Újraindítás
2017 utolsó néhány hetében meglátogattam a családomat Angliában az ünnepekor. Nagyon élvezetesen és nyugalmasan telt, a határozottan depressziós, nedves és monokróm brit időjárás ellenére is. Feltöltődve értem haza és izgatottan vártam az újévet, a fejem teli ambiciózus tervekkel versenyekről, kalandokról és kreatív munkáról. Tetszett az a szimmetria, hogy az újév első napja hétfőre esett, mintegy tiszta kezdést adva a téli edzéseknek.
Habár Szilveszter éjjelén már fél nyolckor ágyban voltam, mégis tizenkét órán keresztül forgolódtam és vergődtem és nagyon nehezen akaródzott felkelni másnap reggel. Ez a görcsös éjszaka egy kilenc-napos horizontális nyújtózás kezdetét jelentette. Angliából hazafelé influenzás lettem és elég erősen megütött, nem is emlékszem rá, hogy mikor voltam utoljára ennyire beteg.
Az első néhány napban próbáltam mindent úgy csinálni ahogy szoktam, de már egy kis séta is nehezemre esett és csak súlyosbította a tüneteket. Kétségbeesésemre nem tudtam semmire se kellően koncentrálni anélkül, hogy pár perc múlva teljesen kimerült ne lettem volna.
Az olyan könnyű szórakozások, mint Netflix-et nézni, túl nehéz feladat volt, pláne az írás és az olvasás. Az alvás sem esett jobban, izzadtam, remegtem és fájdalmaim voltak amíg fel nem keltem.
Csak feküdtem az ágyban, ködös fejjel és csak léteztem és vártam. Ez volt a legnagyobb kihívása a betegségnek. Persze fizikailag is nagyon kellemetlen volt és pár nap mentális apátia után feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon jobban leszek-e valaha. Az embernek több kell annál, minthogy csak szimplán létezzen. Tudom, hogy egy kicsit túl drámaian hangzik, de furcsa érzés mikor nem csak fizikailag vagy extrémen kimerülve, hanem szellemileg is teljesen pokolian vagy.
Kilenc nap után végre jelentős javulást éreztem az egészségemben. Bár a rövidebb sétáktól még mindig köhögtem és szédültem. Az egyik ilyen sétám alkalmával találkoztam Buzz Burrell-lel, aki azt mondta, hogy lehet hogy tüdőgyulladásom van, aminek hasonlóak a tünetei mint az influenzának. Meglátogatva az orvost, szerencsére ezt cáfolta és influenzát mondott, ami csúnya és tartós, de többnyire már a vége felé jártam vele. Kikezelte a késői arcüreggyulladásomat és három nap után végre újból kész voltam kimenni a szabadba.
Amíg a betegség közben úgy éreztem, hogy az újév első két hete teljesen pocsékba ment, egyre pozitívabban kezdtem el látni ezt az időszakot ahogy erőre kaptam.
Először is néhány hétig volt egy kis „kilépőm”. Ez a pokoli állapot amit tapasztaltam akkor nagyon frusztráló volt, de visszatekintve teljesen szabadnak tűnik. Kikerülve a mókuskerékből, megszűnt a megszokott mindennapi elfoglaltság és stressz. Van valami jó abban, ha az ember kikerül egy kicsit a világ körforgásából és csak hagyod létezni magad.
Ezt a két hetet fokozatosan azzal töltöttem, hogy megerősítsem a testem, többnyire gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztva, mintegy öntisztításként használva fel a betegséget. A legcsekélyebb módon se élveztem ezt az időszakot, mégis hálás vagyok amire megtanított. Az ilyen kiszolgáltatott helyzeteknek is vannak előnyei. Nem leszek mindig egészséges és erős, de amikor az vagyok, meg kell becsülnöm és alázatosnak kell lennem. Mondanom sem kell mennyire jól esett minden egyes lépés mikor visszamentem az ösvényekre.
Szerző: Joe Grant, Eredeti cikk Fordította: Berta Dávid
