0
  • Nincsenek termékek a kosárban.
0
  • Nincsenek termékek a kosárban.
0
  • Nincsenek termékek a kosárban.

A 2020-as év tanulságai by Teréz

A 2020-as év tanulságai by Teréz

2020-es-2021-hataran, avagy mit tanultam és mit tervezek a futóéletemben.

 

Azt mondják, amit az év első napján teszel, az jellemzi majd az egész évedet. Nos lehet nem kellett volna totyorognom a kéken és a sárgán lefelé a Happy New Trail versenyen, mert ilyen lett az évem is. Totyorgós.

De azt is tartja a mondás, hogy vagy haladunk vagy tanulunk, így ez utóbbinak fogom fel az elmúlt egy évet, ami a futóéletemet illeti (és több népi szólás-mondást nem idézek a cikkemben).

 

Jöjjenek hát a tanulságok:

 

  1. Egy terepversenyen nem kompenzálja a tempós sík és a határozott felfelé mindazt, amit a lejtőn lefelé művelek.

Erről már írtam részletesebben a Happy New Trail cikkemben, most csak annyi, hogy hiába volt a fogadalom, hogy megtanulom azt a downhill technikát, nem jött össze. Szóval azóta is halálfélelemmel araszolok minden hegyről lefele… igen. Ne mondj semmit. Jövőre majd újra megfogadom. De minden jó tanácsot jöhet! Előre is köszi.

 

  1. Terepen még talán elmegy, ha rossz a futótechnikám, de síkon csak egy jó cipő menthet meg. Ha nincs, az baj.

Méghozzá elég nagy. Persze ezt pontosan tudtam az elmúlt 8 év tapasztalata alapján… csak nah. Szép cipő volt. De az eredménye csak annyi lett, hogy hónapokon át nem tudtam futni, mert a sok aszfalton tett egyforma (rossz) lépés teljesen leamortizálta a csípőmet. Ugyanakkor az a gyógytorna, ami végül helyretett, örökre hasznos lesz mindennapi gyakorlásra is. A hosszúkat pedig ezután csakis az erdőben futom.

 

  1. Amikor semmi sincsen, futás akkor is van.

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel a tavaszi karantént napi szinten dobtam fel a kedvenc futóköreimmel (és az év végi edzőterem zárlat mellett is a futócipőm az egyetlen mentsváram, már ami a sportot illeti). Fizikai tréning és lelki tréning volt ez egyszerre. Egy óra szabadság. Minden nap. Minden reggel. Hitet adott és erőt, motivációt a holnapra akkor, amikor nem mindig volt. Ha akkor nem is mindig ebben a szellemben húztam a cipőm, valahogy mégis ezt az érzést viszem magammal ebből az időszakból a jövőre.

 

  1. Aki nem tud Magyarországon nyaralni, az még nem ismeri a hazáját.

Mi idén nem csak jobbhíján választottuk az észak-magyarországi hegységeket szabadságunk úticéljává. Kilenc napot töltöttünk az erdőben, maximum pici falvakon áthaladva, és az évünk legboldogabb napjait éltük (média és minden nélkül). Csodás és valóban feltöltő utakon jártunk, és egy pillanatig sem vágytunk máshova.

 

  1. Terepen futni sokkal könnyebb, mint túrázni.

És ez nem vicc. Megy a harakiri a futós és a túrás csoportokban, hogy ki a keményebb, ki csinálja jobban. Én ebbe nem is folynék bele, mert mindenki úgy, ahogy akarja. De a fenti sor tény. Éltük. És nem mondjuk, hogy eztán csak futunk, mert szeretjük a kihívásokat! De a futúrázás fogalmát intézményesítjük (ha még eddig nem tette meg más).

 

  1. Még nem eldöntött, hogy feladni vagy el nem indulni a nehezebb. Vagyis a könnyebb.

Már ami egy versenyt illet. De idén elengedtem egy régi álmot, egy célversenyt, a páros Ultrabalatont. Májusban picit örültem, hogy halasztották, végül azonban októberben sem éreztem magam késznek. Nem is voltam. Nem tudtam felkészülni. Nem éreztem az erőt, és nem éreztem az elszántságot sem. És féltem. Féltem, hogy ha odaállok, nagyobb lesz a baj, a sérülés, mint amit az év során átéltem. Féltem, hogy majd fel kell adjam és féltem, hogy csalódást okozok. Féltem, hogy mit mondanak majd mások, hogy hogyan nézek majd tükörbe. Ezer és egy gondolatom volt… de hoztam, hoztunk egy döntést. Nem álltunk rajthoz. Nehéz volt. De tanulságos. (Még) nem bántuk meg.

 

  1. Ha valaki kibír mellettem 1160 kilométert terepen, akkor akár a férjem is lehet. És lett.

Persze nem így indultunk neki az Országos Kéktúrának – legalábbis én nem. De tény az, hogy ami itt nem derül ki, az talán nem is létezik. Van az a táv, van az a körülmény vagy helyzet, amikor már nem tudsz viselkedni. Amikor igazán őszintére futod magad. És ez alapján már lehet dönteni. Akár egy életre.

 

  1. Soha nem mondhatom, hogy ennél rosszabb már nem lehet, mert de.

És amikor ezt leírom, most a Peaks of Pilis jut eszembe. A mátrai Sombokor után könnyelműen mondtam, hogy a Pilis ennyire nem lehet kegyetlen. De lehetett. Mert mindig lehet. Éppen ezért a budairól nem írok, nem remélek. Majd akkor, ha már hazajöttem.

 

  1. Amikor megy, akkor nem kell picsogni. Mert ha majd nem megy, akkor meg azért lesz a hiszti.

Erre egy december eleji 40 perces futásom során jöttem rá, melynek az első 20 perce nettó hiszti volt. Hogy miért, hogy nincs kedv, hogy kell-e ez nekem, blablabal… És akkor ráébredtem, hogy most épp azon picsogok, hogy futni kell, amikor pedig nem tudtam, akkor pedig azon, hogy miért nem megy. Sosem volt, sosem jó az, ami éppen van. Pedig kellene, hogy az legyen. Jó. Bárhogy is van.

 

  1. Tervezni lehet, sőt talán kell is, de rugalmasan alkalmazkodni alapvetés.

És ez már kicsit előre is mutat. Mert ki tudja mi lesz és hogyan alakul. Mindent ceruzával írunk a naptárba. Vagy még talán azzal sem. Egyszerűen csak őszintén remélünk…

 

Én is ezt teszem. És közben megpróbálom önmagáért élvezni azt, amit úgy hívnak futás. Tanulom, amit tanít, elveszem, amit ad, és élem azt, ami.

 

A szerző a Terepfutás.hu 2020-as cikkezője. További írásai a Bárhogy is legyen: mozogj! Facebook oldalon olvashatók.