Az elejét fussad el! HNT beszámoló by Arzt-Pintér Anna
Az elejét fussad el!
Évindító mese, amelyből kiderül, hogyan született haiku a terepfutásról, valamint az is, hogyan állta ki a Szőke nő az év legelső próbatételét
– Na, megírtad már? – szegezte nekem, a Cikkezőnek a kérdést furfangos mosollyal az arcán Csanya, a versenyszervezők nagy öregje (nem Pápája: Papája). A Kecske-hegyen voltunk, az évet indító Happy New Trail nomád, de pont elég versenyközpontjában.
Még lihegtem. Leporoltam hátsómról a tojáshéjat, és a mögém utasított kilométerektől részegülten feleltem meg a kérdésre.
– Persze: Jó volt! Elég ennyi? Pilinszky négysorosokat is írhatok?
– Haikut. Legyen inkább haiku a terepfutásról.
Ennyiben maradtunk. Én pedig, mint tékozló Szőke nő, hazamentem, hogy haikut írjak. Haikut a terepfutásról. Hármat, mert a három olyan mesebeli szám.
Új évbe léptél.
Az elejét fussad el.
Ösvény a világ.
*
(F)Ösvény a világ.
Lépted alatt csigaház.
Roppanó halál.
*
Roppan, ó, a sár.
A terepfutás a kulcs.
Benned éhes a zár.
– Hát, ez elég mély lett. Mélyebb, mint a Sombokor lefelé – nyugtáztam elégedetten, és, mint a lány, aki hozott is ajándékot, meg nem is, írt is beszámolót, meg nem is, elküldtem Csanyának.
– Írok rendeset is – tettem hozzá azért hamarjában. Írtam is. Idevalóbbat holmi busongás helyett. Kezdjük hát elölről ezt a mesét, az év első meséjét, amelyhez nem is illik nehéz gondolat.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Nem is lány volt már. Nő volt. Szőke nő, aki, ha tehette, az erdőben futott, élményeket gyűjtve, megosztva azokat másokkal: futókkal, s nem futókkal egyaránt. Egyszer ez a Szőke nő gondolt egy merészet, és jelentkezett Cikkezőnek. Így is érkezett, ebben a minőségében az új évre virradt nap fényétől hunyorogva a Terepfutás.hu birodalmának legelső próbatételére. Happy New Trail volt a verseny neve, amelynek résztvevői a Kecske-hegyen gyülekeztek, és a reggel hidegével dacolva várták, hogy el-, s onnan majd visszafuthassanak. Terepfutóknál így tartja magát a szokás.
A Szőke nő is ott állt a rajtban, s örült, hogy pirkadatkor terepfutóvá változván, hátrahagyva a kölyökpezsgőtől és nemalvástól kótyagos kamasz gyerekeit, és azok barátait, ott a Kecske-hegyen is olyanok között lehet, akikkel egy vérből valónak mondhatta magát.
A sokadik sorból indult, nem akart sietni, tudta, délután is futni akar, évet nyitni még egyszer, a Vértesben, a Birtokon, spórolni akart hát magával, a szusszal, de különösen a keresztedzésen túlerőltetett lábai erejével. Ekkor hallotta meg a kiáltást.
– Hajrá, Cikkező!
Csanya volt az. Több se kellett a Szőke nőnek, szaporázni kezdte a lépteit. S, mint aki megtáltosodott, az utat szegélyező földperemre fel-felugrálva előzgetni kezdte a többi futót. Lefelé indult a pálya, ez szokatlan volt, de könnyedséget hozott a futásba. És ez a könnyedség az emelkedőkön is a Szőke nővel maradt. Nem erőltetett semmit, de nem is vette félvállról a próbát a nagy és ködös város maketté törpült látványa felett. Úgy állta ki, hogy végig megtartotta markában a gyeplőt. És ezt szerette legjobban a futásaiban. No, meg a meredekeket.
Itt is volt kettő. Sáros is, csúszós is volt mindegyik, az a fajta, amitől picit fél az ember, még ha nő is, de úgy fél tőle, mint gyerekkorában a hullámvasúttól: tudva, hogy ez most nagyon-nagyon jó lesz. Nekiiramodott.
– Óvatosan! – kiáltott utána egy másik futó.
– Azt majd otthon! – felelte rá hangját hátrahagyva a Szőke nő, mert tudta, hogy igen, ő ma még visszaváltozik.
De amíg itt van, addig neki dolga van ezzel a lejtővel, s a lejtőnek is dolga van vele. Amíg itt van, addig ő is futó.
Aztán vége lett. Egy emelkedővel. De ez még nem rántotta vissza a valóságba a Szőke nőt. Még ott volt a megérkezés, a nyakba akasztott érem kényelme és súlya, no meg a marasztaló diskurzusok a bögrékből és poharakból felszálló teagőz felett. A párbeszéd valami haikuról.
Aztán a hazaút. Délután egy másik futás, mert a Birtokot – ahová a második próbatételre, a Vértes Terep Maratonra jön majd el a tavasz beköszöntével erejét összemérni a sok futó – nem feledi, s nem hanyagolja el soha.
Hazaérvén a Szőke nő mély álomba szenderült. Álmában terepfutó volt, aki elfutotta az új év elejét, de ez most jót jelentett, és aki csak otthon vette észre, hogy az üvegcipellője a Kecske-hegyen maradt. Jövőre biztosan visszamegy érte.
Arzt-Pintér Anna
