A Budai-hegység kistáj, ami a Dunántúli-középhegység, azon belül a Dunazug-hegyvidék része.[1] Legmagasabb pontja a Nagy-Kopasz (559 méter), Budapest területén pedig a János-hegy (527 m), legalacsonyabb pontja a hegység délkeleti részén található (107 méter). Területe 201 km².[1]
Északon a Pilis határolja, a Tinnye és Piliscsaba térségéből délkelet-keleti irányú gerinc északi lejtője. A hegység északi határa párhuzamosan fut az Aranyhegyi-patakkal és a 10-es úttal. Kelet felé a Duna, illetve a Vác–Pesti-Duna-völgy határolja, mivel a hegység nem megy el a Dunáig, Budapest vízivárosi része már nem része a kistájnak. Délen a Budakeszi-medence ékelődik be a hegységbe, de nem része annak. A hegység déli határa Budaörs északi széle, a Csíki-hegyek vonulata még a Budai-hegységhez tartozik. Nyugaton a Zsámbéki-medence határolja a Budai-hegységet, északnyugaton pedig, Tinnyénél a keleti-Gerecse határolja.
A Budai-hegység főtengelyében lévő törésvonal, az északnyugat-délkeleti irányú Hűvösvölgy és a Nagykovácsi-medence két fő részre osztja a hegységet, az északi és a déli részre.[2]
Az északi részen két rögsorozat húzódik, az egyiknek két ága van:
- Rózsadomb – Ferenc-hegy – Látó-hegy – Kecske-hegy – Újlaki-hegy
- Mátyás-hegy – Remete-hegy – Tábor-hegy
Ez a két ág fogja közre a Szépvölgyi-medencét és egyesül a Hármashatár-hegyben, ami egy vonulatként folytatódik tovább a Pesthidegkúti-medence északi részén: Csúcs-hegy – Szarvas-hegy – Kálvária-hegy.
Az északi rész másik rögsorozata a Fazekas-hegy – Hosszúerdő-hegy – Remete-hegy – Kerek-hegy – Zsíros-hegy – Nagy-Szénás – Bükköstető. A két északi vonulat között folyik a Jegenye-völgy patakja.
A déli részt is két csoportra lehet osztani. Az elsőt a Széchenyi-hegy – János-hegy – Nagy-Hárs-hegy alkotja, ehhez csatlakozik a Nagy-Kopasz csoportja, aminek a földrajzi helyzete még az 1950-es években is vitatott volt, akkoriban a Gerecséhez is szokták sorolni.[3] A déli rész másik ága a kicsi, alacsony de meredek, sziklás hegyek (sasbércek) vonulata: Gellért-hegy – Sas-hegy – Ördög-orom – Budaörsi-hegy – Csíki-hegyek.
A hegység nagy részét cseres–tölgyesek és gyertyános–tölgyesek borítják. A hűvösebb területeken bükkösök és bükkelegyes erdők is előfordulnak (pl. a Normafa környéke). A völgyekben és a domboldalakon jellemző a lejtősztyepprét, a sziklás területeken pedig a dolomit sziklagyep, benne a szigorúan védett árvalányhajjal. Budaörs felett a sziklagyepben fellelhető ritkaság a magyar gurgolya, a borzas vértő és a henye boroszlán.
A Budai-hegység területén bennszülött a pilisi len, de előfordul a budai berkenye, a budai hölgymál, a budai nyúlfarkfű, a hegyi tarsóka és a csikófark is. A löszös részeken megtalálható a törpemandula, a tölgyesekben a lakott területekhez közel pedig a téltemető, az erdei ciklámen és az egyre ritkább gyapjas gyűszűvirág nyílik. A turizmus és a telekspekuláció ugyanakkor veszélyt jelent e fajok számára, ma már nincs például Boldogasszony papucsa.
A Budai-hegység állatvilága gazdag, leginkább a madár-, és a rovarvilág tekintetében.
Mivel a mészkőhegység meglehetősen vízszegény, így a kétéltű-fauna gyér, a hüllők közül azonban megtalálható itt a lábatlan gyík, a pannon gyík és különféle siklófajok, pl. a haragos-, és a rézsikló. A madarakat leginkább a kisebb énekesek, illetve bizonyos ragadozók, pl. héja, egerészölyv, vörös vércse képviselik. Egykor fészkelt itt a kabasólyom, az uhu, a kígyászölyv, a vörös vércse, a darázsölyv, a kerecsensólyom és a kövirigó is, de a hollónak és a fekete harkálynak ma is stabil állománya van. Nagyvadak is előfordulnak, mint pl. a dámszarvas és a vaddisznó, bár életterük egyre szűkül. Jelen van még az őz, a muflon, az ürge és a nyuszt is. Napnyugta után megjelennek a különféle denevérfajok is, rovarokra vadászva.
Szöveg: Wikipédia
