Terepre fel, avagy Szilárd útja a kezdőtől, a haladóig

Terepre fel, avagy Szilárd útja a kezdőtől, a haladóig

Halkan ropog a fagyott avar a lábaim alatt, ahogy kaptatok fel a mostanra már kihalt ösvényen (nem mintha egyébként máskor nagy lenne erre a forgalom). A hóval vékonyan betakart ágak némelyike mélyen az útra hajlik, kétrét görnyedve bújok át alattuk, majd pár kanyar után kijutok a fák közül a csúcson megbúvó kis tisztásra. A szél szinte elsodor, behatol a ruha alá, érzem ahogyan hűlnek és merevednek az izmaim, de röpke percig csak állok és csodálom az alul elterülő völgy és a szemközti, erdő és hóborította csúcsok látványát. A nap lassan halad a látóhatár felé, előkészítem a fejlámpát (futás előtt teljesen feltöltöttem, de még így is megfordul a fejemben, hogy felelőtlen vagyok, amiért nincs nálam tartalék, mert ha valami történik vele, akkor én egyben nem nagyon jövök le a lassan besötétedő hegyről), iszom pár kortyot a kulacsból és indulok tovább. Az ereszkedés inkább valami groteszk korcsolya bemutatóhoz hasonlít, ahogy a levelekkel borított, pudingszerű sárban csúszkálok lefelé, meg-megkapaszkodva az erősebb ágakban, átölelve néhány fatörzset. Folyamatosan keresem a stabilabb pontokat, felkészülve arra, hogy benézem és megindul alattam a talaj. Lassan leérek egy elágazáshoz, rátérek a hegy oldalában futó keskeny ösvényre, a mozgásom a futástól továbbra is meglehetősen távol áll, előttem már jártak erre, a híg sár csúszik, alig-alig haladok, ezért letérek az ösvény mellé, ahol még érintetlen a talaj, így küzdöm át magamat ezen a bő egy kilométeres szakaszon. Jönnek a megfutható lefelék, a hidegtől és a széltől könnybe lábadnak a szemeim, meg-megcsúszva egyensúlyozok a vízmosásokkal tarkított úton. Két szempár villan a lámpa fényében, megtorpanok, de szerencsére csak egy késői kutyasétáltató pár, köszönünk egymásnak, s futok tovább. Technikás, de nem sártengerrel borított szakasz következik, növelem a tempót, emelkedik a pulzus, elönt a jól ismert izgalom. Szerelem ez, vagy valami olyasmi…

 

Pedig az első terepfutásom korántsem volt szerelem első látásra. Annak ellenére, hogy hegyek közt nőttem fel, soha nem futottam terepen (igaz, bő negyven évig máshol sem nagyon, max. ha muszáj volt), így az emelkedős résztávokat is – jobb híján – a Városligetben tudtam le, navigációra nyilván nem volt szükségem, tehát teljesen fogalmatlanként vágtam neki két éve az első terepes edzésemnek. Az edzőm a Panoráma-kört javasolta a Hármashatárhegyen, mondván az könnyű, nem túl technikás, egyszerű útvonallal. Sima liba, gondoltam, miután megnéztem az útvonalat, olvastam pár élménybeszámolót is róla – senki se mondhatja, hogy felkészületlenül merészkedek ki a város járdáiról a terepre – gondoltam, mi bajom lehet? Végül is, bajom ugyan nem, de bosszúságom annál több lett. Kezdve a technikaival, amit az addig csak városi körülmények között, előző este feltöltött órával, aminek „beragadt” valami frissítés, s mivel nem figyeltem, indulást követően pár perccel már le is merült, mehettem haza feltölteni, felborítva a tervezett menetrendet, folytatva azzal, hogy amúgy halovány lila fingom sem volt arról, hogyan kell navigálni az órával (tracket feltöltöttem, pályát elindítottam, de ennyire futotta), aminek köszönhetően természetesen pillanatok alatt idegbajt kaptam, leállítottam a navigációt, hogy na majd tudom én azt merre kell menni. Hát ez nem így működik. Ti tudtátok, hogy az útvonalakon elhelyezett különböző jelzések nem az adott útszakasz nehézségét jelölik? Mert én akkor még nem, így aztán marha okosnak híve magamat, a piros és sárga jelzéseket (értsd: az én fejemben ezek a „nagyon nehéz” és a „nehéz” megfelelői voltak) messzire kerülve elindultam a kék jelzések után.

Az edzőm mai napig felemlegeti, hogy van olyan sportolója, aki eltévedt a Panoráma-körön, amit én mindig bőszen kikérek magamnak és kijavítom: „Nem tévedtem el a Panoráma-körön!!! Meg sem találtam…” Épp aznap volt egyébként az UB csapat nevezés, amiről persze így lemaradtam, feleségemet bíztam meg, hogy bőszen nyomkodja otthon az F5-öt, hogy a roskadozó szerver beengedje végre és regisztrálni tudja az 5 fős csapatunkat. Persze nem igazán akart működni a dolog, ő kétségbeesetten hívott, hogy nem engedi belépni a rendszer, én meg kétségbeesetten kiabáltam vissza – amiből semmit sem hallott, mert még a fülesem is behalt (ezért kiabáltam, persze, naná) –, hogy nem tudok segíteni, mert én épp eltévedek, azt sem tudom merre vagyok és merre kell menjek, meg különben is a terepfutás egy marhaság, bezzeg a nyóckerben ilyen soha nem történik az emberrel. Aztán lecsengett a hisztiroham és az erdő a hülyeségemre és morcogásomra közömbösen engedett be magába, a nyugalomba. Időközben kezdett beesteledni és gondolatban megveregettem a vállamat, hogy legalább lámpát hoztam magammal. Kb. fogalmatlanul róttam a kilométereket, de egyáltalán nem aggódtam, messzebb a fák között láttam a városi fényeket, olykor rápillantottam a telefonom navigációjára, így szépen lassan – még jó, hogy jelölte, hol tettem le az autót – visszaérkeztem a starthoz és tudtam: nem most voltam itt először és utoljára.

 

Egészen tavaly tavaszig csak alkalmankénti hétvégi program volt a terep, de kiköltözésünk óta jóval nagyobb szerepet kapott a hétköznapokban is. A futás lett a biztonsági szelepem, a stresszoldóm az elmúlt években, és ez a feloldódás teljesedett ki a terepfutásban. Ahogyan aszfalton, urbánus környezetben sem voltam soha különösebben „flowban futó”, úgy a terepen se váltam azzá, viszont teljesen más fókuszt kapott az egész. A városban is szerettem futni, de hazudnék, ha azt mondanám, nem zavart olykor a gyalogosok közönye, bambasága, az autósok agressziója, a benzingőz és a járdákat néhol ellepő mocsok. Természetes volt, hogy az egyik (vagy mindkét) fülemben zene szólt, idővel lemondtam arról is, hogy odabiccentsek a velem szembefutó sporttársnak, róttam a köröket, letudtam az aznapra kirótt edzésmennyiséget és persze közben oldódtam, elengedtem a problémákat, talán vicces módon, de a futáson, versenyeken, edzésen gondolkodtam. Mindezek a terepen teljesen máshogyan rakódnak le az emberben. Nyilván kevesebb emberrel találkozol, de akikkel összefutsz, legyenek túrázók, vagy szintén futók, az esetek többségében kedvesen, vidáman rád- vagy visszaköszönnek, nincs benzingőz. Mocsok sajna akad, döbbenetes, hány ember képes elvinni magával az energiaitalát a túrára, de az üres dobozt elvinni már nincs ereje… de nem erről akartam írni, egyszerűen csak úgy korrekt, ha ezt is megosztom, mert hamis lenne, ha csak a rózsaszín szemüveges verziót tolmácsolnám. Vannak azért itt is bosszantó, rádrongyoló bringások, póráz nélkül kilométerekről kiabáló „Fifike nem bánt” kutyások, cigarettafüstbe rejtőző, ösvény közepén bambán, tömegesen ácsorgó nemmozduló élősövények, viszont a városból COVID időkben kiszorult természetbensohanemjárók rajzása idején is lélekemelő, amikor felérsz egy-egy nehezebb emelkedő tetejére, vagy épp ezerrel rongyolsz lefelé az arrajárók döbbent arckifejezése közepette a gyors lejtőkön, szinte harapod a tiszta levegőt, az avar, a gombák a nedves farönkök illatát. Élni jársz ide, feltöltődni és megnyugodni.

 

Ha kissé dagályos ömlengésem olvastán felbuzdulnál és fejedbe vennéd, hogy te is kipróbálod a terepet, van pár – relatíve frissek az emlékeim még ezekről – praktikus tanácsom mit vigyél, ne vigyél magaddal a terepfutásokhoz, milyen – általam elkövetett – hibákat érdemes elkerülnöd:
– készülj fel jobban turista jelzésekből, mint én…
– lehetőleg egy (vagy több) terepfutó társaságában menj először terepre. Lehetőleg, amikor aznapra laza edzést terveznek, mert lehetsz jó aszfalton, az első terepes edzés fog tartogatni némi meglepetést
– ne invesztálj be terepfutó cuccokba amíg nem kötelezed el magadat a terep mellett. A hazai terepviszonyok elég megengedőek, száraz időben a legtöbb helyen boldogulsz a megszokott aszfaltos futócipődben is. Sárban, jégben-hóban meg ne legyél terepes elsőbálozó
– tanuld meg a navigációd (órán, mobilon) használatát. Vagy legalább mindig legyen nálad mohos farönk, hogy tudd, merre van észak.

Jó futást!

Goór Szilárd

 

 

6 táv, több mint 1.500 terepfutó. Ez a Salomon Ultra-Trail Hungary. Kattints az Ultratrail.hu gombra, és ismerd meg Magyarország legnagyobb terepfutó versenyét. Válassz távot és légy részese a legnagyobb kalandnak!

Ultratrail.hu Regisztráció Rajtlista