5 Peaks of Gerecse 27 kilométer sasbércek és mészkőplatók között.
A Peaks of Hungary sorozat arra is jó, hogy rájöjjünk: milyen sokban különböznek egymástól a magyarországi középhegységek. Persze, azt eddig is tudtuk, hogy különböznek, az egykori vulkánból lepusztult, a sötétlő völgyekkel zegzugossá varázsolt Börzsöny, a kakukkfűillatú, mészkőgyepes Pilis, a lágyan hullámzó, erdészeti utakkal és „pusztákkal” tagolt Vértes és így tovább… De így, egymás után, havonta egy másik hegység, csörtetős átvágások az úttalan utakon, a jelzések által elkerült, eldugott meglepetések ‒ szóval így valahogy sokkal jobban kidomborodnak a különbségek. Ezúttal a Gerecse, legalábbis a hegység déli része mutatta meg, hogy milyen is valójában. Peaks of Gerecse, 27 kilométer sasbércek és mészkőplatók között.
Útvonaltervező rítus
A Peaks of Hungarynek már kezd kialakulni a jól bejáratott rítusa. Pár nappal az aktuális hegység előtt kikerül pár csúcs, a terepfutók otthonaiban pedig felizzanak a mobilkijelzők, megszaporodnak a Locus Pro előfizetések, izzadni kezdenek az AllTrails szerverei, a Garmin Connect meg a Suunto headquarternél csak néznek, hogy mi ez a rengeteg útvonaltervezés… Mert ilyenkor pár napig mindenki lázasan útvonalat tervez, szinteket és távokat méricskél, és megpróbálja kitalálni, hogy az a rovátkolt vonal a térképen két méter magas kerítés vagy két méter mély sziklalépcső. (Sőt, lassan már a csúcsokat is úgy fogják bejelenteni, mint az Oscar-nomináltakat, shortlist, announcement, applause.)
Én sem tettem másképp, annál is inkább, mert a bejelentett öt csúcsból négyről azt sem tudtam addig, hogy a világon van… ám annál jobban örültem az ötödiknek. Igen, ez a Pes-kő, ez a Tarján fölött magasodó káprázatos sasbérc, egyik kedvenc magyarországi célpontom. A Pes-kő egyébként ‒ Bükkben lévő druszájától eltérően ‒ nem különösebben magas, 400 méteres sincs, viszont legalább annyira látványos. Mégsem igazán ismert, bár az országos kék közvetlenül alatta megy el, hófehér mészkősziklái bekandikálnak a Turul Trail útvonalába, de alulról viszonylag nehéz megközelíteni. A Pes-kő egyébként épp az elmúlt hetekben került a figyelem középpontjába, Tenczer Gábor Telexes cikke nyomán.
Pes-kő
Illetve még egy részletét ismertem a valószínűsíthető útvonalnak, a Tatabánya fölötti Vaskapu és a Ranzinger Vince-kilátó közti gyilkos szakaszt. A Peaks of Gerecse kiagyalója, Csanya a korábbi vértesi kihíváshoz hasonlóan most is elrejtett egy-két „kötelező szakasznak” nevezett időzített bombát. Aki futotta már a Turult Trailt, az tudja, hogy ez a pár száz méteres eszelős, erodált kaptató a legkecsegtetőbb részidőt is totál tönkre tudja vágni. Szóval én biztos voltam benne, hogy ezt a részt kizárólag lefelé vagyok hajlandó teljesíteni (szerencsére iránymegkötés nincs a kiírásban).
Ez aztán meghatározta az egész útvonalat. A Peaks sorozat alapvetően az érintőpontos kihívások közé tartozik, tehát nincs kijelölt útvonal, csak öt csúcs és két kötelező szakasz. Sportszerű nehezítésként egyik csúcsra sem vezet jelzett turistaút. Sőt, nem egyhez nemhogy jelzett, de egyáltalán, semmiféle út nem vezet. Eleget túráztam-futottam már ahhoz a Gercsében, hogy tudjam, Ackbaar admirális halhatatlan szavaival élve: Ez csapda!
Az Őzfej oldalában
A trükk egyébként a Gerecse sajátos földtörténetében rejlik. Némileg leegyszerűsítve, a Bükk-fennsíkhoz hasonlóan szinte az egész Gerecse egyetlen hatalmas mészkőtömb, amely igen kemény, rideg kőzet, szemben mondjuk a Visegrádi-hegység vagy a Börzsöny puhán málló, tufás andezitjével. Ennek köszönhetően a Gerecsében nincsenek gyűrődések, annál több furán kiemelkedő lemezekre tört rög, melyek zöme nyugatról viszonylag lankás, keletre viszont annál meredekebben zuhan alá. Ezekből a tört rögökből alakultak ki a sasbércek, a Pes-kő, a bajóti Öreg-kő, a Vértestolna felett magasodó Kopasz-bükk, a Nagy-Gerecse oldala. És ezek közé tartozik a Tatabánya felett magasodó szirt is a turullal meg a Szelim-barlanggal, még akkor is, ha ez éppen pont nyugatra néz.
Egyszóval a Gerecse nagyon jellegzetes terep, kisebb, kb. 400 méter magas, pár négyzetkilométeres, kelet felé csendesen emelkedő fennsíkokkal, melyek oldala meredeken szakad le a medencékbe, ahol cuki falvak bújnak meg: Vértestolna, Tardos, Tarján, Héreg…
Terepfutó-szempontból ennek azért van jelentősége, mert az útvonalon többé-kevésbé hosszú szintezős futásokra lehet számítani, közöttük meg durva lejtőkre és emelkedőkre. A dolgot bonyolítja, hogy a Gerecsében tényleg nagyon óvatosan kell átvágást tervezni, és ennek nemcsak a Budai-hegységben vagy a Vértesben jellemző erdészetikerítés-mánia az oka, hanem egyrészt az, hogy a Gerecse sokkal rosszabbul térképezett például az OpenMapsen, mint mondjuk a Pilis, másrészt az, hogy a mészkőfelszín nagyon speckó talajviszonyokat eredményez. Bármikor belefuthatunk ‒ mint ahogy bele is fogunk futni, ezt garantálom, háhá! ‒ egy-egy bokatörő, karros, mészkőkavicsos terepbe, mint mondjuk a Pes-kő tetején, vagy az Őzfejnél. Ott meg aztán nem lesz futás, csak finom balett a vesztünkre törő kövek között.
Bokatörő karrok
Levágni vagy nem levágni?
És ha valaki Locuson vagy AllTrailsen tervez utat, akkor mindenképp szerezzen be mellé egy „rendes” Cartographiás Gerecse-térképet is. Locusra meg is lehet venni, bár ez elég egypontnullás verzió, nem vektoros, hanem mindössze egy szkennelt képfájl, de még mindig ezerszer informatívabb, mint bármelyik OSM-alapú térkép. Sok kellemetlenségtől, horhoson és árkon való átkaparástól menti meg magát, aki a Cartographia-térkép alapján tervez. Eleve fontos tanács, hogy a Gerecsében ne akarj rövidíteni, válaszd mindig inkább a hosszabb, de biztosabb odajutást jelentő ösvényeket.
Így aztán a Peaks of Gerecse valamivel hosszabb, mint a korábbi Peaksek, több kacskaringó van benne. Ahogy számoltam, ha kényelmesen, anélkül szeretnéd teljesíteni, hogy vaddisznóként csörtetnél a bozótosban, akkor a minimum táv olyan 30 kilométer körül van, de kiindulási ponttól függően 35-re is felmehet a táv.
Én persze bátor voltam, a tempóm általában is olyan lassú, hogy észrevehető sebességvesztést az sem okoz, ha egy karrmezővel kombinált szedres állja utamat. Úgyhogy inkább a rövedebb utat választottam, nem is körtúrát mentem, hanem Vértesszőlősről indulva Tatabányára értem vissza.
Persze akik autóval mennek, azok számára egyértelmű a helyzet: minden szempontból a legjobb Vértestolnán megállni, mondjuk a focipálya mellett végtelen hely van. Innen lehet a legrövidebbet futni, és így tulajdonképpen minden lakott területet elkerülsz. De ha ez nem tetszik, akkor felmehetsz egész az agostyáni arborétumig, ha jól tudom, most hétvégenként nyitva van, csak pár száz méterre esik az optimális útvonaltól, és nincs is jobb, mint a terebélyes cédrusok alatt lenyújtani a Peaks of Gerecse fáradalmait.
Vértestolna focipálya, a háttérben a Kopasz-bükk oldala
Logikus persze akár a turulnál megállni, bár hétvégenként ott elég durva tömeg van, és hiába a viszonylag nagy parkoló, gyorsan megtelik. És természetesen kényelmes parkolás esik a vértesszőlősi őstelepnél, bár kulturálódni, Samut bámulni most kevés esélyünk van, mivel a bemutatóhely sajnos zárva.
Én magam innen indultam, egy széles, ráérősen kanyargó erdészeti úton volt elég időm lélekben felkészülni az első nagyobb átvágásra a Reim-hegy felé. Bár ez a levágás viszonylag sima, egykorú bükkösben vezetett, hamar rá kellett ébrednem, hogy itt futni bizony csak gyalogtempóban lehet, és ahol a szarvasrudli elfér, ott nem biztos, hogy az ember is. Kanyargós vadcsapások vezettek fel a némi túlzással akár „peak”-nek is nevezhető széles dombhátra, ahol nagy lelkesen majdnem bele is szaladtam egy dagonyázó pocsolyába.
(Ekkor még nem olvastam Csanya itinerjét, így nem tudtam, hogy ez a sáros izé voltaképpen vaditató, csak reménykedtem benne, hogy csúcskő helyett ezt kell megtalálni, és lőn!)
Reim-hegyi csúcsdagonya
Ha az én utamat követed, innen sokáig igazi örömfutás az élet (már ha lehet ilyet mondani egy kálváriára), fel a vadászházig, aztán azon is túl, gyönyörű bükkösben, egész az Öreg-Kovács-hegyen túl (itt sincs csúcskő, helyette megkapó szépségű bázisállomás), végig a fennsík peremén, pompás gyep-rekortánon. A kevésbé vállalkozó kedvűeknek azt javaslom, hogy inkább kerüljenek visszafelé, és a piros jelzésen fussanak le Vértestolnára, mert a levágás a Kopasz-bükk oldalában elég vad.
Az etető mellett jobbra indul egy alig látható kis ösvény az Öreg-Kovácsra
A megkapó szépségű bázisállomás
Kálvária a Szent Péter plébániatemplom közelében
Vastagpados látványosságok
A vállalkozó szelleműeknek viszont szívből ajánlom, akármelyik irányból. Ez a hegyoldal igazi Gerecsés fílinget ígér, kalandos bukdácsolást a gerecsei terep összetéveszthetetlen jellegzetességén, ezen az ún. „vastagpados” dachsteini mészkövön. A vastagpadosság azt jelenti, hogy a mészkő egy-másfél méter magas lemezekből, vastag padokból áll, ezek preparálódtak ki különböző mértékben, és ez adja a hegység sziklaalakzatainak és terepviszonyainak igazi terroir-ját. Itt, mint egy óriási lépcsőn lehet lelépdelni-leugrálni-leszánkázni a völgybe ‒ kinek-kinek vérmérséklete, terepfutó-technikája és ízületi állapota szerint.
Vastagpados mészkő a Kopasz-bükk oldalában
Ha jól lőttük be az irányt, pont beleszaladunk egy titokzatos látványosságba: egy, a második világháborúban lezuhant katonai szállítógép emlékművébe. A sztoriról bővebben itt lehet olvasni.
Emlékmű
Ugyanez a vastagpadosság teszi teljesen egydivé mondjuk a Nagy-Gerecse kőfejtőjének kultikus sziklamászó-útjait, a Szelim-barlang összetéveszthetetlen karakterét, az Öreg-kő különleges világát vagy éppen a Peaks of Gerecse következő csúcsát, az egész Gerecse egyik legnagyobb látványosságát: a Pes-kő híres „gyilokjáróját”.
A Pes-kő oldalában
Ez az út egyik kötelező szakasza, a Pes-kő csúcsáról egy lágyan kanyargó single track vezet le ehhez a furcsa párkányhoz, amely nem túl hosszan, de annál látványosabban kígyózik, majdhogynem a sziklafal közepén. Bár az itiner úgy szól, hogy a kötelező etap bármelyik irányból megfutható, alapvetően csak felülről lehet megfutni, és a barlang után nem sokkal vissza kell fordulni. A kevésbé technikás, bizonytalan, ne adj’ Isten tériszonyos futóknak mindenképp a visszafordulós verziót javaslom, mert a párkány vége egészen elkeskenyedik, és egy kicsit már kaparászni is kell.
De az biztos, hogy ez a Peaks of Gerecse igazi látványossága. Ahogy a Vértesnél a kedves Gráciák-bérce, a Pilisnél a Prédikálószék alatti Üstök-hegy gerinc valódi csemege volt, úgy itt a Pes-kő párkánya az. Ebbe a pár másodpercbe belesűrűsödik a terepfutás minden szépsége, eleganciája és könnyedsége, az ember legszívesebben oda-vissza futkározna egész nap ezen a gyönyörű, kitett peremen. „Dachsteini mészkő”, így nevezik ezt, pont azért mert alapvetően ugyanúgy és ugyanakkor alakult ki, mint a Dachstein masszív tömbje, pont ugyanazzal a vastagpados rétegzettséggel, és hát ha annyira nem is látványos, de megvan a maga meghitt bája.
Nem átvágni!
Az én utam itt visszafordul nyugatnak, laza tempóban repülök lefelé a Pes-kő gyengéden lejtő platóján, hogy aztán nekiugorjak az egész útvonal legnagyobb átvágásának ‒ a szó mindkét értelmében. Mindenkinek csak azt tudom javasolni az Őzfej és a Ranzinger-kilátó között, hogy ne szégyellje a hosszabb, de jól kitaposott utakat, horribile dictu jelzéseket!
A Pes-kő és az Őzfej között remek vízvételi lehetőség a Bundschu-kút
Én mérhetetlen mennyiségű időt vesztettem, amíg 11-12 perc/km-es (viszont cserébe 180-as pulzussal) evickéléssel átkapartam magam a Hajagos alattomos mészkődarabokkal borított, bokatörő emelkedőjén, aztán beleszaladtam pár kerítésbe, hogy az egésznek a végén egy gigantikus, sűrűn benőtt szedresgalaxisban kössek ki. Nem, nem, soha! ‒ ziháltam az ősi terepfutó-csatakiáltás, amelyet akkor szokott felharsanni, ha az óránk off route-ot jelez. Szóval bármerről is mentek, ezen a részen mindenképp érdemes a piroscsík-piroskereszt-sárgacsík kerülővel dolgozni, különben piros csík csak a tövisektől feltépett karotokon és vádlitokon fog szivárogni.
A Pes-kő csúcshalma
Nem átvágni!
Kegyetlenül megtépázva jutottam fel végül a kilátóhoz, amely Magyarország egyik legkülönlegesebb ilyen jellegű építménye. Eredetileg egy bányalift felvonótraverze volt, persze nem itt, a hegytetőn, hanem lenn Tatabányán… a szomorú hírű Vadorzó-aknához tartozott, amelyben 1978-ban egy robbanás 26 bányász életét követelte. (Mindössze öt évvel a még durvább márkushegyi katasztrófa előtt.) Az aknát aztán bezárták, és a felvonó építményét áthozták ide, és kilátóvá alakították. Az egyik leglátványosabb hazai kilátóépületre mindenképp érdemes felmenni, mert egyrészt tényleg elég kitett, másrészt tényleg remek a panoráma, harmadrészt érdemes egy percre csendben tisztelegni a bányászok emléke előtt ‒ annyira nem siethetünk, hogy ez ne férjen bele.
A Ranzinger Vince-kilátó
Az én óramutató-irányos trackem szerint itt már csak a kötelező etap, a vaskapui lemenet van hátra. Ha fordítva mész, akkor itt kell felkaparnod, ami mindig elég kijózanító élmény. Itt már mindent beborít az, amit én Huszonnégyökrös-effektnek hívok: a közeli autópálya éjjel-nappal állandó morajt küld a völgyből a hegyre. Ugyanezt lehet hallani a Huszonnégyökrösön, de innen nem messze, a Zuppa-tetőn is. Az ereszkedés után már csak egy rövid csattogás van hátra Tatabánya jellegzetes, Sztálin-barokk lakótelepén, és az út végén már ott vár az állomás.
Akik autóval mennek, persze kihagyhatják a tatabányai románcot, a Vaskaputól egyértelmű erdészeti utak vezetnek át a Reim-hegy felé kanyargó pirosra, ahol az én utam kedődött.
Tanulság
Kivételesen ne hagyd el a járt utat! A Gerecsében óriási szívás átvágni. Útvonaltervezésnél különösen ügyelj arra, hogy amit a térkép (mindegy, hogy Openmaps, Cartographia vagy hasonló) világoszöld tisztásnak jelöl, az általában nem tisztás, hanem szupersűrű, áthatolhatatlan fiatal erdő. És ha ezek a „tisztások” feltűnően geometrikusak, akkor szinte biztos, hogy kerítés is védi őket, tehát ha a tervezett utad egy ilyenen megy keresztűl, akkor számíts arra, hogy el fogsz akadni.
A Reim-hegy
Inkább kerülj, fuss hosszabban, és örülj, hogy futhatsz. Ha keveset jársz itt, nagy valószínűséggel nem lesz elég az órára letöltött track, legalább egy Locust vagy papírtérképet vigyél magaddal, mert komoly esélye van az újratervezésnek. Szubjektív véleményem szerint a Peaks of Gerecse a Peaks sorozat eddigi legkeményebb és legtrükkösebb darabja, de az is igaz, hogy a legnagyobb látványosságokkal kecsegtető. Nem gyors, az biztos, personal bestért ne jöjjön ide senki, viszont nagyon látványos.
Egy a sok-sok feltűnően geometrikus formájú tisztás közül
A Pes-kő önmagában megéri a fáradtságot, ilyen fantasztikus helyen ritkán van mód futni Magyarországon. Vétek lenne kihagyni. És az is tény, hogy a Gerecse hangulata, ezek az egyik oldalon finoman lejtő, a másikon meredek leszakadó sasbércek, a hófehér mészkő ezernyi formája, a mindenütt utadba álló sziklalépcsők, ez az egyszerre vad és barátságos táj különleges élményt tartogat.
Vasák Benedek
A szerző a Terepfutás.hu cikkezője. További írásait a Kiazmus.hu oldalon olvashatjátok.
