A legsötétebb nap

A legsötétebb nap

 

 

 

Hogy melyik a legsötétebb nap? A gyakorlottabbak erre rávágják, hogy hát milyen kérdés ez, nyilván december 21., a téli napforduló napja, amikor ezen a szélességen valamivel fél nyolc előtt kel, és valamivel négy előtt nyugszik a Nap. Majdnem 16 órán át sötét van tehát, mi más lehetne a legsötétebb nap?

 

Van azonban egy emberfajta, az időhiánytól sújtott, jellemzően (több) kisgyerekes terepfutó, amely számára egyáltalán nem a téli napforduló ez a nap. Az időhiánytól sújtott, jellemzően kisgyerekes terepfutó legfontosabb tulajdonsága, hogy egyáltalán nincs ideje szenvedélyére, ezért aztán lopott órákból, másnak nem kellő, resztli időforgácsokból próbálja összelopkodni a terepfutásra valót. Mikor teheti ezt meg a legkönnyebben? Ha mindenki más alszik, tehát éppen senkinek nincs szüksége rá, hogy mesét olvasson, hogy súlyos sérüléseket lásson el, szálkákat húzzon ki apró pici ujjbegyekből, hogy kakaót főzzön, hogy pelenkát cseréljen vagy éppen kakacsíkos kisgatyákat mosson, vagy éppen ketchupos túrógombócot készítsen.

 

Igen a kisgyerekes terepfutó jellemzően az éjszakából, annak is inkább a hajnal felé eső részéből szakítja ki magának az időt. Így aztán a legsötétebb nap logikusan az őszi óraátállítás előtti nap, ez a reménytelen októberi szombat, amikor még sötétben ér vissza a hajnali futásból, és úgy várja a másnapot, az egy órával visszaállított rendes időt,mint a megváltást.

 

Ilyenkor, október végén három dologról szokott vitatkozni egész Magyarország.
1) Ki volt Dózsa László és kommunista volt-e Nagy Imre?
2) Van-e Magyarországon Halloween vagy csak mindenszentek van?
3) Téli vagy nyári, mármint időszámítás?

 

Az időhiánytól sújtott, jellemzően kisgyerekes terepfutó marginális szempontjai szerint egyértelműen a téli. (Ami igazából nem is téli, ilyen nem is létezik, van a rendes időzóna, amikor az időzóna közepén délben delel a Nap, illetve a nyári, amikor egy órával később.) A legsötétebb napot megelőző hetekben sötétben indul magányos hajnali futására ‒ mert hát nincs még egy olyan őrült rajta kívül, aki hajnali fél ötkor sportolni indulna, hacsak nem egy másik kisgyerekes terepfutó valahol a város túlsó végén ‒, és sötétben is ér vissza a még jóízűen alvó családhoz, hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelően reggelit készítsen.

 

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyit számít ilyenkor egy röpke óra, 10-12 kilométernyi ajándék az Óravisszaállítás Istenétől. A Nap naponta 1-2 perccel később kel fel, tehát pont 60 nap múlva, a napfordulókor jutunk vissza ugyanabba a reménytelen helyzetbe, ahol most vagyunk: a fél nyolcas napkelte kilátástalan twilight zone-jába. De addig! Addig van két hónapunk, legalább minimális eséllyel, hogy futás közben lássuk a napfényt.

 

Persze elismerem, megvan a romantikája annak is, hogy október elejétől február végéig a családtól nagy nehezen kikönyörgött versenyeken kívül minden futás a fejlámpa fényfoltjának szűk körébe van zárva. Ahogy futsz fel a kihalt utcákon, és az erdőszélre érve lassan elmaradnak a fények, a fejlámpa ledjei, bármilyen erősek is, mindent különös, kontrasztos, monokróm látványba burkolnak. Elvesznek a színek, elveszik a tárgyak és dolgok anyagszerűsége, csak az örökké ugráló árnyékok vannak, azokból kell kitalálnod, hogy az ott egy kő előtted, egy furcsán pöndörödő falevél vagy egy jóízűen lakmározó sün.

 

Az ösvény szinte minden fordulójában szempár villan, és futás közben nagyon nehéz eldönteni, hogy egy, az erdőbe túlságosan felmerészkedő macska van öt méterre vagy egy, a városba túlságosan lemerészkedő vadkan tízre. Kiélezetten figyelsz minden zajra, csörtetésre, motozásra, röffenésre. Ezeken a magányos éjszakai futásokon tényleg csak te vagy, már az erdő sincs, csak a fejlámpa ugráló fényköre, meg a valószínűtlenül hangos zihálásod.

 

Na, ezt érdemes megszorozni négy hónappal, húsz héttel, hetente három-négy futással ‒ egy idő után tényleg léleknyomorító ez a sok sötétben szaladgálás. A skandinávok ilyenkor persze már nyilván átváltanak sífutásra vagy sítúrára, de a szikrázó hóban siklani mégiscsak felemelőbb élmény, mint a Hármashatár-hegy oldalában elszabadult kutyáktól rettegni a vaksötétben.

 

Hát ezért a legsötétebb nap ez az október végi szombat. De szerencsére másnap óra-visszaállítás, és megint lehet látni, legalább a futás végén, a Fenyőgyöngyétől lefelé az Újlaki templom mögött kelő Napot.

Vasák Benedek