Bükki kilátások Fun Run by Vasák Benedek
Bükki kilátások Fun Run
Olyan ez a terepfutás, mint valami zűrös családi élet. Vannak a házastársak, a környéken naponta-hetente megfutott, edzésnek használt, megszokott, háziasított dombok-hegyek. Vannak a titkon, távolból csodált, magazinok lapjain feltűnő bombanők és atompasik, akikre csak vágyunk, de sosem kaphatjuk meg őket, mert kevesek vagyunk hozzájuk: a hatalmas, nagyszabású alpesi vagy Európán kívüli ultrák. És vannak a titkos szeretők, akiknél meghúzódunk egy-egy hétvégére, vad, erotikus viszonyba kezdünk, aztán visszavonulunk a házastársi kényelembe. Na, ilyen szeretőm nekem a Bükk, annak is a déli része.
Egy legendás verseny
A Bükköt már jóval azelőtt rajongva imádtam, hogy futni kezdtem volna. Évente eljövök Felsőtárkányba vagy Répáshutára, ájult élvezettel járom a fennsík déli peremének fantasztikus köveit, tavasszal zubogva fakadó időszakos forrásait, méltóságteljes bükköseit. Persze, szépek a nagy klasszikus panorámák, a Prédikálószék, a zempléni Sólyom-kő vagy a Csobánc, de az igazi csakis az, amikor a Három-kőről nézi az ember a Tar-kő mögött lebukó Napot, míg a lába alatt hullámzik a végtelenbe a Déli-Bükk dombtengere.
Kilátás a Déli-Bükkre a Kálmán-lápáról
Mindezek után nem volt kétséges, hogy az első adandó alkalommal nevezek a Bükki kilátásokra. Egyrészt a „szeretőm”, másrészt rövid terepfutó-pályafutásom alatt mindenkitől azt hallottam, hogy milyen szuper verseny ez. A Hard persze elég durvának tűnt, nem is annyira az útvonal hossza (66 km), mint inkább a gyilkos Szalajka‒Istállós-kő kaptató miatt, úgyhogy maradt a Fun Run. Harmincöt kilométer a Déli-Bükk gerincein és a fennsík kövein ‒ pont ez kell nekem, kis felkészülésként az áprilisi Mátrabérc‒UltraKék kombóra.
Amennyire ráizgultam a versenyre, olyan ügyesen szúrtam el a nevezést. Végül jól be is telt az orrom előtt a Fun Run, én meg szinte fizikai fájdalmat éreztem, hogy lemaradtam erről az örömfutásról. Szerencsére jött Csanya és a Terepfutás.hu, és közbenjárására, meg persze az egri szervezők jóindulatából megkaptam rövid terepfutó-életem első „versenytudósítói” vendégindulását. A Terepfutás.hu cikkírói közül itt volt, sőt a Fun Run távon harmadik lett Allaga Tamás is, aki elől sikeresen elhappoltam a beszámolóírást. De ez így van rendjén: én gyosabban licitálok cikkekre, ő gyorsabban fut, ezzel a felállással kiegyezem.
Fel a kövekre!
Amennyit hallottam dicsérni a versenyt, annyira meglepő volt, hogy milyen családias az egész. Szombat reggel hétkor, a Hard rajtjánál pár tucat ember hallgatta az eligazítást, amelyben feltűnően sokszor ismétlődtek a „tükörjég”, „mély hó” és „futhatatlan”, valamint a „kötelező izolációs fólia” kifejezések. Aztán mire előránthattam volna a telefonomat a fényképezéshez, már el is hangzott a „Na, menjetek!„, és a Hard táv mezőnye elszelelt.
Eligazítás a Fun Run előtt a tárkányi tóparton
Másfél órával később hasonlóképp közvetlen stílusban zajlott a Fun Run rajtja, és mire észbe kaptunk, már az egresvölgyi vadasparknál jártunk. Aztán egy gyors balkanyar után rátértünk a Királyszék-gerincre, és elkezdődött a kaptató, fel, fel, fel… egészen a Bükk-fennsíkig.
A Bükk egyik jellegzetessége a bonyolult földtan, amely felelős a különleges mikroklímáért, növényzetért és domborzatért. Némi leegyszerűsítéssel azt lehet mondani, hogy az alul lévő vízzáró palákra rágyűrődőtt vastag mészkőréteg adja a hegység közepének masszív tömbjét. A fennsík nagyjából lapos, átlagmagassága 800-900 méter között van, ebből alig-alig emelkednek ki a 900 méteres csúcsok tucatjai, amelyekre az egyik legizgalmasabb instant trail, a Bükk 900-as csúcsai ráépült. Ez a barlangokkal, zsombolyokkal, dolinákkal, víznyelőkkel és ezernyi karsztjelenséggel vastagon megpakolt fennsík minden oldalról meredeken szakad le a tapazatát alkotó dombságba. Különösen látványos ez a déli-délnyugati oldalon, ahol a Bél-kő‒Őr-kő‒Pes-kő‒Cserepes-kő‒Tar-kő‒Három-kő vonulat látványos letörései között csak nagyon kevés járható út vezet fel a fennsíkra. Ezek egyikén, a Királyszék gyönyörű tölgyes gerincén robogott most (még!) nagyjából együtt a középmezőny.
Nyolc kilométer után értünk közvetlenül a fennsík alá, ahol a komolyabb kaptató kezdődik. Én itt már „éreztem a hegyszagot”, balra öt perc a Bél-kő holdbéli tájjal megspékelt panorámája, de mi jobbra kanyarodunk, fel az Őr-kő felé, ahol a kulcsosház élőtt várt az első frissítőpont.
Változatos tájon
Itt kezdődik Magyarország egyik legszebb erdeje, ez a hatalmas szálfákból álló monumentális bükkös, amely a melegebb déli domboldalakon tölgyesekbe vált. Az út észvesztően kanyarog a fennsík peremének bokatörő karrmezőin (ezek azok az oldott mészköves sziklamezők, amelyeket a terepfutók előszeretettel neveznek „technikásnak”). Imádom ezt a részt, ezerszer kirándultam már erre, de futva még szórakoztatóbb.
Karrmező a Pes-kő alatt
Már várom, ahogy egyszer csak belefutunk a Cserepes-kő barlangszállásának előterébe. Pár éve itt aludtam a gyerekekkel, az volt az első bivakjuk, most egész meghatódom a feltörő emlékektől, miközben az ellenőrző pont legénységével évődöm. Aztán jön a Kálmán-lápa gyönyörű kilátással jutalmazó, alpesi hangulatú tisztása, majd Sima-kő-lápa hóvirágos kaptatója, amely lazán belefut a Virágos-sár tükörjeges útjába.
A Hard távosok később elmondták, hogy a fennsík útjai tényleg keményen le voltak fagyva, tavaly ugyanitt boka fölött érő hó volt még. Ehhez képest mi valóban csak a „Fun Runt” kaptuk, pár száz méteres korcsolyázást, csak hogy érdekesebb legyen a verseny. A Toldi kapuhoz, a kevés fennsíkról levezető kijárat egyikéhez érve már véget is ért a jeges szakasz. Pontosan értettem miről beszél a Bükki kilátások szlogenje: „Nem tudhatod, tél lesz vagy tavasz„, ez valóban olyan különleges útvonal, ahol egy túra/verseny alatt végig lehet járni/futni a négy évszakot.
Fájó szívvel kanyarodtam le a Toldi-kapun át a Fekete-len felé. Legszívesebben továbbfutottam volna a fennsík peremén, amerre a Classic táv útvonala vezet, fel a Tar-kőre. Itthon aztán kiszámoltam, azzal a kerülővel pont 42 kilométert, Magyarország egyik legfaszább terepmaratonját kapnánk végeredménynek.
De ahogy Veres Imre főszervező fogalmazott: „Nem lehet mindent„, ott fenn nyilván megoldhatatlan lett volna a normális frissítés, így viszont barátságosan lekocogtunk a Tamás-kútig, és közben szájtátva csodáltuk a Tar-kő‒Három-kő gerinc méltóságteljes vonulatát.
A Tar-kő‒Három-kő gerinc
Innen lefelé már az időszakos források varázsbirodalmában, a Fekete-len, az Imó-kő, a Vörös-kő csodavilágában járunk. A Fekete-len még nem fakadt, a mezőny viszont végképp szétszakadt már, magányosan róttam a kilométereket, ezúttal ismeretlen tájon. A Bujdosó-kő völgyében viszonylag friss a jelzés, még sosem jártam erre, ezért aztán lelkes, gyermeki örömmel csodálkoztam rá a miniszurdok látványos letöréseire.
Bükki kilátások
Itt jött az utolsó, a barát-réti frissítőpont, ami után a trail rafinált trükkel még tartogat egy laza kétszáz méteres kaptatót. A verseny előtt az útvonalat vizsgálgatva egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy a mezőny öncélú szivatásán kívül mi értelme van felvinni még az utat a Felsőtárkany feletti ötszázas dombra, ahelyett mondjuk, hogy a fennsíkon tekeregne a trail. Aztán a Tárkányi-orom tarvágására felérve egy pillanat alatt világosodtam meg: tényleg ezzel teljes egy verseny, amelynek „Bükki kilátások” a neve.
A Déli-Bükk a Tárkányi-tetőről
Északra teljes szépségében és nagyszerűségében bontakozott ki a Bükk-fennsík déli oromfala, melyet gazdagon csipkéznek a rajta sorakozó látókövek. A dombok, gerincek hullámzásában egész eddigi útvonalunkat végig lehetett követni. Azt hiszem, nem létezik szebb, elegánsabb terepverseny-vonalvezetés, mint az, amikor az egész útvonalat látod egy pontból. Ezért szuper a Tanúhegyek nyomában, ahol a Csobáncról vagy a Gulácsról eléd tárul a teljes track, ezért imádni való a Balboa-kör a Hárs-hegyről, a Szénás-kör a Nagy-Kopaszról… És itt, az utolsó kilométereken érti meg az ember a Bükki kilátások Fun Run nagyszerű koncepcióját.
Meglepő módon nem a monumentális „kövek”, a Magas-Bükk óriásai, hanem ez a kis, alig ötszáz méter magas nyereg volt a trail csúcspontja, az origo, amely magába sűrítette az egész verseny összes szépségét. Innen már csak a laza levezetés jött, pár kilométer avarban gázolással tarkított nyugalmas ereszkedés Felsőtárkányig.
Elfutunk még a magyarországi idegenforgalom két legszürreálisabb facilityje, a velejéig kádárista Imókő panzió (egyszer volt szerencsém itt megszéllni), meg az egészen anakronisztikus Bambara mellett. Soha, soha, soha nem fogom elfelejteni azt a kultúrsokkot, amit azon a kiránduláson éreztem, amikor egy magyarországi középhegységben egyszercsak elém bukkan a timbuktui nagymecset, belépve meg a szafari-láz legkülönbözőbb stádiumaiban wellnessező családokat találtunk.
A végére marad még egy levezető köröcske a tó körül, aztán a rajthoz hasonlóan családias hangulatú befutó. 4:36 a vége, szinte hihetetlen, de majdnem másodpercre együtt futok be a Hard győztesével, az egészen elképesztő, 6:05-ös időt futó szlovák sráccal. Ahogy látom, minden távon súlyos időket futottak az elsők, a Fun Runt hárman is három órán belül futották, de a legdurvább kétségkívül Tiricz Irén teljesítménye, akinek 1:08-a a Sprint távon az abszolút harmadik helyet hozta neki.
Megyefoci
A verseny végén a legnagyobb jutalom, hogy hódolhattam megyefoci-szenvedélyemnek is. A felsőtárkányi az egyik kedvenc magyarországi pályám, egy józan, de látványos kispálya a stadionéptések lázában. Hogy esemény van, az abból is kiderült, hogy a kiírás szerint szombaton délben záró boltban fél háromkor még hatalmas élet volt.
‒ Hát mert meccsnap van! ‒ mondta az eladó, amikor rákérdeztem, hogy miért van még mindig nyitva. ‒ Meg hát itt vannak a tájfutók.
Nagyon lelkes lett, amikor közöltem vele, hogy én is „tájfutó” volnék.
‒ És hogy ízlett a gulyás? ‒ kérdezte. ‒ Mert segítettem ám a főzésben!
‒ Nagyon finom volt ‒ válaszoltam a legőszintébben, bölcsen elhallgatva az alapvető hüttekoszt-elvet:hogy harmincöt kilométer futás után a sós vízet is haute cuisine bouillonnakgondolja a befutókajára éhes áldozat. A gulyás egyébként tényleg nagyon finom volt.
Hatalmas szerencsémre éppen kezdődött a meccs.
Ha kicsit gyorsabban futok, még elkaptam volna Heves megye csodáját: azt, ahogy az U19-es felsőtárkányi legények 17:0-ra (!!!) széttépik a Borsodnádasd ificsapatát. Sajnos lassan futok, ezért már csak az euforikus szurkolók és a kipirult ifjak sztorijaiból rakhattam össze a világra szóló diadalt. De a felnőtt megye egyes meccs első félidejét még elkaptam hazánk legszebb panorámájú pályáján. Igazság szerint a félidő dögunalom volt, így a meccs helyett inkább a Fun Run utvonalát, az innen is lenyűgöző Őr-kő‒Pes-kő-vonulatot csodáltam.
Kilátás a felsőtárkányi focipálya lelátójáról
Aztán már indulnunk kellett, a gólzáporos második félidőről sajnálatos módon lemaradtam (3:1-re nyert egyébként a Felsőtárkány, versenyben maradva így a dobogóért, a Borsodnádasd viszont veszélyesen közel került a kieséshez).
Összességében: nem véletlenül „legendás verseny” a Bükki kilátások. Nagyvonalú vonalvezetés, váratlan fordulatok, sosem tudhatod, hogy tél vagy tavasz. Próbára teszi a taktikai érzékedet, az előrelátásodat, az alkalmazkodóképességed. Ezzel együtt, vagy éppen ezértaz egyik legnagyobb „fun”, amiben terepfutónak csak része lehet. Egy jól- de nem túlszervezett, barátságos, családias verseny Magyarország egyik legszebb és legváltozatosabb vidékén. Visszajövünk.
A Bükk Trails következő futamára, a Polar Kaptárkő és Nagy-Eged Trailsre már regisztrálhatsz!
Vasák Benedek
