0
  • Nincsenek termékek a kosárban.
0
  • Nincsenek termékek a kosárban.
0
  • Nincsenek termékek a kosárban.

35K karika a Bükkben by File Balázs

35K karika a Bükkben by File Balázs

Az egész azzal kezdődött, hogy hazautaztunk Miskolcra. 35 km-re kellett valami pálya, de mivel már régen futottam a Bükkben, nehéz volt dönteni, hogy mégis melyik része legyen a befutó. A kutakodás közben eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a Terepfutás.hu által anno szervezett Bükk Trail L-es pályáját járnám be. Ez a 30 km-es pálya még a 2015-ös kínálatban volt és arra gondoltam, hogy egy kicsit ki lehetne egészíteni. Amikor a track-et kerestem, rátalátam a 2014-es rendezésre, ami pont klappolt, szóval bővíteni sem kellett. 35 km és kb. 1200 m szint, tökéletes!

A menet egyébként Miskolc-Tapolcáról indul és jelzett utakon, Kisgyőrt és Bükkszentkeresztet –  kétszer is érintve – visszajutunk a rajtba. Csapadék ígérkezett, úgyhogy a szokásos cuccon kívül egy esőkabát is bekerült a „tarsolyba”.

Az eső miatt nem éreztem olyan „minden percét élvezős”-nek ezt az edzést, szóval egy nagy bögre kakaóval korrumpálható lettem volna az otthon maradást illetően. Na, nem így lett… elindultunk. Amúgy szerintem van motiváló abban, ha egy verseny útvonalát választjuk az aktuális edzés helyének.

Kikocogva ’tapolcáról hamar az erdőbe lehet érni. Az utolsó „emberi” mementó a kőbányából induló szállítószalag, onnantól pedig csak a természet, ami hamar megajándékozott minket egy leselkedő rókával, majd két arra kószáló őzzel. A talaj mély, helyenként cuppog, ahol vagy gyalogolsz, vagy magastérddel haladsz lihegve. Nem lóverseny ez, úgyhogy maradt az első verzió. Szerencsére csak kisebb szakaszokon voltak dagonyák, így nem vetült elénk az egésznapos dagasztás képe. Kocogunk-gyaloglunk a hullámos ösvényen, majd egy hosszú lankán elérjük Kisgyőrt. A falu csendes, vasárnap délelőtt nem igyekszik senki sehová rajtunk kívül. Utunk Bükkszent’ felé vezet, a Galyák nyergén át. Jó meredek, ellenben nem lankás. A 7 km-es szakaszban 500 m szinttel már jónak mondható, csak nézőpont kérdése, hogy mire. A faluból kiérve előbb aszfalt, murva, majd cuppogó sár követik egymást. Néhány szarvasmarha értetlenül néz ránk, mintha tudnák, hogy milyen út következik. Ahogy egyre magasabbra törünk a Galyák felé, kissé fagyos szél leng körülöttünk, ezzel együtt a léptek már könnyebbek az erdei avarban. Néhol egy kis hó és néhány őz tűnik fel. Ilyenkor jólesik bele-belefutni, taposni fölfelé, hogy ne fagyj eggyé a környezettel. Diadalittasan megérkeztem Kőlyuk-Galyára. Jól megnéztem, hogy megvan-e a csúcskő… megvan. Ennek annyi a lényege, hogy az útvonal nem a csúcson megy át, hanem a nyeregből kell egy kis kitérőt tenni. Nem annyira látványos a panoráma, de ha már itt vagy, kukkants ki. Tiszta időben messzire ellátni az Alföld irányába. Még mindig Bükkszent’ felé haladunk. Az ereszkedéshez most több-kevesebb szerencse kell, hogy talpon maradj. A hegy északi oldalán még hó van, az ösvényen meg már jégpáncél. Seggre is esek, de gyorsan felpattanok, hogy ne lássa senki. Haha… ember most nem nagyon jár erre, szóval lehet tovább haladni. Lófőtisztásnál reméltem, hogy a műút kicsit jobb lesz. Nem lett, mert le volt fagyva az egész. „B” verzióként az út melletti kis ösvényen, az ún. „Törökúton” kocogtunk tovább. A falu megérkezett, az ösvény elfogyott, maradt a fényesre fagyott aszfalt. Hát azt látni kellett volna, amit összebénáztunk. Így utólag Moonwalkkal szerintem többre megyünk és 1 km nem lett volna 1,5 km kacsázás. Bükkszentkereszten túrázók kérdezték, milyen az út, ahonnan érkezünk. Őszinte voltam, ők pedig nem mosolyogtak. Mivel már eléggé előre haladt az idő, nem balra fordultunk a kék jelzésen, ahogy a pálya halad Lillafüred irányába, hanem a faluközpont felé kanyarodtunk, lecsípve kb. 4 km-t. Szerencsénk annyiban volt, hogy a faluközpontba haladva a műút eléggé rendben volt, fénysebességgel haladtunk az eddigiekhez képest. Aztán a központból kifelé haladva az emelkedőn be kellett vetni az addig megszerzett tapasztalatokat, helyenként csak a kerítésbe kapaszkodás volt a legjobb választás. Felértünk az erdőhöz, megoldottuk. Innentől már csak le kellett ereszkednünk Miskolc-tapira. Nem mindig volt zökkenőmentes az ereszkedés a jéggé fagyott havas ösvényen, de ezt is megoldottuk. Sűrű-bérchez érve, ami kb. 6 km a pálya végétől, már újra biztonságosan tudtunk talajt fogni. Így haladtunk egész a rajtig… ööö a célig. Száraz időben ez egy nagyon jó pálya, aki szeret távolabb lenni zajtól, civilizációtól, annak tudom ajánlani.

File Balázs a Terepfutás.hu 2021-es cikkezője. További írásait a Balázs világa oldalon olvashatjátok. 

A pálya linkje.