FLOWBAN A TERMÉSZETBEN
Néha egy-egy pillanatra elgondolkodom. Azt is mondhatnám, hogy kétségbe esem. Ezer és egy dolog miatt. Most nem sorolom, mert mindenkinek más az ingerküszöbe, mindenkit más és máshogyan érint adott élethelyzetben. De biztos Neked is van, amikor picit összeszorul a gyomrod és lesz egy gombóc a torkodban. Manapság talán egyre többször, mert nyomják az arcodba a mindent is. Arányaiban inkább a rosszat, a szomorút (szorongást keltőt), és a szép is inkább őszintétlenül túltoltnak tűnik, a valóságunk (a pici kis sajátunk) pedig valahogy kint marad…
Tudod hol? Nekem az erdőben. Ki ott belépsz, kizársz mindent. Legalábbis én így vagyok ezzel. Csak a fák vannak, a futócipőm és én. Na meg olykor (sokszor) a flow.
Sztori jön.
Péntek van. Adott a lehetőség, hogy egyedül induljak futni. Persze nyilván ilyenkor semmi kedvem. Hogy motiváljam magam, eldöntöm, hogy meghallgatom az egyik kedvenc podcastem utolsó részét, majd közben akkor észrevétlen telik az idő. 56 perc, pont ideális. Irány az utca (mert ahol lakom, nincs erdő. Sajnos. Ott úgysem hallgatnék semmit. Soha.). Bár nincs meleg, fúj a szél. Nyilván szembe. Nem is sokat aludtam (hatszor keltem az éjszaka, de ki számolja… ugye), fáradtak a lábak is. Csak a kifogásokat gyártom, miközben vágyom, hogy megérkezzen a „jó nekem” érzés. De nem jön. Ráadásul a podcast is a kezdeti röhögésből átvált a „mi lesz a világgal két év vagy akár két hónap múlva” engem nagyonis feszítő témára… és mintha az izmaim is azonnal feszülnének. Mintha az agyam blokkolna… (Tudat alatt?) Szembe jönnek ráadásul a város „zajai” is. Egy-egy plakát, hajléktalan, kutyapiszok, bolond autós… Végül a „jó nekem” állapot további kergetése helyett egy határozott mozdulattal kinyomom az órám (6,5 km-nél járok). Mert sok volt. Sokk. Mindaz, amit kerülni vágyok, most nagy dózisban jött. Pedig pont az ellenkezője volt a cél. Irány haza.
Szombat van. Pakoljuk a cuccot. Kis víz, zabszelet, gyümölcs. Túracipő, hátizsák. Irány az Apátkúti-völgy. A kedvenc UTH szakaszom. A legkedvesebb terepfutó helyszíneim egyike. Szerettem volna megmutatni a családomnak is. Autó zár, piros jel elkap, erdőbe belép. Agy kikapcsol, képzelet szárnyal. Az út mentén táblák. Fülelj. Lélegezz. Szemlélj. Érints. Szagolj. Majd újra ugyanezek szép sorban. Tesszük egyik lábunk a másik után. Fülelünk. Lélegzünk. Szemlélünk. Érintünk. Szagolunk. Olykor mindezeket meg-megállva ismételjük. Hosszú órák telnek el, és mégsem akarjuk, hogy vége legyen… Mert most itt van, velünk van a „jó nekem” érzés. Mert minden zavar kint maradt. Fák voltak, bokrok, kövek, lepkék, bogarak, csendek, hangok. Nyugalom. Béke. És mi.
Szerintem mindegy, hogy a természetben futsz, túrázol, tekersz vagy sétálsz… nyugalomra lelsz. Ha nem is flowra, de endorfinra (szinte) biztos. És mi ez, ha nem gyógyszer.
Amikor tudsz fókuszálni, amikor koncentrált vagy, a teljesítmény maximálisra növekedhet, és egy igen produktív állapot érhető el (legyen a cél bármi is). Mindaz, amit éppen teszel, nem lesz nehéz, nem lesz fárasztó. Lendületes lesz. Ami érzésre akár örökké is tarthatna…
Az erdő adta változatos körülmények (különböző tereptárgyak, változó „útviszonyok” stb.) következtében tudományosan bizonyított tény, hogy az idegrendszer korlátozza a magas szintű elmeműködésért felelős területek tevékenységét, vagyis terepfutás (de szerintem túrázás vagy tekerés során is) közben blokkolódnak az olyan tevékenységek, mint az aggodalom, a szorongás vagy az objektív időérzékelés. Mindez alapja a flow élmény kialakulásának, melynek átélését sokan vágyjuk…
Kis tudomány jön.
„Amikor az ember teljesen eggyé válik azzal, amit csinál, és tudja, hogy erős, és legalábbis az adott pillanatban ő maga irányítja sorsát, és az eredményektől függetlenül úgy érzi, hogy minden milyen jó… akkor éli át teljes lényével, hogy áramlik benne az élet. Ez a flow.” – írja Sport és flow című könyvében Susan A. Jackson és Csíkszentmihályi Mihály.
Jackson és Roberts sportspecifikusan kilenc dimenziót fogalmaz meg a flow állapotra vonatkozóan, melyek a következők:
- A kihívások reálisak, a sportoló képességeivel összhangban vannak.
- A tevékenység és a tudatosság egybeolvad, ezáltal a mozdulatok erőfeszítés nélkülinek tűnnek.
- A célok tisztázottak, reálisak, világosak.
- Van egyértelmű visszajelzés arról, hogy jó, amit csinálunk.
- Kizárólagos a koncentráció az adott feladatban.
- Minden erőlködés és félelem nélkül valósul meg a kontrollérzés.
- Öntudatosság hiánya olyan formában, hogy nincsen folyamatosan önértékelés.
- Az időélmény megváltozik: úgy tűnik, mintha teljesen lelassulna vagy felgyorsulna.
- A flow egy teljesen öncélú állapot, amelyben a részvétel önmagában jutalom.
Nos nekem ilyen volt az elmúlt időszakban a Börzsöny trail, és most ilyen volt a szombati kirándulásunk is az Apátkúti-völgyben. A hétvégére is tervezek valami hasonlót. Mindegy milyen idő lesz. Mindegy hova megyünk. Csak erdő legyen. Természet legyen. Mozgás legyen. És talán megint jön. A FLOW.
Szilvási-Kálmán Teréz
A szerző a Terepfutás.hu állandó cikkezője. További írásai a Bárhogy is legyen: mozogj! Facebook oldalon olvashatók.
