Runnabe Round – Új instant trail Budán by Vasák Benedek
Ha minden jóslatom így jönne be, már rég nem futnék, hanem izmos szolgák cipelnének körbe az általam választott útvonalon. Alig egy hónapja, a Rókás kör tesztje után írtam meg, hogy 2019. az instant trailek éve lesz, és tessék: már most, mindössze másfél hónappal az évkezdés után már már több ilyen indult, mint tavaly egész évben. A Rókás kör mellett az Ökofutás is belengetett két új – börzsönyi – trailt, pár nappal később nyilvánosan is meghirdették a tihanyi virtuálfutásokat, és a Runnabe közösségi futókör is kitalált egyet Runnabe Round néven. Közben az egyik legkönnyebben, laikusok számára is kezelhető trackgyártó platform, a Geogo is bejelentette, hogy az év közepére teljesen újraírják az alkalmazást, amivel aztán tényleg percek alatt lehet instant trailt varázsolni.
Ha odáig nem is jutunk, hogy megszűnnek a versenyek, és csak platformok maradnak, ahova utalod a lét, beküldöd a tracket és már várhatod is a postázott érmet, meg a honlapon az előkelő helyezést, a trend azért egyértelmű. Lassan már maga a koncepció lesz a dicsőség: ki tud szebb, elegánsabb, nehezebb, vadabb, változatosabb, extrémebb utat komponálni.
Tényleg nem gúnyolódom, nyolc hónapja futok csak, de előtte teljesítménytúráztam és másztam eleget ahhoz, hogy pontosan tudjam: micsoda kreatív öröm van egy új út összerakásában. Legalább akkora, mint egy új trail végigfutásában. A Runnabe Round pedig kreatív is, elegáns is, új is, tehát nagy öröm végigfutni. Remek alkalom, hogy ezzel ünnepeljem rövid, alig féléves terepfutó-karrierem ötvenedik futását.
Hajnali ötkor az óra alatt
Ha 2018. a közösségi futások éve volt, és ‒ jóslatom szerint ‒ 2019. az instant trailek éve lesz, akkor a Runnabe Round az, amely összeköti a kettőt. A Runnabe, amennyire látom, többé kevésbé stabil tagsággal bíró futóközösség, jellegzetes, rénszarvasos pólóiba-sapkáiba öltözött tagjaival gyakran találkozom mindenféle versenyeken. Budapestiek, és szinte mindig, ahogy ők mondják „a város és a hegyvidék mezsgyéjén” futnak. És, ahogy látom, annyira szeretik ezt a mezsgyét, hogy ráhúztak egy instant trailt.
A Homok-hegyen
Bár jómagam nem vagyok „ranabís”, nem is ismerem személyesen a tagságot, de én is itt élek, és épp annyira imádom ezt a különleges „mezsgyét”, ezt a fura már-nem-város, még-nem-vadon, átmeneti határvidéket, hogy a pár héttel ezelőtti meghirdetéskor már tudtam, hogy nekem ezt mielőbb ki kell próbálnom. Sajnos eddigre már jó előre betelt a „versenynaptáram”, ahogy a hozzám hasonló nagyképű kezdők mondják, egy Téli Tihany trail, egy Classic Balboa meg egy derekas influenza után csak most akadt szabad hétvége a Runnabe Roundra. Úgyhogy szombaton hajnali ötkor kötelességtudóan, a teljesítési előírásoknak megfelelően szelfiztem a Clark Ádám tér tíz percet késő órája alatt, a szimbolikus nulla kilométerkő mellett (a koncepció, ugye!), és nekivágtam a harmincnyolc kilométernek.
Találd ki az utat!
A Runnabe Round az instant traileknek abba a típusába tartozik, amelynél nincs rögzített útvonal. Csak fix pontok, illetve a rajt és cél vannak megadva. Ebből a szempontból jobban hasonlít mondjuk a csodálatos Bükk 900-hoz, mint az általam eddig futott Szénás-körhöz vagy a Rókás-körhöz, amelyeken előre megadott sorrendben kell érinteni a pontokat. A Runnabe-sok csak megadnak 14 kilátópontot a Budai-hegységben, Budapest területén, hozzácsapják még a rajt-cél Clark Ádám teret, adnak egy szintidőt (6 óra), oszt’ jónapot. A többit oldd meg, ahogy tudod! Küldj be a szerkesztőségbe egy gps-tracket, pár igazoló szelfit, és már kapod is erőfeszítéseid jól megérdemelt jutalmát: a kulcstartót meg a dicsőséget.
Előre megadott útvonal híján rengeteget számít a helyismeret, tehát a budapestiek óriási előnnyel indulnak. Én például, noha az útvonal nagy részén már legalább hússzor-harmincszor futottam, csak Locus-navigációval mertem nekiindulni, mert bár igen nagyvonalú a hatórás szintidő, azért kényelmes tempó mellett egy-két elkavarás akár veszélybe is sodorhatja a teljesítést. Nem budapestiek számára két eltévedés-kockázatos rész van az útvonalban, az egyik a kaparás Sváb-hegy végtelen utcáin, a másik a János-hegy és Hunyad-orom közötti átvágás (bármelyik irányból), mert ott azért bele lehet tévedni a susnyással kevert engedély nélküli kerítésépítésekbe.
Minden budai terepfutónak ismerős: a Kecske-hegy
Valójában egyetlen komolyabb szakasz van, amelynek nem érdemes nekivágni helyismeret nélkül, ez a Kecske-hegyről az Oroszlán-sziklához, aztán az Apáthy-sziklához vezető átvágás. Bármelyik irányban futsz, érdemes meggondolni ezt a dolgot, ha nincs a terepfutók által „technikásnak” nevezett utakon tapasztalatod, akkor érdemes inkább kerülni, és nem nekivágni a meredek, mászós, kaparós dolomitletörésnek.
Egyébként szuper, igazi terepfutós éthosz, hogy az útvonal kijelölésében adnak teret az egyéni preferenciáknak és szimpátiáknak. Inkább futnál maratont, csak kevesebb meredekkel? Tervezd úgy az utad! Vagy az a fajta vagy, akinek nem számít a szint? Akkor tervezz rövidebbet, aminek a szintrajza olyan, mint a cápafogsor! Laza emelkedővel akarsz kezdeni? Indulj északnak! Előbb inkább kihajtod a beled, hogy aztán kényelmesen letrappolj a célba? Akkor kezdd dél felé!
Én személy szerint az a térképeket bújós, szintet számolgatós, molyolós típus vagyok, így aztán az egész péntek estémet eltöltöttem a Locusszal, trackverziókat rajzolgatva Északnyugat-Buda dombkaréjára. Nem mintha lenne az ilyesminek bármekkora jelentősége egy hétvégi hosszú edzést helyettesítő, tét nélküli instant trailen, de azért nagy megnyugvás, amikor a végén sikerül kikalkulálni a lehető legrövidebb utat a lehető legkevesebb szinttel, és az egész ráadásul a gazdájának, Obelixnek felhőtlenül örülő Idefixet rajzolja ki.
Strava feat. Idefix
Én például biztos voltam benne, hogy nincs az az Isten, amiért én a Zugligetből felkaparjak a János-hegyre, így aztán az kötött eleme volt az útnak, hogy az Erzsébet kilátó után jön a Hunyad-orom. Minden mást nagyjából ehhez mértem, így jött ki az, hogy az első pont a Citadella lesz, az utolsó a Halászbástya, a kettő között meg a lehető legjobban sikerült elegyengetni a szinteket.
A város és a hegyek között
„A város és a hegyvidék mezsgyéjén” ‒ telitalálat ez a megfogalmazás: ha van a Runnabe Roundnak karaktere (márpedig van!), akkor az pont az a köztes állapot, amit az jelent, hogy az ember Európa egyik legszebb fekvésű fővárosának félig beépített, és történelemmel vastagon átitatott dombjain fut. Az útvonalnak ‒ tervezzük bárhogy ‒ valamivel nagyobb része aszfalt, körülbelül 40%-a pedig nagyon kényelmesen futható, döngölt parkerdő-tanösvény, tehát nem igazán merül fel az a jellemző álkérdés, hogy milyen cipőben menjek? Egy lestrapált aszfaltos tökéletesen megteszi, abban simán ki lehet bírni azt a pár száz méter meredekebb, jelzetlen átvágást, és harminccal a lábunkban sokkal kényelmesebb abban leslattyogni az Apáthy-sziklától a Dunapartra.
A pontok pedig ‒ a pontok a Budai-hegység nagyszerű érzékkel válogatott, kihagyhatatlan kulcshelyei. Kicsit talán túlságosan is népszerűek, de a Runnabe Round lényege éppen az, hogy elegánsan felfűzi ezeket a jellemzően töredezve, külön-külön sokszor megjárt, klasszikus pontokat egyetlen szép nagy futásra. Tizennégy szuper kilátó(hely), mely végigvezet Budapest sorsán. Ha messziről jött futónak kellene bemutatnom öt óra alatt Magyarország egész történelmét, aerob zónában megtartott historikus kiselőadásokkal, én sem vinném másfelé. Hogy mást ne mondjak, nagyon mély futásmeditációt lehet kibontani abból a tényből, hogy a (Széchenyi) Lánchídtól elindulva az út elején érintjük a Széchenyi-emlékművet, aztán pár órával később, a Várban elfutunk a József-kaszárnya előtt, ahol Kossuth raboskodott. Két, örökké vitatkozó, hipsterszakállas arc, de ez a szép futás örök refomkori békére kényszeríti őket.
Napkelte a Széchenyi-emlékműnél
De az is gyönyörű, hogy a Széchenyi emléket éppúgy Ybl Miklós alkotta, mint a Várkert Bazárt, amely előtt a rajt után elvezet az út. És a Schulek Frigyes tervezte Erzsébet kilátó neoromanikája remekül rímel a szintén Schulek-féle Halászbástya fomáira.
De nemcsak történelemből, természetből is van elég az úton. Mindig nagyszerű élmény végigfutni a Normafa‒János-hegy gerincút gyönyörű, bükkökkel kevert tölgyesét a nagyvonalú panorámával, és eltöprengeni azon, hogy az önkormányzati korrupción kívül mi magyarázata lehet az erdőben lerakott rekortánnak, húsz méterre a döngölt zúzalékösvénytől. Terepfutóként mindig nagy élmény megfutni a Hárs-hegy „duplát” és ráragadni az útra, a lépésekre a Kis-Hárs-hegy mészköves talajától a Nagy-Hárs-hegy rárakódott, „bokatörő” homokkövéig.
Mi, budapestiek már annyira hozzászoktunk saját hegyeinkhez, már annyira beépítettük őket, már annyi a völgyekben felkúszó városrész, aszfalt, lakópark, hivalkodó Fenyő- és Friderikusz-villa, hogy alig látszik alattuk az eredeti domborzat, és alig vesszük észre a Budát ölelő erdők csodás és változatos világát. A Runnabe Round nagy érdeme, hogy egy szép nagy, vegyes csokorba gyűjtve átnyújtja nekünk e különleges határvidék újra-megtapasztalásának élményét.
Persze rengeteg dolog kimaradt a Runnabe Roundból, praktikus okok miatt, gondolom. A Sas-hegy adná magát, de oda belépőt kell váltani, a Budaörsi-hegyek elegáns, magashegyi hangulatú karéja túlságosan kiesik. Ezek érthető hiányok, nekem két kilátópont kimaradása fáj igazán. Az egyik az Újlaki-hegy, amely mellett mindössze kétszáz méterrel megy el a Határ-nyereg‒Hármashatár-hegy útvonal, tehát igazán beleférhetett volna. A másik a Gül Baba türbe, amely szintén a track mellett van, ahonnan szintén egyedi a kilátás, és hát Budapest-történeti szempontból sem utolsó állomás.
Ismeretterjesztés 38 kilométeren, ezerhárom szinttel
Aki ezt az utat kitalálta, tényleg ismeri és szereti Budapestet ‒ nagyjából ez volt az utolsó gondolatom, amikor egy nagyon szép és kellemes futás végén lefelé csattogtam a Hunyadi János úton. Én imádom Budát, itt élek, túrázok, mászok, futok ezek között a hegyek-dombok között, de például a Fazekas-hegy, a kertváros által körbenőtt kőfejtővel, a tetején a kortárs képzőművészetbe bevonult bunkerrel nekem is meglepetés volt. A Runnabe Round nélkül valószínűleg sosem jutott volna az eszembe, hogy arra fussak.
A Fazekas-hegyen
Budapesti terepfutóknak kötelező, nem budapesti terepfutóknak meg nagyszerű összefoglaló a fővárosról a Runnabe Round. A hatórás szintidő kényelmesen, merengve teljesíthető: én nagyjából 5 és 5:30 közé terveztem a teljesítést, 5:29:11 lett a vége, ebből a tiszta futóidő 4:37:24 volt, 7:25-ös kilométerátlaggal. A többi: kilátóban piperészkedés, panorámafotózás, napozás és töprengés az élet értelmén. Próbáljátok ki: a Runnabe Round egy nagyon izgalmas és inspiráló instant trail, sok élménnyel, gondolattal és harmóniával. Pompásan eltöltött öt óra „a város és a hegyvidék„, kis nagyzolással azt is mondhatnám, hogy „a történelem és a természet” határán.
KERETES
A teszthez egy navigácóra lecsupaszított Ulefone Armor 2 telefont használtam. A 4700 mAh-s akku rajtkor (-1℃) 99%-os töltöttségen volt, ez a célra (+11℃) 64%-ra csökkent. A telefonon a rendszerappokon, a GPS-en kívül csak a Locus, a Strava és az alap Android kamera app futott, illetve egy JBL füles csatlakozott hozzá Bluetooth-kapcsolattal. A kijelző összesen kb. 2 órán keresztül működött, 40%-os fényerőn. Az út során a Locus hangos (text-to-speech) navigációját használtam. A tracket Stravában rögzítettem.
