KÖVETKEZIK: ENSPORT BUDAI TRAI Kövess minket:
IDE ÍRJ EMAILT: INFO@TEREPFUTAS.HU

Miért ne fussak télen? Azééé!

Éreztem, hogy ma ez egy szar nap lesz. Úgy kezdődött, hogy kimentem hajnalban a kertbe, megnézni a kutyát. Kutyának néha izomgörcse van, a bal hátsó lába fehúzódik a hasába, konkrétan eltűnik. Állatorvos mondta, elfekszi, meg hülyén tartja, heverjen máshogy, tanítsam meg. Mondom, fasza, jótanács, ezért megérte tanulni sokat.   Azt mondja ha továbbra is bénán fekszik, akkor  masszírozzam...

A Kör! by NedyBali

A körről még 2014 tavaszán hallottam először, amikor 2 csapattársam vágott neki párban. Mielőtt elindultak, megkértem őket, hogy nézzék olyan szemmel is, hogy milyen lenne bringával, hiszen én akkor még nem nagyon futottam, inkább csak montiztam. Ők azt mesélték, hogy bringával esélytelen, hiszen a Börzsöny nagyon kemény, meredek, köves, bokros és nehéz tájékozódni. Ebbe bele is...

Budai Trail… A kezdetek kezdete

  Sokan már október végén, november közepén befejezik az aktuális versenyszezont… szögre akasztják a csukát és rövidke pihenőt tartanak a téli alapozás előtt. Viszont, akik szeretnék az évet maximálisan kihasználni, azoknak is van még lehetőségük próbára tenniük magukat. Ilyen kihívást jelentett számomra is a 2016-os Nyúlcipőbolt Budai Trail. Csupán egy jó heccnek, egy ismeretlen kalandnak indult az egész, amikor...

Dorothy és a Budai Trail

    „Utolsó pillanatban érkezem. Gyors átöltözés, melegíteni nincs idő, beállunk a rajtba és már indul is a visszaszámlálás. Nem hibáztatok senkit, felelősséget vállalok azért, hogy későn érkeztem, nem fogom a körülményekre. A terepfutás tanított meg erre, hogy bárhogyan is reagálok az előttem álló szituációkra, élethelyzetekre, a döntésemért én, és csakis egyedül én vagyok felelős.” Dorothy-t játszom, valahol Sorrento...

Leckék egy terepfotóstól

Doug Mayer, a Trail Runner Magazin szerkesztője modellnek állt, hogy megtanulja, mi kell a tökéletes terepfutó fotó elkészítéséhez. Doug Mayer, 2017. december 14.   „Hiányzik egy lábad!” – szólt rám Dan. „Nincs meg a lábam?” „Aha, nézd. Amputált lettél. Próbáljuk újra!” Dan és Janine Patitucci hegyisportfotósokkal vagyok, és épp megbukom a terepfutó fotóiskolában. Csúnyán. A svájci Jungfrau régióban vagyunk, ahol közel 500...

NOWEMBER – most állj meg egy pillanatra

Pörögnek a napok, hetek, mint stopperórán a tizedmásodpercek. Eltelt az év nagyobbik fele, alig másfél hónap és az évszám ismét eggyel nő. Nincs megállás. Futni indulok. Azon ritka napok egyike jött el, amikor tényleg belefér a nap 24 órájába egy ilyen kitérő. Persze mindenkinek arra van ideje, amire szán, de van az a szint, amikor az alvás...

Unicorn Power Mátra Trail…

    Erre az esztendőre kitűzött célok közt szerepel számomra a Nyúlcipőbolt Trail sorozat minden állomásán lehetőleg M távon indulni. Így hát kérdés sem fért hozzá, hogy elsőként karcoltam be a naptárba a Mátra Trail dátumát. Futni mindig jó, az erdő mindig szép, viszont így október tájékán különösen nagy élmény a hegyek ösvényein róni a kilométereket. Színpompás köntösbe...

Az Erdő Szellemtése (18plusz kvíz by Chevy Van)

  Barátaim, Előbb vagy utóbb, de inkább előbb mindenkivel megtörténik. Főleg akik ezt olvassák. A futó kimerészkedik a terepre. Ekkor azt hiszi, hogy terepfutó lett, mert lett földharapó cipője, zsákot vesz a vállára és kizárólag a teraszon vetközhet le vagy a folyóson, mert mindig sáros ha hazaér. És akor lesz terepfutó, mikor az első megszáradt sár darab zavarja a...

Icebug Vértes Terep Maraton 2016 eredmények,oklevelek és képek

Az Icebug Vértes Terep Maraton 2016 képei, eredményei és oklevelei távonként és nemenként elérhetőek az alábbi linkeken:   ULTRAMARATON FÉRFIAK ULTRAMARATON NŐK MARATON FÉRFIAK MARATON NŐK FÉLMARATON FÉRFIAK FÉLMARATON NŐK MINIMARATON FÉRFIAK MINIMARATON NŐK KÉPEK RAJT-CÉL KÉPEK MINIMARATON KÉPEK FÉLMARATON, ULTRAMARATON ÉS MARATON KÉPEK VÉRTESKOZMA KÉPEK MÁRIA-SZAKADÉK ...

Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail 2016 eredmények és képek

A versenyen készült képek itt találhatók.    Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail 2016 L táv Nők [table id=19 /] Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail 2016 L táv Férfiak [table id=20 /] Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail 2016 M táv Nők [table id=21 /] Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail 2016 M táv Férfiak [table id=22 /] Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail 2016 S táv Nők [table id=23 /] Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail 2016 S táv Férfiak [table id=24 /]...

IRATKOZZ FEL
A TEREPFUTÁS.HU HÍRLEVELÉRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

Beküldés közben hiba lépett fel. Kérjük, hogy töltsd ki újra!

Felelősségem és elmeállapotom teljes tudatában kérem, hogy a Terepfutás.hu hírlevelet küldjön nekem!