0
  • Nincsenek termékek a kosárban.
0
  • Nincsenek termékek a kosárban.
0
  • Nincsenek termékek a kosárban.

Peaks of Budai, ahol Csanya megkapja a feloldozást a korábbiakért.

Peaks of Budai, ahol Csanya megkapja a feloldozást a korábbiakért.

Peaks of Budai

ahol Csanya megkapja a feloldozást a korábbiakért.

 

A Peaks of Mátra után a legfőbb tanulság számomra az volt, hogy „bizony ez nem a budai”. Megjárva a Pilist pedig megfogadtam, hogy soha többet nem mondom, hogy ennél rosszabb nem lehet… Ennek megfelelően egy egész estés tervezés előzte meg a Peaks of Budai rajtját (búcsút intve az All Trails oldalnak), a reggeli kávé mellett megnéztem még egyszer a honlapot, a Terepfutas.hu csoportban közzétett fényképeket, és a kézzel írt itineremet végig követtem a térképen, így kellően felkészültnek éreztem magam a Hidegvölgyi Erdészlak parkolójában.

 

8:45 – irány a pálya!

 

Először a Kakukk-hegyet vettük célba. Ez volt az egyetlen, amit Csanya javasolt trackjéről lelestem: hogy merre induljunk. Magam is meglepődtem, hogy milyen csodás, kényelmes úton indult az utunk, kellemesen sütött a nap, de még ropogott a fagyott talaj a lábunk alatt. Az első pár kilométer után azonnal egy réteget levetkőztünk magunkról, mert bár brutális fagy volt, azért annyira nem, mint amennyire megijedtünk tőle otthon a szekrény előtt állva.

 

Körülbelül 4,3 km után érkeztünk meg a Kakukk-hegy lábához, majd irány a szokásos bozótos. Vágtunk át a vadregényen, és egész gyorsan megláttuk a csúcskövet! Gyors fotó és irány vissza – járt utat a járatlanért már nem hagyunk el.

 

Megmásztuk a vadkerítést, és ismerős utakon szaladtunk a Hárs-hegy tetejét jelző vadászlesig. Szegény látott már szebb napokat is, de mi azért bátorkodtunk felmászni. A nap itt már hét ágra sütött, és nem óriási, de azért szép panoráma várt minket. Pár nagy levegő és irány vissza – kellemes kitérő volt ez is.

 

A harmadik csúcs a Kopasz-erdő-tető. A taktikát ezúttal úgy találtuk ki – találtam –, hogy inkább picit kerülünk, de többségében túrajeleket követünk. A Pilisben ugyanis a sok „itt rövidítsünk” és „ezt még levághatjuk” annyira megkeserítette az élményt (és emellett megtolta az időnket is, így nem is volt rövidebb), hogy ezúttal inkább színes térképen terveztünk, valódi utakat kerestünk. A Kopasz-erdő-tető felé többségében a zöld kereszt jelzésen suhantunk – szó szerint, mert iszonyat jól futható út volt, majd a piros háromszög jelzésen kapaszkodtunk felfelé, és csaptuk le a végét a csúcsra fel. Az összedőlt betontömbök jelzett csúcson ismét nyomtunk egy fotót, majd robogtunk tovább.

 

A negyedik csúcs már messzebbre esett, de az út oda – parádés volt. Egyszerű élmény-futás a Hosszú-völgyön keresztül, ami gyorsan el is repült. Majd 8 km-t utaztunk így, miközben volt időm gondolkodni… (persze azért teljesen nem kalandozok el sosem, mert rendszerint ilyenkor esem el a saját lábamban). És leginkább arra jutottam, hogy bár jellemzően a papok adnak feloldozást a híveknek, most inkább mi hívek adhatunk feloldozást a terepfutás pápájának. Mindenért. Hát micsoda örömfutás ez kérem szépen. Csodaszép idő. Napsütés. Kellemes utak. Én anno ezért szerettem meg az erdőben futást. És lehet, hogy megrekedtem ezen a szinten. De én ezt imádom. És ebből kérek még.

 

Persze azért a névjegyet le kellett rakni ebben a kihívásban is, ezért megkaptuk magunknak a Meszes-hegyet. Szerencsénk volt, hogy fagyott a talaj, de azért helyenként négykézláb cipeltem a keresztem 😀 De megérte felérni. A kereszt tövében megállva széttekintettem, és egyszerűen csak hálás voltam azért a karácsonyi ajándékért, amit úgy hívnak, „Peaks of Budai”. Utak, amiket még nem jártam. Csúcsok, amiket még nem láttam. És mégis minden ismerős. Egy picit. Olyan „budais”.

 

Az utolsó csúcs a Zsír-hegy volt, melyet jelöletlen, ámde klassz utakon értünk el. A csúcskőre állva egy kisebb kilátást itt is kaptunk, és a hó is elkezdett szállingózni. Megérkeztünk. Le is kapcsolatam az órámat – igen, mert hiába tettem éjszaka töltőre, a töltő most úgy gondolta nem működik, és nagyjából az ötödik kilométer után elkezdte jelezni, hogy alacsony a töltöttség, én meg csak rimánkodtam, hogy egy picit bírd még. Bírta. Én pedig hálából ezért itt kikapcsoltam, hogy a tracket ne veszítsem el.

 

Innen még jó 8 kilométer volt a parkoló, de kellemes útvezetéssel ez is eltelt. Megettük a maradék mézeskalácsunkat (igazi karácsonyi futós frissítés), majd újra szárnyakat kapva suhantunk a zöld kereszt, sárga kereszt és zöld háromszög jelzéseken.

 

A Sisakvirág tanösvényen tömött sorokban kirándultak az emberek, és én ismét csak hálát rebegtem, hogy Csanya most is mutatott egy – két – sok olyan ösvényt, amit bizony nem mindenki jár. De mi járhatunk. Mi járjuk. És a Vértes készül. De nem csak ő. Mi is. Mert imádjuk az erdőket felfedezni úgy, ahogy még nem láttuk. Csúcsról csúcsra, ösvényről ösvényre, együtt, kéz a kézben.

 

Összességében mi 32 kilométert tettünk a lábunkba, mind az öt csúcsot érintettük, és négy óra huszonhat percet töltöttünk az erdőben (rajttól a célig). Hála érte. Jó kis vasárnapi hosszú volt!

 

A szerző a Terepfutás.hu 2020-as cikkezője. További írásai a Bárhogy is legyen: mozogj! Facebook oldalon olvashatók.

Olvastad Teréz előző cikkét? A 2020-as év tanulságai.