Szár (németül: Saar) község Fejér megyében, a Bicskei járásban.
Ezen a területen már az őskorban is éltek emberek, később kelták, rómaiak, hunok és régi magyarok, ahogy azt a temetkezési helyek tanúsítják. A megyer törzs szálláshelyéhez tartozott.[6] Szár (ősi magyar nyelven Saar) nevét Árpád-házi Szár Lászlóról kapta, aki Szent István király rokona volt.
Az első fennmaradt, Szár létezését bizonyító dokumentum 1337-ből származik, ahol Savol név alatt említik a települést. 1365-ben írott dokumentum pontosan meghatározza Savol falu elhelyezkedését. A felchuthi kereszteslovagok birtokát határolja, Kaplor, Melech-Föld, Tata község, a Székesfehérvártól Bykchére vezető út, Zaar-Föld és Borok-Föld mellett.
A falut a török uralom idején magyar reformátusok lakták. A törökök a falut felégették, Szár teljesen megsemmisült.
1727-ben Gróf Galanthai Esterházy József lett a tatai uradalom birtokosa. A néptelen területről meggyőződéses katolikusként a maradék kálvinista magyarokat kitelepítette, s helyükre katolikus németeket és szlovákokat költöztetett. Az 1729-ben kezdődött a német jobbágyok betelepítése a budai Vörösvárról és a Rajna–Majna vidékről. Így lett a lakosság túlnyomó részben német ajkú.
Szár letelepülési szerződése a tatai uradalommal 1732-ben jött létre. Eszerint a szári németek négy év adómentességet kaptak, és hat évre felmentették őket a robotkötelezettség alól. Ennyi idő alatt kellett felépíteniük házaikat. Csak azok kaptak letelepülési engedélyt, akik vállalták legalább két hold erdő kiirtását.
A 18. század utolsó éveiben megjelentek a faluban a napszámosok, akiknek már csak a terméketlen, köves földterületek maradtak.
Szár 1944-ben nagyközség volt, 6466 kat. hold területen, 492 házában 2216 lakos élt. Külterületi lakott helyei a következők voltak: Felsőtanya, Szálláskútpuszta és Szárújtelep. Közigazgatásiság Szárhoz tartozott még Bodmér. Bodmér lakossága az 1941-es népszámláláskor 303 fő volt. Száron 100 kat. holdnál nagyobb földdel rendelkeztek: Hofman Ede (630), Földhitelbank (460), Szabó Sándor (149), a szári Erdőértékesítő Rt. (2198). Közbirtokossági kezelés alá tartozott 229 hold, mely a szári telekesgazdák birtokát képezte. Szár község rendelkezett 1965 kat. holdnyi területtel. Bodméron a pápai református főiskola 198, Csenky Ferenc 145 kat. hold földingatlant tudhatott magáénak.
Szárújtelep az 1930-as években erőteljesen fejlődött. A területet 1919 és 1924 között házhelyenként (300-400 négyszögöl) parcellázták az első világháborúban megrokkantak számára, innen ered a Rokkant-telep elnevezés is. 1929-30-ban kezdődött a lakóépületek építése, FAKSZ segélyalappal, az Árpád, István, és Deák F. utcai részek épültek be szórványosan. A lakosság Gallára járt dolgozni gyalogszerrel. Mivel keresetük alacsony volt, így nem nyílt módjuk arra, hogy a helyi vasútvonalat kihasználhassák. 1932-től Szár-Újtelep, később Újszár néven ismert. 1945-ig 159 egy szoba-konyhás lakás készült el.
Szár községben egy római katolikus felekezeti népiskola működött, melynek épületét 1936-ban újították fel, s négy új tanteremmel és szolgálati lakással bővítették. Az iskolához tartozott egy száz férőhelyes kultúrház is, mely keskenyfilmes mozinak is otthont adott.
Óvoda a 20. század elejétől fogva működött a településen, ez egy foglalkozási teremből és egy szolgálati lakásból állt.
Szár népességének túlnyomó részét a német ajkú lakosság tette ki. A körükben szervezett Volksbund 120 taggal működött. A község férfi lakói közül egy lépett be önkéntesen az SS-be, másik hatot kényszerrel soroztak be.
A második világháború során mintegy 500 főt hívtak be a községből katonának, mely a férfilakosság 60-70%-át tette ki. Közülük elesett 30-35 fő, 40-50 fő rokkantként tért haza.
1946-ban a faluból 162 családot kitelepítették Németországba, Dingolfing környékére, helyükre magyar családokat költöztettek Megyercsről, Moháról, a Heves megyei Átányból, a Fejér megyeiIszkaszentgyörgyről, és Csehszlovákia négy községéből. A svábok és a telepesek közt egészen az 1950-es évekig nagy volt az ellentét; számos bál, összejövetel végződött verekedéssel.
1948-ban még 14 sváb családot telepítettek át Vérteskozmára, onnan pedig 16 magyar családot költöztettek Szárra. Ezek nagy része eladta házait az áttelepített sváboknak, akik így visszaköltözhettek Szárra. A település iskoláját 1948 májusában államosították.
Az 1950-es évektől a nyelvi és etnikai zártság fokozatos bomlása kezdődött el. A lakosság elvándorlása a 80-as évektől megállt, sőt kismértékű növekedés is tapasztalható. Ma már a falu a budapesti agglomeráció külső köréhez tartozik, egyre többen települnek a faluba, kedvező földrajzi helyzete és természeti környezete miatt.