Suki Trail Winter Edition by Karsza Andi

Suki Trail Winter Edition by Karsza Andi

Winter edisön

Két éve ez idő tájt futottam az első félmaratonomat, a Zúzmarát. Egy évvel ezelőtt a kecskeméti Violin félmaratonon köröztem a városban Brahms- és AC/DC-művekre. Idén kellett már egy igazi jeges terep félmaraton, ha már a Budai Trailen elmaradt a hó. Szerencsére szembejött egy jól eldugott kis verseny, a Suki Trail.

Minek szépítsem a dolgot, először azt sem tudtam, hogyan kell kiejteni a nevét, ugyanis a (most figyelj!) Szívek szállodájában volt egy ilyen nevű szereplő. Aztán leesett, hogy Sukoróra utal. Arról a környékről szép emlékeim vannak. Amikor a Balaton felé megyünk, és meglátom a Miskahuszár szobrát, mindig eszembe jut az első Velence-tó köröm, itt már 20 km körül jártam.

 

Nem vagyok a téma szakértője, de azt szokták mondani, hogy az alapozás a hosszú, lassabb futásokról szól, ilyenkor erősödik a légzőrendszer és a vázizomzat, erre pedig mi lehetne jobb alkalom, mint egy kellemesen lankás korcsolyázás? Két távon lehetett nevezni: az S táv 12,8 km 325 m szinttel, az L táv 21,1 km 551 m szinttel. Én a hosszabbat választottam, befutó italnak pedig a forralt bort jelöltem meg, aztán mint aki jól végezte dolgát, vártam a verseny napját. Előző este ment némi ijesztgetés a neten, majd a rossz érzéseim fokozódtak, amikor reggel felkeltem, és kinéztem az ablakon. Egyetlen porcikám sem kívánta ezt a futást, na de ilyen ez, menni kell, aztán majd lesz valami.

Majdnem lekéstem a vonatomat, mert az ónos eső ráfagyott az utakra. A többséggel ellentétben én gyerekkoromban sem szerettem csúszkálni, most is a szomszédok kerítésébe kapaszkodva totyogtam lefele a hegyről, mint a szaró galamb. Ugyanez megismétlődött a helyszínre érve, ahol rögtön egy felelősségvállalási nyilatkozatot is alá kellett írni. Némileg oldódott a feszültség, amikor megpillantottam a zsíroskenyér-piramisokat és a kókuszgolyó-hegyeket. Átöltöztem, bemelegítettem. Mellettem két résztvevő „jó csúszást” kívánt. Ilyenkor mindig eszembe jut az a mondás, hogy #csakahülyékfutnak.

Már a rajtban álltam, amikor bevillant, hogy hohó, nekem is van ám láncom, nosza, fel is szereltem, és máris sokkal magabiztosabbnak éreztem magam. Jóban vagyok a „vadmacskáimmal”, már lenyomtunk együtt egy Tajga Trailt és egy Téli Börzsöny Trailt. Felmerült bennem, hogy mi van, ha akadályozni fog a pálya egyes szakaszain, de még mindig inkább szántom fel a pályát az ekevasammal, mint az orcámmal.

Aszfalton indultunk, megkezdődtek a csúszkálások. A vádlim már az elején jelezte, hogy nem tetszik neki a program. Ekkor még tízszer ennyi volt hátra, ami szinte végeláthatatlannak tűnt. Folyamatosan hullott ránk a szmötyi, a pálya pedig állandó koncentrációt és a szokásosnál nagyobb energia-befektetést igényelt. A 3-4. kilométer környékén volt egy mászókázás, ha már így alakult, megálltam fényképezni. Hó ugyan nem volt, de a zúzmara hófehéren vonta be az ágakat, megjött a téli hangulatom.

A középső részét nagyon élveztem a versenynek, jó kis lejtők jöttek, és a karmocskáknak hála lehetett csapatni. Próbáltam figyelni a gyors, apró lépésekre, és ekkor elindult a fejemben Ray Charles: „Baby, shake that thing.” A szalagozás és a jelölések prímák voltak. Van egy olyan érzésem, hogy a Szavanna trail útvonalát is érintettük, de ha agyonütnének, sem ismerném fel, annyira más arcát mutatta a táj így fehérben. A vége előtt 4 kilivel még jött egy emelkedő, az már nem hiányzott. Az utolsó 2 kilométeren megint lehetett sprintelni, és még a Velencei-tóra is nyílt némi kilátás. Mire visszaértem a kultúrházhoz, már elolvadt az aszfalton a jég. Nyakamba akasztották a kékre festett faérmet, és kezembe nyomták a hatalmas adag forralt boromat. Nem mondom, hogy a legjobb formámat hoztam, két és fél óra alatt szerettem volna beérni, ami sikerült is. Úgy tűnik, belőlem is létezik egy winter edisön.

Képek és szöveg: Karsza Andi

Karsza Andi, a Terepfutás.hu 2020-as cikkezője.
További írásai a Mintha élnél oldalon olvashatók.