Téli Börzsöny trail beszámoló by Markó Ágnes

Téli Börzsöny trail beszámoló by Markó Ágnes

 

Karácsony előtt vége a nagy futásoknak, versenyeknek, kicsit leeresztünk. Alapvetően a tél egyfajta megnyugvás, visszahúzódás, ahol a testünk is jobban kívánja a puha paplant, meleg szobát és a milkacsokit. A nagy leengedésben vagy feltöltésben az első verseny már tényleg úgy hiányzott már a legtöbb futónak, mint egy falat kenyér.

A száraz január után végre itt az első igazi mulatság, elindulunk J

A Börzsöny. Ezzel talán nem leszek népszerű, de nekem nem a kedvencem a hegység, sosem éltem meg olyan felemelő élményt, mint más tájegységekben, viszont a kis romantikus ékszerdoboz városok a hegyek lábainál teljesen elvarázsolnak. A pálya egyáltalán nem volt egy laza szigetkör, ezért is imádtam, viszont pazar kilátásokkal tarkítva a Zebegényt és Nagymarost is bejárhattuk.

Lehet panaszkodni a szalagozásra és sokunk az amúgy sem egyszerű pályán még sokan belerakott még egy kis szintecskét, de nagyon jó volt így J. A terepfutó is meg tanulhatna jelzést követni égben szárnyaló pulzussal, megtapasztalva azt, hogy a körülötte lévő erdő uralja őt és nem fordítva.

Téli Börzsöny

Éreztem rendesen, hogy az összes leeresztett, edzetlen izmom és az elmúlt hónapban felkúszott zsírpárnácskák nagyon tiltakoznak a kemény felfelé menetek ellen, ezért engedtem nekik. Elengedtem. – a saját elvárt szintidőmet és az előttem lévők utolérését is. Belesüppedtem a hóba. Ez annyira jól ment, hogy Nagymaroson gondoltam, hogy beugrom a francia pékségbe egy croissant-ra, de nem volt nálam pénz. Aztán könnyebb lettem, már nem a zsírpárnák diktáltak. Saját elvárásainkat elengedve nagyon szép dolgokat lehet megélni és megtalálni még egy kirakós darabot a nagy önismereti puzzle-ben.

Le fogom írni párszor: Jó volt ez így. Nagyon is. Az enyhébb lejtőkön énekelgettem Takáts Eszter sorait: „Kering vagy száz álommadár, Te is sok mesét láttál már, Rám vigyázz, ne essek nagyot, főleg, ha Rád hallgatok”  a körülöttem lévők nagy örömére, de annyira jól éreztem magam, hogy valahogy ezeket az érzéseket szabadjára kellett engednem. Mégsem ölelgethettem meg az embereket, mert kizárnak a versenyből.

Vasárnap este leültem írni, de nem jött az ihlet, még dolgozott az endorfin, éreztem a puha fehérkenyér ízét a fenséges zöldséglevessel, az érzést, hogy a verseny első rendezésen célba értem és, hogy nők között megint a felső harmadba kerülhettem. Eszembe jutottak a zuhanyzóban megbeszélt tervek Pistyur-Kocsis Ágival, a beérkezések, a fagyott csokik, az új ismertségek.

Napokkal később, mint valami hajnali részegségből, kezdek felébredni és le is tudom írni. Köszönöm szépen az Ökofutás csapatának ezt az élményt, hogy a sötét januárunk utolsó vasárnapját ilyen tündökölővé varázsolta.

Lassan itt vannak az Oscar díjak, bár én egyet sem kaptam, viszont hadd mondjam el azoknak, akik szebbé tették ezt a napot:

Köszönöm Katának a beszélgetéseket, borozást, kávézást, mindegymást JTibinek, Tominak, Szilvinek a társaságért, a pontőröknek a kedvességükért és hogy hagytak gumicukrot ::D Annak a csapat fiúknak, akikkel sikerült a meredeken lecsúszdázni és visszakapaszkodni, Szilárdnak kedves szavakért az elején, és hogy mindig kapom a megerősítést, hogy jobb hülyének lenni 😀 Áginak a mosolyáért, Bandinak, Andinak a jó kedvükért és biztatásért, és nem utolsósorban Gábornak a Hokás eszmecseréért.

Markó Ági

A verseny 2020-as Facebook eseményét itt találod.