Aszfaltról terepre….
Aszfaltról terepre
Van ennek egy pszichológiája szerintem – és akkor most elég szubjektív leszek. Az egyik része, amikor az aszfalton hajszolt (már-már unalmas) kilométerek után vágysz egy olyan helyre, ami kicsit (nagyon) más. A másik része pedig az, amikor már ott vagy, és amellett hogy ráeszmélsz arra, hogy mennyire iszonyat jó helyen vagy, rá kell jöjjél arra is, hogy itt bizony más szemüveget kell viselj.
2017 őszén az első maratonom után elkezdtem unatkozni az aszfalton. És ezzel együtt elkezdtem idegesíteni is magam – hisz volt időm másra fordítani a figyelmem és máshova tenni az energiám -, hogy ez már nem lesz gyorsabb (maximum hosszabb… majd. Egyszer.). Igaziból persze talán nem is kell, de valójában meg (szerintem) nem is tudom. Tudtam. Tudnám. Bármennyire is kezdődhetne akár kettessel is a távon az idő pár barátom és kollégám szerint, valahogy nem éreztem a bugit a résztávokban, a fartlek edzésekben, a rakpartban, a Szigetben. Meg őszintén: az erőt sem – leginkább a fejemben. Szóval azt gondoltam, hogy kell a relax, melynek ideális helye lehet az erdő. Szóval elmentem… és egy kicsit örökre ott ragadtam, akkor is, ha a hétköznapokban nehéz megoldani ezt az utazást.
Mit éreztem az aszfalt után a terepen?
Csendet. Békét. Felszabadultságot. Szabadságot. Szépséget. Csak csodálkoztam mindenen. Mindenen is. Teljesen kikapcsoltam.
Az ember és a természet kapcsolatával az ökopszichológia foglalkozik, mely tudományágon belül több elmélet is létezik arra vonatkozóan, hogy a természettel való találkozás milyen folyamatokat indít el bennünk, milyen hatást gyakorol ránk. Egyes elméletalkotók szerint a természeti ingerek különféle pszichofiziológiai folyamatok révén segítenek a stressz, a magas arousal szint, valamint a negatív érzelmek mérséklődésében. Mások szerint a természet szerepet játszik az agy figyelmi funkciójának visszaállításában azáltal, hogy segít feltölteni az irányított figyelmi kapacitásunkat. (Sas Eszter (2018): A természet és az emberi lélek kapcsolatáról) Intenzív osztályon fekvő betegek körében végzett kutatás során igazolást nyert, hogy azok, aki a természet hangjait hallották maguk körül a kórteremben, gyorsabban gyógyultak, mint akik nem részesültek ilyen ingerben. De nem csak a hangok, a képek is segítenek, pozitív érzelmi állapot növekedés tapasztalható azoknál a személyeknél, akik a városi képek helyett természetet ábrázoló fotókat kaptak megtekintésre.
Gondolj bele. Ha már csak a hang vagy a kép így hat ránk, mennyire erős hatása van az erdőnek magának. És tudod mit. Ne csak gondold. Menj és éld át. (Amúgy nyilván kutatták ezt is. Szoros az összefüggés a természetben végzett séta, valamint a stressz, a szorongás és a depresszió csökkenése közt.)
Amikor pedig ott vagy, akkor jön a második pont: cseréld le az aszfaltos szemüveged. Mert persze, itt is lehet csapatni neki, őrült távokat, időket futni, de első körben azért engedd meg magadnak, hogy az aszfaltos félmaratonod itt „csak” egy tíz körüli kilométer legyen, az utazó tempód pedig akár perccel (vagy többel) is lassabb. Ha ezt elfogadod, sokkal jobb(an) leszel. Többek közt ezért is szeretem az erdei ösvényeket, mert alázatra intenek. Levesznek az arcból. Persze talán van benne itt egy megengedés is, hogy igen, lehetsz lassabb, hiszen figyelni kell a talajra, mész felfelé is sokat (mondjuk nekem a lefelé is pont oly időigényes, sőt!), talán jobban kell az erő és a technika, ugyanakkor azért nem kevesen vannak, akik itt is hasítanak (szóval van hova tovább itt is bőven).
Mindenesetre amikor megérkezel az erdőbe, vagy elindulsz az erdő felé eddig aszfaltos futóként, érdemes az alábbiakat szem előtt tartanod:
- Ügyesedj! A terepen egészen más futótechnikára lesz szükséged, mint síkon, és előfordulhat, hogy egyszer-kétszer el is esel, vagy lassabban haladsz a tervezetthez képest. Ez ne szegje a kedvedet, gyakorolj, akár többször megfutva ugyanazt az emelkedőt vagy lejtőt, és legyél türelmes magaddal.
Az ügyességedet az erőd is befolyásolja, így érdemes az erősítésre, a stabilitás fejlesztésre kiemelt figyelmet fordítani a keresztedzéseid során.
- Készülj fel! Érdemes az ismeretlenebb terepen egy kis itinerrel készülnöd, hogy tudd merre és mennyit szeretnél futni (persze a tévedés lehetősége itt is ott van, de ahogy egy jó turista, úgy egy jó terepfutó is pusztán csak útvonalat módosít, el sosem téved!). Ebben sokat segíthet már bármely okos eszközöd, de én imádom a régi térképeket is bújni, kis cetlire turista jeleket rajzolni emlékeztetőnek.
- Nincsen rossz idő, ha van jó öltözet. Persze egy jó terepcipő sem garancia abban az esetben, ha ügyetlenek vagyunk még, de azért sokat segít. A ruházatod többi része szerintem nem függ a tereptől (strapabíró, réteges, szellős), maximum a kiegészítők még. Aszfalton ritkán indulunk el egy mellénnyel, frissítőcsomaggal a hátunkon – bár van az a táv és van az az időjárás –, de terepen a legtöbbször nem árt. Legyen víz, legyen frissítés, legyen egy telefon. Biztos, ami biztos.
- Tartsd az etikettet! Mondjuk ezt mindenhol érdemes. De itt különösen. Hallgasd a csendet (vagy a természet hangjait) és ne verd fel. Bármit is viszel magaddal, a lábnyomodon kívül semmit ne hagyj ott. Tartsd szem előtt, hogy vendég vagy. És a természet jó vendéglátó. Ehhez mérten viselkedj és tiszteld meg. (Ahova tilos, oda ne menj be. Ami ott él, azt ne hozd el. És így tovább…).
És akkor persze jöhet az aduász kérdés, hogy hol jobb és ki a jobb. De erre nincsen válasz. Ahány futó, annyi preferencia. És nem, fizikálisan sem lehet megmondani, hogy melyik futó a jobb – igaziból nem is (teljesen) összehasonlítható. És nem is érdemes. Méregetni sem. Azt sem. És semmit sem. Csak fuss. Bárhol. Bármikor. És csak az élményt vidd magaddal. De azt nagyon!
(További írásaimat a Bárhogy is legyen: mozogj! Facebook oldalon olvashatjátok, ha szeretnétek.)
