Schneeberg Trail 2025

Schneeberg Trail 2025

Avagy egy alpesi verseny nem játék, de csupa kaland!

Amikor először jártam a Schneeberg Kaiserstein 2061 méteres csúcsától néhány száz méterre található Fisherhüttében, az ajtaján belépve tátott szájjal bámultam az ottani hegyi versenyen résztvevők időeredményeit. Meghatározó élmény volt, hogy 2017-ben – Alsó-Ausztria legmagasabb hegyi hüttéjében – két éjszakát tölthettem, és bejárhattam a környéket. Akkor még nem sejtettem, hogy mekkora barátságba kerülünk ezzel a heggyel.

Akkor, abban a néhány napban, lefutottunk és felmásztunk a Weichtalklamm szurdokba is. Csodaszép helyeken jártunk, és a környék a szívem csücske lett. Egy év múlva a KESZ futócsapat néhány tagjával egynapos futókiránduláson vettem részt. Majd néhány év kihagyással még két alkalommal futottam a Schneebergen, több irányból is felfelé a Kaiserstein csúcsra.

Idén, egy héttel a rajt előtt, némi noszogatásra neveztem be a helyi trailversenyre. Őszintén szólva tartottam a versenytől, hiszen ismerem a hegyet, és az idei versenyeim sem sikerültek kiemelkedően. Az már viszont nem volt kérdés, hogy ha már nevezek, akkor a 31 km-es hosszabb távra, ami csak egy lefutással volt több a 20 km-es párjától.

Pénteken barátaimmal Puchbergbe utaztunk. Útközben nézegettük az időeredményeket, kíváncsiak voltunk, mennyi idő lehet egy ilyen szintes pályát lefutni. Megakadt a szemem Cholnoky Anna nevén, és megnéztem a tavalyi eredményét: 4 óra 40 perc alatt ért célba. Megegyeztünk, hogy ezzel elégedettek lennénk. Én öt órán belüli teljesítést tűztem ki magamnak. A verseny nehézségét mutatta a statisztika is, mivel jóval kevesebb nő indult, mint férfi. Figyelembe kellett venni, hogy a szervezők szakaszokra is felállítottak szintidőket.

Sikerült egy nagyon jó apartmant találni a versenyközponttól 10 percre. Este a szervezőktől jött egy e-mail, hogy meleg ruhával készüljünk, hiszen a hegyen 0, –1 fok és erős szél várható. Az elmaradhatatlan esti tésztapartyn nem tudtunk megegyezni a hosszú vs. rövid futóruha dilemmájában.

A verseny reggelén, a teraszra kilépve, végül a rövidnadrág és rövid ujjú felső mellett döntöttem. A táskába pedig betettem az alpesi hegyi versenyeken tavaszi-nyári időszakban elengedhetetlen minimális kötelező felszerelést: izofóliát, fejpántot, kesztyűt, esőkabátot és egy tartalék hosszú ujjú felsőt. A napsütés miatt a fehér baseball sapka és napszemüveg sem maradhatott a szálláson.

A családias létszámú mezőny a puchbergi tó mellől pontban 8:30-kor indult el, hogy megmássza Alsó-Ausztria legmagasabb hegyét. Volt lehetőség bemelegedni, hiszen jobbról kerültük meg a hegyet, majd kanyarogva, változatos ösvényeken haladtunk felfelé. Lendületesen rajtoltam, de többen megelőztek. Farkas Árpi is meglepetésemre mellém lépett, így pár szót még tudtunk váltani a lankás részen. Utána már nem beszélgettem senkivel.

Hosszan kanyarogtunk felfelé, az első frissítőpont 6 km-nél volt, a következő 14-nél – innentől kezdett durvulni a dolog. A Hanslsteig köves, meredek emelkedője után (ahol via-ferrata is vezet) egy szűk gerincút következett az Öhler-Schober 1200 méteres csúcsa felé. A kerítés is védte az arra járókat, annyira a hegy peremén voltunk. A szint kicsit több, mint felénél járhattunk, átfutottunk a Kloster-völgyön, majd egy meredek sziklafal előtt találtuk magunkat, ahol mászni kellett. Imádom ezeket a szakaszokat, bár erősen süvített a szél, és felnézve nem volt bizalomgerjesztő a fal hossza, ahogy a mezőny kanyarogva haladt felfelé. Lefelé is jött néhány túrázó. Nagyon jól jött a kesztyű, és itt már mindent felvettem magamra. Az erőnlétem teljesen jó volt, köszönhetően a két gélnek és a fél liter izónak, amit idáig megittam. Féltávnál bevettem egy sótablettát is.

A mászás után havas hegyoldalra bukkantunk ki, már közel jártunk a csúcshoz. Ez lehetett az északi gerinc, a Fadensteig, mert itt volt a legzordabb az idő. Szerencsére nem fáztam, mert tempósan haladtam. A Fisherhütténél fordultunk vissza, majd egy hófalba vájt szakaszon futottunk keresztül, előttünk a Klosterwappen fennsík pazar látványa. Akkora élmény volt, hogy még most is a hatása alatt vagyok! Itt már tavaszba fordult a táj és az időjárás, mindenfelé zöld föveny és virágok.

A köves lejtős szerpentinről a Damböckhausnál balra fordulva értük el a Schneebergbahn, vagyis a szalamandra vasút végállomásánál felállított célkaput, ami számunkra a megváltó lejtőt jelentette. Itt készült egy versenyfotó is. Sajnos ezen és a célon kívül nem készült rólunk hivatalos fotó. Nem kényeztettek el úgy, mint egy Terepfutás.hu vagy Triton Trail versenyen. Ugye, ugye?

A sárga jelzésű sziklákon kezdtük meg az ereszkedést, ahol már levettem a plusz rétegeket, annyira sütött a nap. Amikor fel tudtam nézni, csodás kilátás tárult elém, és hatalmas tér. Beláttam az egész „világot”! Kiértem a vasúti sínek melletti útra, és csak úgy peregtek a kilométerek. Befutottam egy fenyves erdei szakaszra, majd újra ki a széles köves útra. Flow volt a javából. Könnyűnek éreztem magam, és semmi fáradtság vagy izomfeszülés nem volt érzékelhető. A lassabb szakaszaimat időben fel tudtam javítani, és előzgettem is.

Hálás vagyok Gerinek és Ádámnak a frissítési tanácsaikért, amit még néhány szem citrusos gumicukorral is megtoldottam. (Hadilábon állok az édes ízekkel.) Tényleg sokat számít, hogy egyél, mielőtt éhes leszel! Betartottam, hogy kb. 45 percenként vigyek be szénhidrátot. Az is biztosan számított, hogy kipihent voltam.

Leérve a városkába, megláttam magam előtt egy lányt, de már nem tudtam beérni, fél perccel utána, a 9. helyen értem célba. Sajnos kezdett beborulni, úgyhogy siettem átköltözni. Közben összefutottam Farkas Árpival, aki elpanaszolta, hogy egy kanyarnál elvétette az útvonalat, és megjegyezte, hogy amúgy korosztályomban első lettem. Majd, ahogy éppen szerencsétlenkedtem az Almától kapott recovery por bekeverésével, Timivel és Matyival beszélgettünk a versenyről és az élet dolgairól, miközben vártuk Zsófi és Alma érkezését.

Beértek a többiek is, és már indultunk volna vissza a szállásra, amikor eszembe jutott, hogy rákérdezek a korosztályos dologra. Egy órát kellett várnunk az eredményhirdetésre, de megérte!

A szervezés tökéletes volt, és végig kedvesek voltak. Az útvonal nekem nagyon tetszett, de nem itt érdemes elkezdeni a hegyi versenyzést. Fokozatosság, folyamatosság és rendszeresség feltétlenül szükséges hozzá, hatékony begyakorolt frissítéssel, megfelelő technikai ruházattal és cipővel! Összességében elégedett vagyok ezzel a futással, a felfeléket lehetett volna kicsit dinamikusabban, talán jövőre.