Pillangó hatás. Avagy a sok kicsi…
A lustaság lustaságot szül.
Talán sokan érezzük, éljük meg ezt a napokban. Azokban a napokban, amikor a kedves naplónk számára a legfőbb megírt esemény az „és ma levittem a szemetet”. Mert igen. Munkaába is (jó esetben) csak a hálóból a nappaliig járunk, ebédelni is csak a konyhába (mondjuk, ha amerikai, az pont ugyanaz, mint a nappali), kikapcsolódni pedig ugyanazon monitor elé, amit sok esetben egész nap bambulunk (vagyis dolgozunk, na.) És igen. Ki lehet pakolni a mindenes fiókot, sorba lehet rendezni a fűszereket, le lehet mosni az ablakot, lehet szanálni a ruhák közt és a garázsban is… de ezek is elfogynak egyszer… ahogy a könyvek, a sorozatok, a videók is… de legalábbis egy idő után már elfogy a kedv… és inkább csak ülünk a kanapéról a fotelba, a fotelból a földre… és felteszük a kérdést századszor is, hogy meddig még… és miután nem kapunk választ, visszaülünk a kanapéra…
Lustulunk, enerválóduk… majd kifogásokat gyártunk. Persze van, ami teljesen jogos. Például kis lakásban még egy jógaszőnyeg sem fér el, nemhogy egy nagyobb mozgásigényű intervall edzés; a negyedik emeleti panelban nem biztos, hogy a polimetrikus, szökdelő edzések nagy szomszédi szeretetet váltanak ki (a lépcsőházi edzést meg sem merem említeni); és igenis zavaró, ha a Párunk a kanapéról nézi, ahogy mi éppen alakot kívánunk formálni… a nyújtáshoz bemelegítés kell, sok helyen már nem csak a parkolok, de az erdei bejáratok is le vannak zárva (hétvégente, amikor lenne lehetőség…), a 10 méter távolság nagyon sok, ki tudja azt tartani, ráadásul most aludhatok tovább, nem indulok el hajnalban… este meg már nincs erőm…
És ezzel a sorolással a valós okok gyorsan válthatanak át kifogásokba…
Jó ma nem, majd holnap. De aztán holnap sem. És másnap sem. Mert egyre enerváltabbá válunk.
Ugyanis a testünk pont olyan aktivitási szintnek „ágyaz meg”, amilyen aktivitási szinthez szoktatva van. Vagyis ha a lustasághoz hozzászokunk, ha kialakul a tartós mozgáshiány, az egyre inkább enerválttá tesz minket, melynek foka a napok múlásával (exponenciálisan!D) nő…
De a jó hír az, hogy ha aktívan használod a testedet minden nap, legalább egy picit, akkor ehhez is igazodik, sőt! Igyekszik túlszárnyalni önmagát, hogy ne okozzon neki gondot a (fel)pörgés, a mozgás, a lendületesség; hogy a rendszeres „használat”, „képzés”, fejlesztés, teljesítésre késztetés során ne hozzon olyan kellemetlen helyzetbe, hogy fáradtnak érezd magad, miközben szükség lenne a frissességre! Az aktivitás tehát további lendületet, energiát, és nem mellesleg jókedvet szül!
S hogy akkor mi a konklúzió? Hogy minél tovább sajnálod csak magad a kialakult helyzetben és odázod az aktivitást, a teremtő és alkotó feladatokat, vagy akár a feneked megemelését, vagy minél többször halasztasz majd holnapra és hagysz ki „csak” egy-egy megmozdulást, annál inkább fogod nem csak az edzéshez, de mindenhez is fáradtnak érezni magad.
Légy aktív! Alkoss! Teremts! És sportolj most is! Élj azokkal a lehetőségekkel, amik adottak! Akkor is, ha most üveges tekintettel a bambulsz az ágy szélén ülve, vagy a kávédat kevergeted lagymatag mozdulatokkal az internet hasábjait pörgetve… ezredszer.
Tervezd el, hogy ma nem marad ki valami alkotómunka (akár az ablakpárkányon levő virágosláda megkapálása vagy a szobanövények megfürdetése) és a mozgás sem! Nem baj, ha ez utóbbi csak 30 perc lesz. De az legyen intenzív, átmozgató, kedv-csináló. Holnap már több fog menni. Aztán még több. És aztán nem akarod már abbahagyni! Ez is a napi (karantén)rutinod része lesz… és aztán majd a valódi szabad napjaidé is…
És ragyogni fogsz! Mert az egészség és a szeretettel, tisztelettel ápolt test sugárzik! Ahogy a benne élő lélek is!
Kálmán Teréz, a Terepfutás.hu 2020-as cikkezője.
További írásai a Bárhogy is legyen: mozogj Facebook oldalon olvashatók.
Pár otthon edzős karantén videóját pedig a ChickenLegs youtube csatornán nézheted meg.
