FOMO – Ne félj, hogy lemaradsz!
Ne félj, hogy lemaradsz!
„Fear of Missing Out”, röviden FOMO. Jelentése a félelem, amit attól tartva érzünk, hogy lemaradunk vagy kimaradunk valamiből. Nem tesz jót sem neked, sem sportteljesítményed fejlődésének.
David Roche, 2019. május 21.
Miközben ezt a cikket írom a coloradói Boulderben, odakint hétágra süt a nap. 25 fok van, a házunk melletti úton sorra haladnak el a futók. Csiripelnek a madarak, szerintem azt ismételgetik: „Hé, te gyáva! Menj már ki, és kezdj magaddal valamit!”
De hétfő van, ami pihenőnap. A pihenőnap pedig a hét legfontosabb része, amikor az előző napok edzései remélhetőleg beépülnek, és felszívom magam a következő tréningek előtt. Legszívesebben minden porcikám engedne a madarak szavának, és azonnal indulnék a hegyekbe. Ez azonban rizikós lenne, és veszélyeztetné a jövő nagy terveit. Szóval, kedves madárkák, a legnagyobb tisztelettel kérem, hogy fogjátok be a buta csőrötöket.
A csiripelés felébresztette bennem a FOMO érzését. A Computers in Human Behavior című újság 2013-ban így határozta meg a jelenséget: „attól való félelem, hogy mások jó élményekben részesülnek, amelyekből mi kimaradunk.” Általában azt mondják, a problémát a közösségi média hívta életre; kutatók szerint azonban az emberi természet velejárója.
Hasonló a tárgya egy híres tanulmánynak, ami arról szólt, hogy érzékelőhöz csatlakoztattak egy patkányt, és lehetővé tették, hogy egy gombot nyomva dopaminhoz jusson. A patkány egyfolytában a gombot nyomta, amíg meg nem halt. Agyunk annyira vágyik az impulzusra, hogy ezért olykor képesek vagyunk önpusztító módon viselkedni.
A FOMO komoly problémát okozhat a futóknak, hiszen minden kaland olyan, mintha megnyomnák a dopaminadagoló gombot. Látjuk a közösségi hálón, ahogy a többiek állandóan a gombot nyomkodják, miközben boldognak és egészségesnek tűnnek. Így aztán mi is felmegyünk a hegyre! Elvégezzük azt az extra edzést! A fenekünk majd’ elveszik, de közben remek fotókat készítünk az Instagramra. A gombot nagyszerű érzés megnyomni, akár az online közösség tagja vagy, akár nem.
A problémát az jelenti, hogy az agyunk és a testünk nem párhuzamosan működik. Mindig azt gondoltam, hogy az egyik dolog, ami a sportolókat összeköti, a rossz rövid távú memória. Hiszen hányszor szenvedtél a versenyeken átkozva az isteneket, akik oda küldtek, hogy aztán célba érj, majd este már a versenynaptárt böngésszed? Az agyat nem érdekli a test. „Hé, láb!” – mondja az agy. „Látod azt a gombot? Nyomjuk meg újra! Mindenki ezt teszi.”
A testnek azonban több időre van szüksége. Lehet, hogy az agy számára a szombati kaland hétfő reggel már ősréginek tűnik, főleg, miután látta a versenyeredményeket. A testben a késleltetett fájdalom akár 24 órával később is jelentkezhet, a hormonális hatások tovább fennállnak, a glikogén még nem töltődött újra. Míg az agy azon aggódik, hogy lemarad valamiről, a test azt gondolja: „Ó, istenem, hadd pihenjek egy kicsit. Nem kell még egy ilyen trauma.” Megesik, hogy az agy a gombnyomkodás tetőpontjára ér, ami számtalan versenyregisztrációhoz vezet.
A FOMO érzése szinte mindenki számára ismerős lehet. Könnyedén vezethet önmagunkra káros viselkedéshez. Ugyanakkor kalandokat átélni elképesztően jó. Hogyan lehet hát navigálni a zavaros vizeken, testi és mentális egészségünket egyszerre tartva szem előtt?
A lényeg, hogy a hosszú távú fejlődésre koncentrálj, és alaposan gondolkodj el a motivációdon, megbizonyosodva arról, hogy az nem a félelem. Félelem attól, hogy elmulasztasz dolgokat, mint a szórakozás, edzés vagy szenvedély. De ahogy idővel Anakin [és a spolierveszély miatt törölt Trónok Harca szereplő] bizonyítja, a negatív érzelmek és a dühtől való félelem a sötét oldalra vezetnek.
A futók számára a sérülések, a fejlődésben való megtorpanás és a kiégés jelenti ezt. Megvan az oka, hogy Boulder teli van olyan sportolóval, akik sosem tudják elérni azt, amire képesek lennének. Vagy ami még rosszabb, elmegy a kedvük attól, amit egykor annyira szerettek.
Alább egy kis útmutató, min érdemes elgondolkodni (ha attól féltél volna, hogy lemaradsz róla).
A sérülések a stresszel állnak összefüggésben
Testünk nem ismeri a kilométereket. A stresszt ismeri. Minden futásunk bekerül a stressz-csomagba, csakúgy, mint a kisgyerek miatti korai kelések, a munkahelyi prezentációk vagy minden egyes pillanat, amikor felsikoltunk a Trónok Harca fináléja előtt ülve. A FOMO hátterében a másokhoz való hasonlítgatás áll. Ne feledjük, hogy mások másik életet élnek, és más a stressztűrő képességük is. Ha más életet élők edzését vagy kalandjait próbáljuk leutánozni, az egyenes utat jelent a mentális és fizikai megtöréshez.
Hallgass a szívedre, érezd jól magad, de a testedet nem érdekli, milyen lelkes vagy. Figyelj arra, mit érzel, és adj időt a testednek arra, hogy kikerüljön a stresszhelyzetből.
Az adaptáció a pihenő alatt történik
Nem vagy szánhúzó kutya. Ez igazán sajnálatos tény. Ahogy a Scientific Americanban megírták 2008-ban, a szánhúzóknak mindössze 24-48 óra kell ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az edzésen kapott ingerekhez. Míg a kutyák a testedzés megkezdése után ugyanúgy megtörnek, mint az emberek, pár nap elteltével ez a visszájára fordul. A kutyák egyből erősebbé válnak.
Az emberek viszont összeomlanak. Képzeld el, hogy minden nap meg kell ismételned egy kőkeményhegymenetet. Az első nap jól megy majd. Talán még a második és a harmadik napon is, ha van energiatartalékod. A hét végére azonban már csak egy emberi porhüvely leszel, aki csak erőlködik és botladozik a fáradtságtól. Ugyanakkor a kutya épp kezd belejönni.
Az edzések az inger-adaptáció sokszoros ismétlésével lesznek hatékonyak. Ha nem hagyunk időt a regenerálódásra, gyengébbek leszünk. Látványos példa erre a mindennapos hegymászás esete. De vannak kevésbé feltűnő példák is, mint mondjuk az a helyzet, amikor túl sok versenyen veszünk részt zsinórban. Vagy amikor egy átkalandozott hétvége után úgy érzed, szükséged lett volna egy pihentető hétvégére. A FOMO-fertőzött sportolóknál legtöbbször azt látom, hogy úgy hiszik, teljesítőképességük határán vannak. Miközben valójában sosem adják meg testüknek a lehetőséget, hogy akár csak a közelébe érjenek annak, amire genetikailag képesek volnának.
Minden nagy kalandban vannak hullámvölgyek. Hagyj magadnak elég időt kilábalni belőlük.
A hosszú távú gondolkodás a jövő kulcsa
Számomra ez a legfontosabb gondolat. Név nélkül elmesélek egy történetet, hogy illusztráljam. Egy általam edzett sportoló megosztotta velem a barátja üzenetét. A lényeg röviden annyi, hogy a haver hegyek, ösvények és természet iránti szeretete nem őszinte. Az igazi, őszinte szeretet azt jelenti, hogy megél minden kalandot, nem pedig béna edzéseket ismételget. Szóval ez az ember csak azért fut, mert az menő.
Mindeközben a futó, akit edzem, a legőszintőbb szeretettel rajong a sportért. Hosszú távon gondolkodik, minden mozdulatának célja van. Gyorsabb is a barátjánál. De a legfontosabb, hogy sokkal közelebb jut a teljesség éreztéhez.
A hegyek a következő héten és hónapban is ott lesznek. Ezernyi kalandban lehet még részed. De tested csak egy van. És esélyed is, hogy rájöjj, mire képes.
Önmagadat nem egy hegy tetején fogod megtalálni
Ha ezt a cikket olvasod, valószínűleg te is úgy gondolod, hogy futni irgalmatlanul jó. Azt azonban soha ne feledd, hogy semmilyen futás, sem verseny, sem eredmény nem fogja alapjaiban megváltoztatni, aki vagy, és amit magadról gondolsz. Önmagad elfogadása benned történik.
Az emberek, akik teli posztolják hegycsúcsokkal az Instagramot? Lehet, hogy valójában nagyon boldogtalanok. A profi, aki nyolcadszorra hódítja meg az elérhetetlen csúcsot? Lehet, hogy közben gyűlöli magát. Legbelül sejthetjük, de attól még.. irigylésre méltó. Ó, hát nem lennék jobb véleménnyel magamról, sőt az egész mibenlétről, ha én is újra útra kelnék? Ki vagyok egyáltalán, ha nem teszem? Hát, nem egy nagy kalandor. Annyi biztos.
Állj! Állj meg! Bármilyen jól is hangzana, a mentális egészséghez nem kint az ösvényeken, hegycsúcsokon vagy a célvonalon át vezet az út. Persze ez mind hozzájárulhat a belső utazáshoz, de az útnak másról kell szólnia. Ha olykor küzdesz a lét kérdésével (tehát ha ember vagy), a terep jó terápia lehet. De a valódia terápia gyakran jobb megoldás. Ezenkívül pedig a hétköznapok pillanatai és százszor ismételt gyakorlatai is kalanddá változtathatnak minden napot. Akkor is, ha ezeket a kalandokat már sokszor átélted.
Eredj hát a szenvedély, szeretet, öröm, kaland és minden egyéb nyomába! Csak ne azért tedd, mert attól tartasz, lemaradsz valamiről, amit sosem az ösvényeken fogsz megtalálni.
Fordította: Gerecs Ildi
