Két lábbal a föld felett by Karsza Andi

Két lábbal a föld felett by Karsza Andi

Két lábbal a föld felett

Sosem értettem a keresztedzés kifejezést. Valószínűleg azért, mert nem elsősorban futóként tekintek magamra. Azt keresem, hogyan lehetnék erősebb, ügyesebb, energikusabb. Elhiszem, hogy nagyon hasznos a guggolás meg a plank, de nem sok motivációt találok az ilyen monoton gyakorlatokban, hacsak nem azt, hogy olyan szép kerek fenekem lesz, mint Jennifer Lopeznek, de ez is csak ideig-óráig köt le. Nem vagyok élsportoló, hogy úgy eddzek, mint egy gép. Sok mindent (pl. TRX, hot iron, callanetics) kipróbáltam, mire megtaláltam azokat a mozgásformákat, amelyekben örömömet lelem, és az már csak ráadás, ha jobb futó is lehetek általuk.

Stability workout

Nem tudom, hogy a horoszkópom vagy a genetikám tehet róla, de soha nem kedveltem az instabil helyzeteket. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor volt rajtam korcsolya, pedig még olyan retró négykerekűt is kaptam. A terepfutás viszont folyamatosan változó felszínt jelent, és folyamatos alkalmazkodást, amihez hozzá kell szoktatni az izomzatot.

A stability workout egy nagyon vicces, köredzéses óra, ahol mindenféle eszközöket használunk. A guggolás meg a kitörés például sokkal mókásabb a kezemben egy aquabaggel, ami a benne lötyögő vízzel folyamatosan megpróbál kibillenteni az egyensúlyi helyzetből. A bosu labdán ugrókötelezéstől és mérlegállástól pedig garantáltan bitang erős bokája lesz az embernek. Végül a legaddiktívabb cucc a stability board: egy hengerre fektetett deszka, amin csak úgy tud megmaradni az ember, ha minden létező törzs- és combizmát beveti. Vannak itt futók, deszkások és olyan srácok is, akik legszívesebben folyton húzódzkodnának. Eddig minden alkalommal folyt rólam a víz az óra végére, mégis mindig azt éreztem, hogy jól szórakoztam.

Kép: stability workout facebook

Falmászás

Sok egyéb parám közt van némi tériszonyom is, de ezt kevesen tudják rólam, mert minden adandó alkalommal próbára teszem magam: ha utamba kerül egy kilátó, még ha meredek létrán kell megmászni, és orkán erejű szél tombol is a tetején, nekivágok. Ha nem lenne elég jutalom, hogy legyőztem magam, ott van ajándékba a mesés kilátás. Hogy jön mindez a mászáshoz? Ha terepfutásra adja a fejét az ember, előbb-utóbb szembetalálja magát a Vöröskővel vagy a Vadálló-kövekkel, ehhez pedig nem árt egy kis gyakorlás.

Mint kiderült, a falmászás nem igényel előképzettséget. Átöltöztünk, belebújtunk a spéci surranónkba, majd némi útbaigazítást és bemelegítést követően bevettük a falakat. Ahogy a magnéziát maszatoltam a tenyeremen, eszembe jutottak a gimis tesiórák a rettegett felemás korláttal. Gondoltam, kicsi és béna lévén (van, amikor egy müzliszeletet sem tudok egyedül kinyitni) majd elfoglalom magam a gyerekfalon, de azt hamar eluntam, úgyhogy elindultam felfedezni a „felnőtt” terepet. Olyan ez a terem, mint egy hatalmas játszótér. Különböző szintű pályákon lehet haladni a bébitől egészen fekete öves szintig. A feladat egyszerű: egy adott színt követve elérni a pálya tetejét.

Nem tudnám felsorolni, hogy pontosan milyen izmokat mozgat meg a mászás, lehet, hogy egyszerűbb lenne listázni, hogy melyiket nem. Kísérőnk azt a tippet adta, hogy próbáljunk nyújtott karral, combból dolgozni, mert különben (ahogy azt nagyjából tíz percen belül tapasztaltam is) jól be fog durranni az alkarunk. Másnap viszont főleg a hátamat, a bicepszemet és a talpamat éreztem.

Egymás után haladtam előre a különböző színű halacskákon, göbökön, pozitív és negatív dőlésű falakon. Volt, amelyik útvonalnak csak harmadszorra tudtam megfejteni a trükkjét, és volt, amikor az életemért küzdöttem: nem értem el a következő elemet, bepánikoltam, vagy egyszerűen csak elfáradtam, és úgy döntöttem, jobb, ha lejövök, és veszek egy nagy levegőt, mert ezt nem lehet ész nélkül csinálni. A folyamatos koncentráció és a változatos elemek rokonítják ezt a műfajt a terepfutással.

Itt is sokféle arccal találkoztam. Imponáló volt látni, ahogy egy vézna, tökmag fiúcska seperc alatt fölkapaszkodott ott, ahol mi percekig tanakodtunk. Hát, még amikor a technikai ruházatot hírből sem ismerő srácok szemet gyönyörködtető csuklyás izmokkal, spárgához közeli pózból lendültek fel, mint egy Maugli, majd’ összepisiltem magam a gyönyörűségtől.

Kép: Gravity Boulder

Akrojóga

A jógáról van egy ilyen macsó felfogás, hogy az nem sport, abban nem lehet megizzadni. Nekem az apukám volt az első ember, akit jógázni láttam. Akkor még az Etka jóga volt az egyetlen elérhető forrás, híre-hamva sem volt a trendi stúdióknak. Azóta többféle irányzatot kipróbáltam, és megtapasztaltam a csípőnyitó gyakorlatok és egyéb, változatos „kínzások” jótékony hatását a futásban megtépázott testemre. De ami szó szerint „fenekestül” felforgatta az életemet, az az akrojóga.

Éreztem, hogy ez nem egy egyéjszakás kaland lesz, csak azt nem tudtam, hogy mennyire passzolunk össze. Egy évbe tellett összeszedni a bátorságomat, mire végre elmentem az első órára. Ha valakinek még nem esett volna le, én voltam a suliban az a csaj, aki nem tudott se kötelet mászni, se fejen állni, és különösebben kecses sem voltam soha. De most mindent felülírt a kalandvágyam és a lelkesedésem, mert figyeltem a sok-sok videót, és láttam, hogy ez milyen szép és milyen vagány.

Na, ez az óra semmiképpen nem egy „eszköz” valami másnak a szolgálatában, mert annyira sokoldalú, hogy önmagában is elég kihívást jelent. Bár nem lesz tőle nagydarab állat az ember, az egyensúlyozáshoz állandóan használni kell a mélyizmokat, mert ha nem tartod magad, nem csak bénán fog mutatni a gyakorlat, hanem le is esel. Aki alul van, annak meg a combja és a karja lesz jó erős és izmos. Funkcionális edzés, de saját testsúlyosnak nem mondanám, mert az esetek többségében egy másik ember testsúlyával is együtt kell dolgozni.

Senki sem úgy érkezik, hogy máris szuper hajlékony és bivalyerős. Mindenkinek van valami kis hiányossága, aszimmetriája, de ezek a testi minták fejleszthetők, javul a koordináció, a rugalmasság, az erőnlét és tuti, hogy az életkedv is. A variációk tárháza végtelen, óráról órára hihetetlenül sokat lehet fejlődni, és minél több pózt tudsz, annál többféleképpen össze lehet kötni őket. Két-három óra kőkemény edzésmunkát úgy élek meg, mint egy hatalmas játékot, amiben előadhatjuk a Dirty Dancinget, a Titanicot, vagy olyan figurákat, mint „bálna”, „trón”, „lehulló falevél”, és közben nagyokat nevetünk magunkon.

Fel sem tudnám sorolni, hogy mi mindent tanultam, és nem csak testileg, hanem koncentrációban, bizalomban, magabiztosságban. Nincs semmi olyan képességem vagy adottságom, ami ne lenne meg bármelyikünkben. Annyi mindentől parázok, hogy külön cikket lehetne szentelni a témának. Olyan emberekkel akadok össze, akik negyven fölött kezdtek el rúdfitneszre meg kaszkadőr edzésre járni, és amikor mások azt kérdezik: miért, én egyre többször azt felelem: miért ne?

Kép: nuadteam.hu

Kezdőkép: Gravity Budapest