0
  • Nincsenek termékek a kosárban.
0
  • Nincsenek termékek a kosárban.
0
  • Nincsenek termékek a kosárban.

Futni minden körülmények között

Futni minden körülmények között

 

A tél beköszöntével, amikor egyre rövidebbek a nappalok, és egyre többször nyálkás, hideg idő fogad odakint, előfordulhat, hogy nehezebben találjuk meg a motivációt a futáshoz. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy magunkhoz ragadunk egy kalandokkal teli futós könyvet, és visszabújunk a takaró alá. Csak vicceltem. Ezekből az élményekből extra energialöketet nyerhetünk; habár némelyik történetet olvasva nekem a David Copperfield-féle műsorokból ismert „otthon ne próbálják ki” fordulat jutott eszembe.

Kilian Jornet: Semmi sem lehetetlen

A hazai könyvpiacon ritkán jelenik meg a terepfutáshoz kapcsolódó olvasmány. Ez alól kivételt képez Kilian Jornet munkássága: a Futni vagy meghalni után most újabb könyvét fordították magyarra. Jó kérdés, hogy a hangzatos címekben láttak fantáziát, vagy mostanra kialakult egy stabil olvasói kör.

Az alcímmel ellentétben („Kalandok az Everesten”) nem csak az Everest-expedíciókról szól a könyv, inkább úgy foglalnám össze, hogy Kilian Jornet gondolatait olvashatjuk az edzésről és az életről, persze ez lehet, hogy nem növelné annyira az eladott példányszámot. Megtudhatjuk belőle (ha eddig nem derült volna ki), mennyire magának valónak és nárcisztikusnak tartja magát, persze az is lehet, hogy ez is az imidzsének a része. Utóbbit azért teszem hozzá, mert elég sokat elmélkedik a közösségi média szerepéről, és arról, hogy a közönség és a szponzorok elvárásai milyen nyomást gyakorolnak rá. Egy helyen úgy fogalmaz, hogy szeretné megölni Kilian Jornetet.

Egy olyan ember portréja rajzolódik ki előttünk, aki keményen edz és folyamatosan kísérletezik, hogy a legjobbat hozza ki magából, miközben újra és újra azzal szembesül, hogy a világ, amelyben élünk, mennyire hamis értékrendre épül. Egyik nap még a földrengéstől sújtott Nepálban mászik, másnap pedig már kamerák kereszttüzében győzedelmeskedik egy világversenyen.

Azok a részek tetszettek a legjobban, ahol megvillantotta a humorát. Az UTMB-ről szóló rövid útmutatója azt figurázza ki, hogy milyen idegesítő tud lenni a sok kibicelő szurkoló, amikor a versenyző már a belét is kifutotta, és „beesik” egy frissítőpontra. De ugyanígy a primadonnaként viselkedő bajnoknak is tükröt tart, amikor a pacer (iramfutó) sanyarú sorsát mutatja be. Valamint megtudhatunk néhány intim részletet arról, hogy hogyan „szeretkezik” a heggyel, és arról, hogy egy ételmérgezést követő mászás során milyen találkozás zajlott le a feneke és egy kő között. Bármerre is kalandozzanak a gondolatai, végül mindig visszatér a hegyekbe: ahogy mondja, ez az ő otthona.

Kép: GABO

Lubics György: A homokdűnén túl

A „mi” Lubics Szilvink kalandjai legalább olyan izgalmasak, mint Kilianéi. Az első könyv, a Másfél nap az élet a Spartathlont középpontba állítva mesélte el, hogyan lett az, aki: a világ élvonalába tartozó ultrafutó. Biztos vagyok benne, hogy tömegek kezdtek el futni az ő hatására. A folytatás az utóbbi évek extrém versenyeit és a hozzájuk vezető felkészülést mutatja be.

Valószínűleg mindenkinek megvan az a sztori, amikor Szilvi a szaunában beüzemelt futógépen edzett a Badwaterre, ahogy az is, hogy hónapokig súlymellényben futott, hogy hozzáerősödjön az Atacama-sivatagban napokon át cipelt hátizsákhoz. Ezek a példák jól illusztrálják, mennyire tudatosan készül minden egyes megmérettetésre, de említhetném a grammra kimért táplálék- és folyadékbevitelt, vagy ahogy megtanult navigálni, és angol nyelvvizsgát tett. Mindent megtesz a fejlődés érdekében, és ami még fontosabb: élvezi a befektetett kemény munkát.

Sok mindent el lehet mondani erről a könyvről, már maguk a képek is varázslatosak, az ember legszívesebben azonnal indulna, hogy ő is ott lehessen. Talán éppen abban rejlik a nagyszerűsége, hogy annyira olvasmányos, hogy tényleg úgy érezzük, mi is átéljük a pillanatot. Ott vagyunk a csillagos éjszakában, a viharban, a hideg sátorban, látjuk magunk előtt a hallucinációkat, érezzük a pánikot, és közben jól szórakozunk. Lubics Györgynek, a férjnek, aki oly sok nehézségben végig kísérte, frissítette, tartotta benne a lelket, sikerült olyan könyvet írnia, ami igazán élményszerű lehet még annak is, aki nem fut. (Ezt sajnos nem volt módom tesztelni.)

A két könyv közös vonása, hogy végig ott vagyunk a „főszereplő” futó fejében, követjük a legbensőbb érzéseit, gondolatait, bejárjuk vele a világot. Miután behajtottuk az utolsó oldalt, magunkkal visszük a futás és a természet iránti szenvedélyt és egy örök igazságot: „csak kövesd a vonalat az órádon!”

Kép: Lubics Szilvia

Karsza Andi