Ensport VTM beszámoló by Markó Ági

Ensport VTM beszámoló by Markó Ági

„Te mit csinálsz?” Futok, b**meg”.

Ezt a beszélgetést csíptem el az első kaptatón, ami teljesen igaz a maga nyers valóságában. Itt ez számít, és hogy ki mit csinál a való életében, eltörpül mellette. 900 lelkes futó, kirándulgató, önkéntes, szervező, vett részt kis hazánk egyik legrégebbi terepversenyén. Mindenkinek van saját vtm-je, és amikor laikusok előtt mondjuk ki e rövidítést, akkor vajon mire gondolnak? Ez valami titkos katonai jel, vagy valami szuper kocsma lehet a külvárosban? Kérdezzetek meg 5 random embert,hogy mit mondanának. Holnap kis is próbálom.

Mindig valami fél-megvilágosodás, lélek (vissza-) fejlődés, tantaloszi kínok, netán hippi-goa fesztiválként megélt terápia-terepfutás kerekedik ki a történeteimből, viszont ez a mostani produkcióm nagyon nem méltó e rendezvény színvonalához és a szervezők, önkéntesek elkötelezettséghez. Ezt a részét is ki kell írnom, de nem itt és most.

Viszont, ami itt fogott meg és ami miatt eljárunk ezekre az eseményekre, felkelünk, készülünk: a közösség, a szpirit, a jókedv, a különbözőségek valamiféle egyformaságban, a terepfutás, mint egyfajta életvezetés, talán vallásnak is nevezném, de nem az a hitgyülis. ( ha valakit ezzel megbántok, akkor vegye figyelembe, hogy itt szubjektív, az én  véleményem és ameddig másokat nem sért, vagy nem jelzik, így is marad). Azonban átszövi a mindennapi életünket, boldogságot, célokat ad, és ami segít, amihez netán akkor is tudunk nyúlni, ha mélyen vagyunk, ha hiányzik a motiváció, és ami hovatartozást is ad.

Úgy éreztem magam, mint egy régóta várt osztálytalálkozón, amikor beléptem a sportcsarnokba. Olyanokkal találkozol, akikkel jó beszélgetni, összeköt titeket valami, akit előbb láttál pisilni, mint civilben. Egy nagyon közel álló kedves ismerősöm kérdezte meg a terepfutó verseny kapcsán: hogy ez akkor a kapudrog? A válasz részemről igen, bár még megkérdezem a pszichiáter ismerősömet is. Eljössz ide, részt veszel, teljesíted a versenyt vagy önkénteskedsz, és elvesztél – no way back – vissza kell jönnöd, kell még abból, amit itt rabul rejt. Vagy rögtön a keményebbet kezded el tolni, egy jó Börzsöny Trail, vagy löket UTH?

Ott van az emberünk, aki idejön a műanyagpoharas, nagyszatyor-osztogatós versenyekről egy jó szelfiért Aztán rákap, persze a szelfi állandó, mint a heti kötelező szigetkörön-elég sokat megyek a szigeten mostanság, ezért is frissek az élmények-de úgy mégis szebb, ha mellé rakja az erdőt. Aztán lassan átformálódik a végcél, a részvételének kizárólagos záloga. Belekerül.

A rajt előtt futnom kellett volna bemelegítés gyanánt, hogy jól meg tudjak indulni, de annyi ismerőssel találkoztam, pedig nem olyan régóta kerültem én is bele ebbe a forgatagba. Olyanok, akikkel annyira jó csevegni, együtt izgulni, vad terveket hallgatni, hogy észre sem vettem, hogy el kellett volna már indulni.

Közben azt is megtudom, hogy az ország minden tájáról, még a határon túlról is érkeztek a futók és kirándulók. Nekem nem megy ez a kirándulás. Itt nem. El tudnék veszni a Bükkben több napra, de ide futni jöttem. Szeretnék lazán kirándulgatni, sétálni, nézelődni, tavaszi rügyeket fotózni. Kontrollfutónak jöhetek jövőre?

Éreztem némi nyomást, hogy nekem valami siker sztorit kellene írnom, ha már egyszer cikkező viájpi=3,14 vagyok Csanyánál. Limuzin ugyan nem jött édes pezsgővel, de volt ami kárpótolt. 😉

Talán féltem volna eljönni erre a versenyre futni, hiszen annyira jó a pálya, hogy azt gyalázat nem jól megfutni, mint akár Rómában ketchupos pizzát enni. Széles utak, jó kis futható dombok, igazi csapatós lejtők, olyan szalagozás, hogy aki eltévedt itt – igazolni is tudja- kap tőlem egy jobb üveg bort, hogy gondolja már át ezt az erdőjárást kicsit, miközben azt iszogatja. Én is megbuktam tereptanon, azért nagy a szám.

No azért az az emelkedő huszon akárhánynál az mégis volt? Ez mégiscsak a Vértes, hej, hogy került bele ez? Ha nem lettem volna lusta és megnézem az útvonalat, sírva könyörögtem volna ki Csanyánál, hogy hadd váltsak távot. Egy nagyon kedves futótárs a hátamat megtolva segített, hogy felkapaszkodjak. Hálás köszönet és sok puszi, ha olvasod J

Most nem biztos, hogy tudnék ezen túl nem eljönni ide. Innen nem akarsz hazamenni. Láttam sírást, hatalmas örömöket, bódulatot. Erika tavalyhoz képest egy órát javított, Szilvi megcsinálta élete első maratonját. Annyira örültem nekik. Ezek jó érzések, feltöltő beszélgetések, a vegán töltött káposzta és a non plus ultra, hogy megtapogathattam a Kör érmeket Csanya kezében. Megfizethetetlen és kezet sem mostam ám utána J

Amikor elindultunk Budapest felé, fura hangulat lett úrrá rajtam, mint amikor vége van valami jónak. Az eső is elkezdett esni. Sírtak a felhők is. Hazamész, és érzed azt a fajta blues, hogy visszatérnék ide még, mert itt jó. Itt a tavasz, végre nem kell hosszúgatya, újra nyílunk, folytatjuk, lélegzünk, a napsugaraktól még kicsit fázó karunk libabőrös. Csináljuk vagy újratervezünk, de színesebben, belevetjük magunkat valami szépbe. A „buli van és csak lazán” elsőszámú életfilozófiám mellett az „aludj rá egyet” is magasan van a polcon. Ez nekem mindig olyan, mint egy katasztrofális másnaposság utáni megtisztulás, vagyis egy jó hosszú verseny utáni hajnal. Kinek, melyik áll közelebb szívéhez és a májához. Nem dobunk ki mindent nagytakarításkor, van, ami marad, ami állandó: az erdő, a futás, az a hammer hordó, mi.

A verseny utáni nap nekem eufória volt megint. Mindig másnap üt be a cucc  J. Sok siker- és kudarcélménnyel tértem vissza, ami beépül, talán jobbá, de mindenképpen gazdagabbá, vidámabbá tesz, remélhetőleg a környezetemet is.

Markó Ági

A 2020-as Ensport VTM Facebook eseménye.