamatosan az az érzés volt bennem, hogy nyomnom kell, különben nem fogok beérni a szintidő alatt. Az ellenőrzőpont közelében a helyi keménymag már mulatós zenére tolta a bulit. Én már korábban lestoppoltam a zenémet és örömmel nyugtáztam, hogy jól működik a bleutoothos vaddisznó riasztóm. 🐗
Egy hónappal korábban, amikor a második kis körös érmemet akartam megszerezni, Remeteszőlős előtt kettészakítottam egy vaddisznó családot. Az ösvény mindkét oldaláról röfögést hallottam, csönben megvártam amíg a kismalac átszalad a többiekhez és csak akkor indultam tovább, amikor a röfögések hangja már a távolba veszett. Innentől kezdve gyakori tapsolással és kiáltással próbáltam előre jelezni az érkezésem, de a második ellenőrző ponthoz közeledve elégtelennek bizonyultak az erőfeszítéseim. Ismét népes család csörtetését hallottam a bokrokból. Itt is csöndben vártam, hogy ne zavarjam meg a helyieket, de a vaddisznó mama hangos fújtatással jelezte, hogy hívatlan vendég vagyok az erdejükben. Én vettem az adást és gyors útvonaltervezés után a lehető legrövidebb úton visszatértem Solymárra. Az a kis körös próbálkozásom sikertelen volt, de az esetből tanulva, most hangszóró segítségével jeleztem az érkezésemet. 🔊
Szóval most futottam zenével a Nagy-Kopasz felé, biztonságban éreztem magam a vaddisznóktól, épp egy lejtőn robogtam lefelé vígan. 😒 Egyszer csak jobbra néhány méterre tőlem, velem párhuzamosan, nagyjából hasonló sebességgel haladó csörtetésre lettem figyelmes. Jobbra néztem, valamiben megakadt a lábam, balra bezúgtam a sziklával és csalánnal bélelt bokorba, anyáztam egy nagyot, megdícsértem a lábaimat, hogy megmentettek a komolyabb sérülésektől, konstatáltam, hogy hatalmas lyukat szakítottam az alig 600 km-t futott cipőmbe, majd folytattam tovább az utamat a 2. ellenőrző ponthoz.
Nagykovácsi környékén már annyira hideg volt, hogy az arcomra húztam a csősálat, időnként még a lehelletem is látszott. 🌬 Elgondolkoztam, hogy miért is csinálom ezt? Sokminden belefér ennyi időbe. 😱 Lehet egyszemélyes trance party, horror film forgatás, énidő, edzés, futótechnika fejlesztés, wc keresés…
Mindig előkerül ez a kérdés egy-egy ultra során és mindig más a válasz. Persze van rá racionális magyarázkodás: gyógytornászként szakmai kihívásnak tekintem, hogy egyre hosszabb távokat fussak és közben egészségesen tartsam az izületeimet. Az első százasom májusban az UTH volt, ami előtt 6 nappal túlterheléses fájdalom jelentkezett a térdemben. Azóta szorgalmasan rehabilitáltam a lábam, kiváncsi voltam, hogy milyen jó szintre tudom felhozni magam.
Mentális oldalról viszont ez nem normális dolog. Az ember egésze elfárad ilyenkor. A rendszer már testileg is, lelkileg is feladja az ilyen-olyan okból alkalmazott kompenzációkat. Lehull egy újabb réteg a hagymáról. Mégis mi elől vagy mi után futok? Erre most azt a választ kaptam, hogy az elismerésért – azért amiből gyerekként többre vágytam volna. 🕊 De bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek! Felnőtt férfiként, lassan háromszoros apaként, már igazán itt az ideje elengedni ezeket a sérelmeket és inkább arra fókuszálni, hogy a saját kis vaddisznóimnak, a gyerekeimenk adjam meg azt amire szükségük van.
Ezzel a sok-sok gondolattal meglepően gyorsan repül az idő. A Nagy-Szénásra ismét felkísért a madárka. A 3. pontnál elég hülye voltam, hogy folytassam az utam és elindultam a piroson lefelé. Fél 6-kor értem a Villa Negrához Pilisszentivánon, ahol optimistán megpróbáltam vizet tölteni a falicsapból, de tényleg elzárták és a wc is zárva volt. 🚱 Szerencsére könnyen megtaláltam pár száz méterre a nyomós kutat. 😴 Elég álmos kezdtem lenni, mivel szombaton napközben semmit sem tudtam pihenni, ezért lehúztam egy doboz energiaitalt. Jól jött ez a löket, hogy felérjek a Kakukk-hegyre. Onnan már hamar következett a 4. pont. A Kopár Csárdát elhagyva haladtam felfelé a meseszép single track-en. Itt ért életem egyik legszebb napfelkeltéje, ami el is feledtetett minden fáradtságot. 🌄 Pilisszántó környékén elég szürreális élmény volt az erdei úton, mosolyogva biccentő robogós látványa.
Következett az 5. pont – Trézsi-kút. Tudtam, ha felérek a szerpentinen, akkor túl vagyok a nehezén és már nem fogok visszafordulni. Egy kanyarig futottam, aztán a következőig gyalogoltam, megint futás, majd gyaloglás… Pont jókor jött a családtól a közös reggeli fotó. Már tudják, hogy jobb engem békén hagyni és nem hívogatni futás közben, de a bíztatásuk jól esett. 💞 6. pont Leány-barlang, sima ügy. Piliscsévre most fél 9 körül értem, minden csendes volt, nem úgy mint az első teljesítésem során, amikor belefutottam egy masszívan borgőzös hajnalig tartó buliba, ahol a résztvevők nagyon furán néztek rám, hogy mégis ki ez az állat aki ilyenkor fejlámpával fut, én pedig örültem, hogy már nem ilyesmivel töltöm a hétvégéket.
Piliscsévről Piliscsabára, a Stravan “siratófal” névvel jelzett szegmens volt emlékeim szerint a nagy kör legnehezebb része. 🏜 Homokos, napos, hosszú, unalmas, egyenes emelkedő. Lelkiekben is előre készületem rá, de akkora szerencsém volt, hogy árnyékot vetettek a fák, én meg képes voltam futáshoz hasonló mozdulatokat végezni. A második teljesítésem során annyira kimerített ez a szakasz, hogy Piliscsabára érve, leültem egy nagy fa árnyékába és egy jót nyújtottam. Akkor annyira jól sikerült a nyújtás, hogy a testem átkapcsolt regeneráló üzemmódba, 20-szal ledobta az átlag pulzusomat és már nem is akart újra felkapcsolni a sebváltón; onnantól csak vánszorogtam. Most viszont nem követtem el ezt a hibát, gépiesen haladtam tovább a 7. ellenőrző pontig.
Ezután jön az ellentmondásosan Kálváriára keresztelt utca, ami a Szénás kör legszórakoztatóbb szakasza. Első alkalommal rommá tuningolt 4-es Golffal repesztett haza egy baráti társaság, hogy gyorsan ásványvizes frissítést vegyenek magukhoz egy szétcsapatós buli után. Másodszorra a kocsmával szemben hűsölő fiatalok kérdezték, hogy merre tetszem sétálni. Én ugyan próbáltam meggyőzni őket, hogy futni tetszem, Solymárról indultam és oda is megyek vissza 75 km megtételével, de nem sok hihetőt véltek felfedezni szavaimban. Most, harmadik alkalommal, 10:30-kor a kocsma előtt mulatós zenére táncolva ölelkeztek hárman a világ legtermészetesebb módján.
Piliscsabát elhagyva már csak azt vártam, hogy elérjem az utolsó emelkedőt, fel a turistaház emlékfalhoz a Nagy-Szénáson. Azonban rá kellett jönnöm, hogy a legnehezebb rész a végtelennek tűnő kőris-völgyi mászás. Ami utána következett, igazi örömfutás volt 🙂
Tudtam, hogy bőven szintidőn belül érek célba. Az egész út során végig szépen tudtam haladni, csak az ellenőrzőpontoknál és a kutaknál áltam meg. A frissítés hibátlan volt, végig volt energiám és a gyomrom is szépen tette a dolgát. Semmi vízhólyag, semmi rendkívüli fájdalom, csak a pulzusmérő mellkas pánt dörzsölt ki egy kicsit. Solymáron Gergő várt a teljes éremsorozattal és 2 üveg nagyon finom borral. 🤑🏅🎖🍷
Örülök, hogy ilyen szépen sikerült ez a futás, bebizonyítottam magamnak, hogy le tudok futni 100 kilométert. Ezzel a tudattal nyugodtan abbahagyom az ultrázást egy időre. 3 nappal a futás után elmúlt minden izomláz és már vígan készülök az október 7-i Budapest maratonra. Ott egyéni csúcs lesz a cél, de az igazi kaland október végén kezdődik, amikor megszületik a kislányunk. ♀👶
Jó dolog a Szénás Körön futni! ❤
31+75 km 🔄
895+2175 m ↕️
15:38:41
Képek és szöveg: Péter Mátyás