Csíkszentmihályi Mihály – Philip Latter – Christine Weinkauff Duranso: A futás öröme.
Csíkszentmihályi Mihály – Philip Latter – Christine Weinkauff Duranso: A futás öröme. Technikák a jobb teljesítményhez. Libri, 2018. (fordította Dövényi Ibolya)
Amióta az 1990-es évek elején a magyar származású, de már évtizedek óta az Egyesült Államokban élő Csíkszentmihályi Mihály megjelentette Flow című kötetét, a szó is, a koncepció is, és Csíkszentmihályi maga is hatalmas karriert futott be. Túlzás nélkül könyvek százai fejtegetik a flow mibenlétét, de legfőképpen azt, hogy milyen módszerekkel érhetjük el. Politikusoktól, államfőktől, művészektől, olimpikonoktól amatőr sportolókig, háziasszonyokig, cégvezetőkig rengetegen hivatkoznak Csíkszentmihályira és az áramlatra.Különösen nagy a keletje azoknak a életmód-tanácsadó könyveknek és tréningeknek, amelyek egy-egy szakterületen vagy meghatározott tevékenység közben keresik a flow-t. A flow és a vállalatvezetés; A flow és a nonfiguratív festészet; A flow és az autószerelés… már valóban csak a futás hiányzott.
Sztárszerző bestseller
Annál is inkább, mivel Csíkszentmihályi már a flow-forradalmat kirobbantó első könyvében is sokszor hivatkozik a futásra mint a flow-állapot vagy flow-élmény elérésének fontos lehetőségére. Csíkszentmihályi már harminc évvel ezelőtt is azt hangsúlyozta, hogy ha a futás “szociálisan kidolgozott, célirányos és megfelelő szabályok szerint lebonyolított, ügyességet igénylő feladattá válik, akkor áramlat-élmény lesz”. Ezt aztán rengetegen átvették, nyolcpályás futókört lehet rekeszteni a flow és a futás viszonyát taglaló munkákkal, könyvekkel, tanulmányokkal. Tulajdonképpen csak csodálkozhatunk, hogy maga a Mester, a magát újabb könyveiben, előadásaiban nemes egyszerűséggel csak Dr. Mike-ként emlegető sztárpszichológus egészen tavalyig várt, hogy könyvet – mit könyvet? Bestsellert! – írjon a témáról.
Kicsit gyanús is A futás örömét végigolvasva, hogy Csíkszentmihályi igazából csak a nevét adta a könyvhöz, és az anyag zöme a társszerzők, az edző-újságíró Philip Latter és a triatlonista-pszichológus Csíkszentmihályi-tanítvány Christine Weinkauff Duranso munkája. Ez persze egyáltalán nem baj, ugyanis így elnagyolt, föld felett lebegő pszichológiai általánosságok helyett erős konkrétumokat, meglepően alapos sportszakmai eszmefuttatásokat és ragyogó esettanulmányokat kapunk. A futás öröme egyik legnagyobb erénye, hogy sokkal összeszedettebb Csíkszentmihályi korai műveinél (hogy messzebbre ne menjünk: magánál a mozgalmat elindító Flow kötetnél). Követhető, jól felépített struktúrában, világos érveléssel, jól kiválasztott, szemléletes példák alapján, többé-kevésbé megkérdőjelezhetetlen szakmaisággal bontja ki a flow-állapot és a futás viszonyát.
Mi az a flow?
De mi is ez a – talán túlságosan is – sokat emlegetett flow? Könnyű lenne azt mondani, hogy az az eufórikus érzés, amely futás közben tör ránk, mondjuk úgy a harminc-negyvenedik perc tájékán, amikor egyszer csak elkezdjük könnyűnek érezni magunkat, és a külvilágot kizárva repülünk bele a világba. A szerzők azonban figyelmeztetnek, hogy ezt az alapvetően tisztán biokémiai állapotot, a szervezetünk által termelt endorfinok és endokannabinoidok hatására előállt “futómámort” ne keverjük össze a flow-val.
A flow a futómámornál sokkal bonyolultabb jelenség. Azért bonyolultabb, mert sokkal több összetevő szükséges hozzá, és ezen összetevők egyike sem biokémiai jellegű. Az áramlatnak sokkal inkább pszichológiai, és – bármilyen meglepő annak fényében, hogy a flow-t általában valami autonóm, immanens (tehát az egyénen belül lejátszódó) folyamatnak gondoljuk – pszichoszociális összetevői vannak.
A flow összetevői
Harminc évnyi flow-kutatás után már viszonylag pontosan meg tudják határozni, hogy melyek ezek az összetevők. Az áramlat-élménynek – mondják – kilenc összetevője van: három pillére és hat folyamatjellemzője. Ahhoz, hogy a flow-t elérjük szükségünk van a három pillérre:
- világos célokra;
- a kihívás és a képességek egyensúlyára; illetve
- egyértelmű visszajelzésekre.
A flow-állapotban lévő személy pedig a következő jellemzőkkel bír:
- fókuszált figyelem;
- elmélyedés a cselekvésben és tudatosság;
- kontrollérzet;
- az öntudatosság háttérbe szorulása;
- az időérzékelés torzulása;
- belülről fakadó (intrinzik) motiváció.
Egyszerű, igaz? Most nem kezdem el bővebben kifejteni az egyes összetevőket, a lényeg az, hogy ezek közül hiányozhat ugyan pár, de a flow elérése nem lehetséges az összetevők többségének jelenléte nélkül. A kötetben a szerzők szépen végigmennek az egyes elemeken. Leírják, hogy mi szükséges létrejöttükhöz, hogyan tarthatók fenn, és az esetek többségében viszonylag használható tanácsokat is adnak ez utóbbihoz.
A sok izgalmas fejtegetésből csak egy példa: az egyértelmű visszajelzések szempontjából – számomra mindenképp – legérdekesebb gondolatmenet arra vonatkozik, hogy hogyan figyeljünk testünk visszajelzéseire. A szerzők elismerik ugyan a futóórák szükségességét az edzésben, de a könyvből azért mégiscsak az derül ki, hogy a flow elérésehez hasznos, ha elengedjük az órától való függést, és azt, amelyet ők úgy neveznek, hogy iramfixáció. “Bármilyen nagyszerű eszköz legyen a GPS-óra, soha nem helyettesítheti azt, hogy a testünk műkődését jelző üzeneteket (pulzus, kimerültség, légzés) magunk értelmezzük.”
Érdemek
A futás öröme legnagyobb erénye, hogy közérthető és népszerűsítő módon, de viszonylag alaposan elemzi témáját: a futást. Ráadaásul – amennyire meg tudom ítélni – sportszakmailag eléggé rendben van. Rengeteg élsportoló nyilatkozik benne, példáikon keresztül plasztikussá válik a flow-élmény kialakulása. Az 1500-on londoni második Leo Manzanótól a legendás ultrafutó Ellie Greenwoodon át a hetvenes évek amerikai maratoncsászara, Bill Rodgersig számtalan – jellemzően hosszútávfutó – sportoló meséli el legerősebb flow-élményét. A szerzők pedig alaposan elemzik ezeket az élményeket. Ezek jellemzően fontos versenyekhez kötődnek, így aztán objektív képet is kapunk azokról a körülményekről, melyek között a flow kialakult.
Persze önmagában is hatalmas flash például visszanézni Manzano 2012-es döntőjét, de így még izgalmasabb, hogy nagyon alapos szubjektív vallomást és objektív analízist kapunk róla.
Emellett számomra, laikus terepfutó-olvasó számára elég érdekes fejtegetéseket tartalmaz például Arne Dietrich neurobiológiai kutatásaról. Az ő fő állítása az, hogy mivel a – különösen a hosszú terepfutásokkal járó – mozgáskoordinácó rengeteg energiát emészt fel (ahogy ő mondja: egy robotot viszonylag könnyen megtaníthatunk átlagosan sakkozni, de nagyon nehezen taníthatunk meg átlagosan mozogni), ezért az idegrendszer korlátozza a magas szintű elmeműködésért felelős területek tevékenységét. Így futás közben blokkolódnak az olyan tevékenységek, mint az aggodalom, a szorongás vagy az objektív időérzékelés.
Ez persze nem azt jelenti, mielőtt mindenki felháborodna, hogy a terepfutók butábbak, hanem azt, hogy terepfutás közben a magas fokú koncentráció tulajdonképpen stresszoldó és flow-elősegítő faktor.
Hátrányok
Persze nem tökéletes munka A futás öröme. A legingoványosabb talajra akkor merészkednek a szerzők, amikor az egyébként is zűrös személyiségpszichológia területén próbálják elhelyezni a flow-t. Azaz: megkísérlik megmagyarázni, hogy milyen típusú személyiség hajlamosabb átélni az áramlatot. Lehet, hogy én találkoztam túlságosan sokat egypontnullás háeresekkel, de a hideg kiráz, amikor valaki az orrom előtt előrántja a tarsolyból a megrázóan leegyszerűsítő ötfaktoros személyiségmodellt… és sajnos Csíkszentmihályiék pont ezt teszik. Javukra legyen mondva, hogy nem is igazán tudnak ezzel mit kezdeni, ezért aztán leírnak egy, az ötfaktoros analízissel nem is leírható személyiségtípust: ez az általuk autotelikusnak nevezett személyiséget.
Nem kell megijedni a kifejezéstől: tulajdonképpen azt az embert takarja, aki magában az adott tevékenységben leli örömét. Tehát, ha már futókról beszélünk, akkor magáért a futásért fut, nem az éremért, az elismerésért, vagy azért, hogy szebb vádlija legyen. Ki-ki eldöntheti, hogy ő maga ilyen személyiség-e, én mindig végtelenül felületesnek érzem, ha valaki egy pár oldalas fejezetben próbál tipizálni személyiségeket.
Összefoglalva
Talán ezekből a kiragadott példákból is látható, hogy a flow, az áramlat nagyon komplex, és végtelenül törékeny-tűnékeny jelenség. A kilenc összetevő bonyolult rendszere arra utal, hogy tulajdonképpen versenyeken van lehetőség átélni a futás flow-ját, ahol a külső visszacsatolás, a képességeknek megfelelő kihívás, az egyértelmű célok, a fókuszált figyelem és egyéb feltételek összhangban vannak. Hogy ez így van-e, azt minden terepfutó eldöntheti.
A Csíkszentmihályi-Latter-Weikauff Duranso trió nagy tette, hogy egy nem túl vastag kötetben aránylag átfogó összefoglalását adják ennek az élménynek. A könyvet lelkes amatőrök éppúgy olvashatják, mint profi futórókák: használható, logikusan összeszedett, és sportolók számára is hasznos összefoglalása a pozitív pszichológia és a verseny utáni csevegés egyik legfontosabb fogalmának.
Vasák Benedek
