VÉRTES TEREP MARATON POWERED BY SALOMON GRVL

Salomon Gravel

Az aszfaltfutás a városban való navigálás képét idézi fel – a járdán való száguldást, a forgalmas utcákon való átkelést, és a betondzsungelben való kanyargást. A terepfutás ezzel szemben letér az aszfaltról, egyenetlen terepen, sziklás ösvényeken, sűrű erdőkön és meredek hegygerinceken vezet keresztül.
De mi a helyzet azokkal a futásokkal, amelyek mindkét világot ötvözik? Azokkal, ahol néhány kilométert teszel meg aszfalton, mielőtt a poros ösvények érsz?

Ezt az új hibrid élményt gravelnek, gravelfutásnak vagy GRVL-nek nevezzük.

A TAILWIND A FEJEMMEL EGY KUKÁBAN INDULT

Minden azzal kezdődött, hogy a barátom, Art, azt javasolta, hogy nevezzek be egy versenyre és készüljek fel rá. Első versenyemnek a Leadville 100 (mérföld) hegyi kerékpáros távját választottam. Merj nagyot álmodni, igaz? A versenyen célba érve azonnal az egyik kukát vettem üldözőbe és az egész nap bevitt frissítést kihánytam. Elegem lett, hogy a frissítési problémák elrontották a vérrel verítékkel végigcsinált kemény munkát. Meg akartam találni a frissítést, ami kíméli a gyomrot, könnyen használható, jó íze van és megfelelő frissítés egészen a célig.

Elkezdtem olvasgatni és emésztgetni minden információt amit a sport frissítésről felleltem és arról, hogy a szervezet hogyan emészti meg a frissítőket (a Tailwind tudományos háttérről itt olvashatsz). Hamar rájöttem, hogy a legtöbb elérhető termék olyan összetevőket tartalmaz, amik nehezen emészthetők, ezért elkezdtem olyan adag porokkal kísérletezni, amik megegyeztek azzal a módszerrrel, ahogy a szervezetünk megemészti a frissítőket. Sok próbálgatás és finomhangolás után itt Durangóban, a feleségem, Jenny segítségével és a helyi, csütörtöki sör és bringa csoportnak köszönhetően megszületett a Tailwind. Az ital, ami könnyű a gyomornak és megfelelő energia szintet tart fenn, egyensúlyban tartja az elektrolitokat és finom még egy hosszú forró napon is. Néhány évvel később, ahhoz hogy a Recovery Mix is létrejöjjön, összeálltam a barátommal Art-al (most ő a kutatási és fejlesztési igazgatónk) aki nem mellesleg maga is teljesítmény sportoló és orvos.

A Tailwind Nutrition elsődleges célja még mindig ugyanaz amióta az első email megérkezett Lisatól. Hétszer kellett kiszállnia állóképességi hegyi kerékpáros versenyből gyomor problémák miatt. Azt írta nekünk, hogy sikerült befejezni a Shenandoah Mountain 100 versenyt a Tailwind segítségével problémák nélkül. Sírni kezdett a célban, amikor rájött, hogy mit sikerült elérnie és hogy többé nem kell attól tartani, hogy ez nem lehetséges.

Ez az, amiről  a Tailwind szól. Segítünk a vásárlóinknak, hogy elérjék a kisebb, nagyobb céljaikat. Támogatjuk őket az úton. Nem tartanánk itt nélkületek, a vásárlóink nélkül és erről mindig emlékeztetjük magunkat. Még mindig ráírjuk a vásárlóink nevét minden egyes zacskó Tailwindre, amit kiszállítunk és írunk mellé személyes üzenetet. Köszönjük Nektek, hogy az utunkat ilyen színessé teszitek!

A Vértes, vagy ritkábban Vértes hegység, gyakran és helytelenül Vértes-hegység szűken vett területe, amely a Dunántúli-középhegység 314 négyzetkilométer nagyságú része a Bakony és a Gerecse között terül el a Velencei-hegység és a Velencei-tó szomszédságában, két megyeszékhely, Székesfehérvár és Tatabánya közötti területen. A Vértes mint tájegység 300–400 méter magas hegységet és az azt körülvevő pusztákat, réteket foglal magába.

A síkság és a hegység találkozásában rendkívül változatos domborzati viszonyok és klímahatások eredményeként ritka, gazdag élővilág figyelhető meg. A hófehér dolomittömbök tagolta hegyoldalak déli peremét szubmediterrán klímaviszonyok mellett sziklagyepek és karsztbokorerdők borítják, míg a völgyek északi oldalán magashegységet idéző, alhavasi jellegű növényritkaságok rejtőznek.

Ősszel a déli Vértesben a kivillanó fehér sziklákat díszítő, sokak szerint a kanadai indián nyarat idéző színpompában, a cserszömörce sokszínű lombszíneződésében gyönyörködhet az idelátogató.

A Vértes faunája a Bakonyicum flóravidék veszprémi flórajárásához tartozik, de területén pontusi-mediterrán fajok is előfordulnak. A fás növénytársulások mellett gyakoriak a sziklagyepek, melyek sok ritka növénynek nyújtanak élőhelyet. Az erdők fele cseres-tölgyes, melynek gazdag gyepszintjén csenkeszek, hegyi sás, harangvirág, és hölgymál él. A szárazabb, lúgos talajú területeken mészkedvelő tölgyesek (molyhos-, kocsánytalan– és csertölgy) jellemzőek, ahol a cserjeszint is fejlett (húsos som, veresgyűrűs som, ostorménfa), a gyepszinten pedig tarka nőszirom, magyar zergevirág, orvosi macskagyökér és a nagy ezerjófű honosak. A déli lejtőkön a szárazságtűrő karsztbokorerdők fordulnak elő. Fái a molyhos tölgy, a virágos kőris, cserjéi a cserszömörce, pukkanó dudakürt és berkenyefajok, lágyszárúi a sziklai üröm, borzas szulák és a sulyoktáska. Csákvár felett a keleti gyertyán, a dolomit sziklagyepeken pedig a medvefül kankalin a különleges növények. Az északi területeken a hegység kis magassága ellenére is előfordulnak bükkösök, ahol a névadó faj hegyi juharral, hegyi szillel és nagylevelű hárssal, helyenként magas kőrissel elegyedik. Az aljnövényzetben iszalag, gímpáfrány, vérehulló fecskefű, erdei turbolya, nehézszagú gólyaorr, kontyvirág és pézsmaboglár élnek. A naposabb lejtőkön hársas törmeléklejtő-erdők találhatóak. A sziklákon hólyagpáfrány, hölgyharaszt, vesepáfrány, zöld fodorka húzódnak meg. Ezen kívül gyertyános-tölgyesek, a patakok mentén égeresek és telepített feketefenyvesek teszik változatosabbá a Vértes növénytársulásait.[9]

A fokozottan védett Fáni-völgy[10] szikláin nyílik a cifra kankalin.[11] Ez a növényfaj igen kényes. Alhavasi faj, a sziklás környezetet és a napfényt kedveli, de egyben hűs, páradús levegőre is szüksége van.

Szöveg: Wikipédia

Szár (németül: Saar) község Fejér megyében, a Bicskei járásban.

Ezen a területen már az őskorban is éltek emberek, később kelták, rómaiak, hunok és régi magyarok, ahogy azt a temetkezési helyek tanúsítják. A megyer törzs szálláshelyéhez tartozott.[6] Szár (ősi magyar nyelven Saar) nevét Árpád-házi Szár Lászlóról kapta, aki Szent István király rokona volt.

Az első fennmaradt, Szár létezését bizonyító dokumentum 1337-ből származik, ahol Savol név alatt említik a települést. 1365-ben írott dokumentum pontosan meghatározza Savol falu elhelyezkedését. A felchuthi kereszteslovagok birtokát határolja, Kaplor, Melech-Föld, Tata község, a Székesfehérvártól Bykchére vezető út, Zaar-Föld és Borok-Föld mellett.

A falut a török uralom idején magyar reformátusok lakták. A törökök a falut felégették, Szár teljesen megsemmisült.

1727-ben Gróf Galanthai Esterházy József lett a tatai uradalom birtokosa. A néptelen területről meggyőződéses katolikusként a maradék kálvinista magyarokat kitelepítette, s helyükre katolikus németeket és szlovákokat költöztetett. Az 1729-ben kezdődött a német jobbágyok betelepítése a budai Vörösvárról és a Rajna–Majna vidékről. Így lett a lakosság túlnyomó részben német ajkú.

Szár letelepülési szerződése a tatai uradalommal 1732-ben jött létre. Eszerint a szári németek négy év adómentességet kaptak, és hat évre felmentették őket a robotkötelezettség alól. Ennyi idő alatt kellett felépíteniük házaikat. Csak azok kaptak letelepülési engedélyt, akik vállalták legalább két hold erdő kiirtását.

A 18. század utolsó éveiben megjelentek a faluban a napszámosok, akiknek már csak a terméketlen, köves földterületek maradtak.

Szár 1944-ben nagyközség volt, 6466 kat. hold területen, 492 házában 2216 lakos élt. Külterületi lakott helyei a következők voltak: Felsőtanya, Szálláskútpuszta és Szárújtelep. Közigazgatásiság Szárhoz tartozott még Bodmér. Bodmér lakossága az 1941-es népszámláláskor 303 fő volt. Száron 100 kat. holdnál nagyobb földdel rendelkeztek: Hofman Ede (630), Földhitelbank (460), Szabó Sándor (149), a szári Erdőértékesítő Rt. (2198). Közbirtokossági kezelés alá tartozott 229 hold, mely a szári telekesgazdák birtokát képezte. Szár község rendelkezett 1965 kat. holdnyi területtel. Bodméron a pápai református főiskola 198, Csenky Ferenc 145 kat. hold földingatlant tudhatott magáénak.

Szárújtelep az 1930-as években erőteljesen fejlődött. A területet 1919 és 1924 között házhelyenként (300-400 négyszögöl) parcellázták az első világháborúban megrokkantak számára, innen ered a Rokkant-telep elnevezés is. 1929-30-ban kezdődött a lakóépületek építése, FAKSZ segélyalappal, az Árpád, István, és Deák F. utcai részek épültek be szórványosan. A lakosság Gallára járt dolgozni gyalogszerrel. Mivel keresetük alacsony volt, így nem nyílt módjuk arra, hogy a helyi vasútvonalat kihasználhassák. 1932-től Szár-Újtelep, később Újszár néven ismert. 1945-ig 159 egy szoba-konyhás lakás készült el.

Szár községben egy római katolikus felekezeti népiskola működött, melynek épületét 1936-ban újították fel, s négy új tanteremmel és szolgálati lakással bővítették. Az iskolához tartozott egy száz férőhelyes kultúrház is, mely keskenyfilmes mozinak is otthont adott.

Óvoda a 20. század elejétől fogva működött a településen, ez egy foglalkozási teremből és egy szolgálati lakásból állt.

Szár népességének túlnyomó részét a német ajkú lakosság tette ki. A körükben szervezett Volksbund 120 taggal működött. A község férfi lakói közül egy lépett be önkéntesen az SS-be, másik hatot kényszerrel soroztak be.

A második világháború során mintegy 500 főt hívtak be a községből katonának, mely a férfilakosság 60-70%-át tette ki. Közülük elesett 30-35 fő, 40-50 fő rokkantként tért haza.

1946-ban a faluból 162 családot kitelepítették Németországba, Dingolfing környékére, helyükre magyar családokat költöztettek Megyercsről, Moháról, a Heves megyei Átányból, a Fejér megyeiIszkaszentgyörgyről, és Csehszlovákia négy községéből. A svábok és a telepesek közt egészen az 1950-es évekig nagy volt az ellentét; számos bál, összejövetel végződött verekedéssel.

1948-ban még 14 sváb családot telepítettek át Vérteskozmára, onnan pedig 16 magyar családot költöztettek Szárra. Ezek nagy része eladta házait az áttelepített sváboknak, akik így visszaköltözhettek Szárra. A település iskoláját 1948 májusában államosították.

Az 1950-es évektől a nyelvi és etnikai zártság fokozatos bomlása kezdődött el. A lakosság elvándorlása a 80-as évektől megállt, sőt kismértékű növekedés is tapasztalható. Ma már a falu a budapesti agglomeráció külső köréhez tartozik, egyre többen települnek a faluba, kedvező földrajzi helyzete és természeti környezete miatt.