A Kör – interjú a legtöbb sikertelen próbázás csúcstartójával

A Kör – interjú a legtöbb sikertelen próbázás csúcstartójával

A Kör – interjú a legtöbb sikertelen próbázás csúcstartójával

 

Petresevics Robi neve időről-időre előkerül a terepfutás.hu oldalán. Ő az, aki nem adja fel és újra és újra benevez a Körre, ami – aki nem ismerné – minden magyarországi instant túra és terepfutás ősatyja.
A 152 kilométeres távon 7100 méter szintemelkedést kell legyűrnie az indulónak, mindezt 30 órán belül. Sok mindent elárul a Kör nehézségéről, hogy 6 éves létezése óta mindössze 43 sikeres teljesítést jegyeznek.
Robit eddigi 4 sikertelen próbázásáról kérdeztem.

 

Szia Robi! Miért indultál el először a Körön? Honnan hallottál róla? És mit éreztél, mikor már látszott, hogy nem leszel szintidőn belül?

 

Sziasztok! Sok közöm nem volt a Börzsönyhöz már jó húsz éve volt annak hogy utoljára arra futottam. De beleuntam a sok aszfaltos maratonba, terepet meg főleg az Alpokban és Tátrában futottam de max. 60 kiliig. Aztán a fb-n egyszer csak feltűnt ez a titokzatos valami, ha jól emlékszem összevissza feltettek egy-egy szakaszt a leendő KÖRből. Marha igzgi volt az egész, majd éjszakánként ott ültem gép előtt és követtem az első szárnypróbálókat. Aztán hosszas hezitálás után kimentem és cirka 5-6 részben végig futottam és úgy döntöttem kipróbálom. Tudtam, hogy csoda lenne végigmenni és eleve egy 33-36 órás időt lőttem be. Fenomenális volt célba érni (35:50 körül), átéltem saját pusztulásom és feltámadásom, láttam tucatnyi csodát amit a beszámolókban olvastok, de akkor azt mondtam, ezt SOHA TÖBBÉ!!

 

 

Miért vágsz neki mégis újra és újra? Mi az, ami ennyire megragadott benne?

 

Évekig eszembe sem jutott újra menni, egyrészt a jégkár miatt, másrészt akkor csak a triatlon létezett számomra. Aztán cirka 2 és fél éve végig futottam/túráztam a Caminot és befészkelt a gondolat. Újra át akartam élni a Börzsönyt, hallani a vaddisznók matatását a bokorból, az éjszaka neszeit, látni a teliholdat, a világító szempárokat, érezni a fájdalmat, amikor a 22 csúcson az uccsó csepp kólát is úgy iszod mintha belga meggysör lenne, amikor úgy vágysz rá hogy belehuppanj az otthoni fotelba, mint ahogy mások a királyi trónra vágynak.

 

Van-e olyan dolog, amit megtanultál a 4 próbázásodból? Megváltoztatta az életedet?

 

Ha tanultam volna belőle, akkor nagy ívben kerülném. 😊 Arról, hogy változott-e az életem a családom tudna mesélni. Nálunk az már szállóige, hogy ’Apa már megint arra a „nyamvadt” Körre készülsz’?

Hogy belül mi változott azt azok értik akik már próbálták.

 

Hogyan készültél egy-egy próbázásra?

 

Egyre bölcsebben. A második próbára évekkel később emberesen rákészültem, előtte 2 hónapig amikor csak tehettem kint voltam Börzsönyben futni. Voltak segítőim, erőnlét teljesen rendben volt de lecsapott az év köde és éjszaka csak bolyongtam mint részeg a kivilágítatlan országúton. A harmadiknál az időpontválasztás volt tökéletes, minden klappolt de egy patakon átszökkenésnél szakadt vádlival landoltam. A negyedik az egy rohadt kerek szülinapi próbának indult, de igazából csak az akarat volt meg, semmi edzés, gondoltam majd a sok év rutinja segít, még előtte nap is éjfélig dolgoztam, gyakorlatilag alvás nélkül vágtam bele. Hát bele is aludtam.

 

 

Mi az, amit fontosnak tartasz átadni, tanácsolni azoknak, akik megpróbálják a Kört? Milyen hibákat kerüljenek el?

 

Ez elég humoros, tőlem tanácsot kérni. 😊 De tudok bölcseket mondani, mint a NHH és Vilati depózási csúcstartója: Ne úgy frissíts a Körön mintha lagziban lennél! Ne itt akard kipihenni a hétközi alváshiányt! Egy idő után nem fogod élvezni, ezt vedd tudomásul! Ha mákod van lesznek jobb perceid is. Ha nem tudsz fotoszintetizálni, egyél sokszor keveset! Ha már azt hiszed nincs több káromkodás a magyar nyelvben, nyugodj le…, pár perc és eszedbe jutnak olyanok, amiket már rég elfeledtél!

 

Lélekben így készülj: Nosztráig felpörget, Nagybörzsönyig megnyugtat, NHH-ig bekeményít, Esztergályosig megaláz, majd Závozig kicsit bealtat, hogy utána Csóványosig darabjaidra szedjen, megcsócsáljon és felemésszen és végül Foltánig még egy utolsót rúgjon beléd a KÖR.

 

De ha végig érsz életed legcsodásabb élményén leszel túl 😊

 

Nekivágsz-e megint? Ha igen, mikor? És változtatsz-e a felkészüléseden?

 

Amíg Csanyáék ki nem tiltanak, biztos. 😊 Jövő április. Összeáll egy különleges páros. A felkészülés most tudományos lesz, gyakorlunk mindent, a frissítést, átöltözést, még k*kálni is időre fogunk. Rengeteg szintet megyünk és még annál is többet. A siker még nem borítékolható de azon vagyunk. Majd humorral kezeljük a fájdalmat. Szeretném ha úgy alakulna, hogy legjobb barátom, Döme, aki eddig háromszor várt meglepetés partival Závoznál, végre valóban megpillanthatna az ösvényen közeledni.

Köszönöm Robi! Nagyon sok sikert kívánok!
Én köszönöm.

 

Perényi-Bakó Andi

 

 

 

 

IRATKOZZ FEL
A TEREPFUTÁS.HU HÍRLEVELÉRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

Beküldés közben hiba lépett fel. Kérjük, hogy töltsd ki újra!

Felelősségem és elmeállapotom teljes tudatában kérem, hogy a Terepfutás.hu hírlevelet küldjön nekem!