Vértes Terep Maraton  – egy kis történelem

Vértes Terep Maraton  – egy kis történelem

 

A VTM rajtjában állni különleges élmény. Van egy magával ragadó, egyedi hangulata, szinte érezni az évtizedet már maga mögött hagyó szervezés profizmusát. Merthogy itt minden olajozottan működik, rutinos mosollyal nyújtják át a rajtcsomagot a futóknak, lehengerlő a pozitív kisugárzás és pezsgő a terepszociális élet. Valahogy itt futunk össze a rég nem látott ismerősökkel talán az évben először és tesszük fel a kérdést: „Na, hogy sikerült az alapozás? Mire készülsz idén?”
Nem kérdéses, a VTM egy sajátságos tavaszi terep-szeánsz és páratlanságát többek között nem másnak is köszönheti, mint hogy első volt a terepfutas.hu-s rendezvények sorában.

A VTM története

Nem sokkal a domain-név lefoglalását és a terepfutás magyar „netes-őshazájának”, a terepfutas.hu-nak megalapítását követően, Csanya úgy döntött fut egyet a Vértesben, abból az indíttatásból, hogy még nem járt ezen a vidéken előtte. Itt született meg a VTM alapötlete, mely eredetileg két távon – maraton és félmaraton – indult, 2007-ben. A családias hangulat biztosított volt, hisz akkor mindössze 43 fő toporgott a rajtban, várva az indulást. És ez a hangulat az, ami ma sem változott. A rajtban állva az egymásra mosolygás, egymást bíztató szavak, a tudat, hogy együvé tartozunk, terepfutók vagyunk, vagy a dobogóesélyesek egymást méregető pillantásai mind-mind hozzátartoznak a VTM hangulatához. A rajtot követő színes kavalkád mára már hosszú tarka kígyóként kezd kiemelkedni Szárról a Vértes hegyei közé, hiszen közel 900 versenyző indul a különböző távokon. Kiérve a településről pedig érezhetjük az ébredő erdő tavasz utáni sóvárgását, kereshetjük tekintetünkkel – ha nem sietünk annyira – az odvas keltikét a fák között.

Persze akadt olyan év is, amikor ébredő erdőről szó sem volt. Igen, az a híres-hírhedt 2013-as VTM. Ez volt az az emlékezetes év, mikor a verseny előtti pár napban szép mennyiségű hó hullott és bár a pályajelölést még hóban csinálták, a verseny előtti este erősen olvadni kezdett. És ha ez még nem lenne elég, elkezdett az eső is szakadni. Ha ott voltatok, ezt nem felejtitek el. Ha viszont nem itt megnézhetitek, milyen is volt:

 

Mondani sem kell, sokan döntöttek úgy, hogy nem mennek végig a választott távon. Ekkor történt, hogy egy ma is érvényben lévő szabállyal gazdagodtunk, miszerint a mobiltelefon kötelező felszerelés. Történt ugyanis, hogy szinte senki sem bajlódott a telefon „felesleges” cipelésével, így a feladók a környező településeket megcélozva mindenféle módon, pl.kocsmákból voltak kénytelenek telefonálni a mentésért. A terepfutas.hu csapata abban az évben 44 ember hozott le a hegyről. A szám magáért beszél. Nem mindennapi verseny volt.

Emlékezetes év volt a 2015-ös is. Ekkor a közelgő első Ultra-Trail Hungary-ra készülve a szervezők felhívták a figyelmet a kötelező felszerelés fontosságára és arra, hogy szigorúan ellenőrizni fogják azt. Ennek ellenére ebben az évben 39 versenyzőt zártak ki a versenyből.. Szóval, ha indultok a versenyen, soha ne feledjétek a kötelező felszerelést! 😉

Mi változott az évek során?

 

Lett például érem. Meglepődve hallottam Csanyától, hogy eredetileg kitűző volt a díjazás. Aztán persze jöttek a már jól ismert, csodaszépen megmunkált érmek, amik önmagukban is művészeti alkotások. Kevés nagyobb öröm van egy terepfutó életében, mint az, hogy a végigküzdött verseny céljában egy gyönyörű érmet akasztanak a nyakába. És itt ebben sincs hiba.

Eredetileg két táv közül lehetett választani, maraton és félmaraton volt a felhozatal, ám később ez kibővült még két távval. Így alakult ki a mai négy táv útvonala:  Minimaraton 14.5km/367m+, Félmaraton 20.9km/428m+, Maraton 39km/1005m+,Ultramaraton 50.6km/1245m+.

A versenyközpont is egészen másképp nézett ki 12 éve. Az iskola egyik termében történt a regisztráció. Ma már persze nehéz ezt elképzelni az egész tornatermet megtöltő futókat látva.

A létszám az elmúlt évek során folyamatosan nőtt, sőt eljött az idő, mikor a létszámkorlát intézményét is kénytelenek voltak a szervezők bevezetni. Ez a jelenleg 900 fős korlát már nem is fog változni, ellenben az összetétel igen. Több férőhely lesz a maraton és ultramaraton távokon és ennek következtében kevesebb a fél- és minimaratonon.

Miért a VTM?

Ha kezdő terepfutó vagy, a VTM a tökéletes választás első versenynek. A Vértes a kegyesebb hegységeink közé tartozik. Pont annyira kínoz meg, hogy ráérezz a terepfutás ízére, de ne úgy érj célba, hogy ez nem is futás volt, hanem hegymászás. Szóval, kezdésnek kiváló választás. Akkor is, ha az első terepversenyt keresed és akkor is, ha az első terepultrát. És ha tapasztalt terepfutó vagy? Akkor sem fogsz csalódni! A Vértesben letesztelheted, mennyire vagy gyors és az itteni lejtőkön feledhetetlen élmény lerobogni.

A 2020-as rendezvény facebook eseményét itt találod.

Ha idén nem voltál ott, jövőre ne hagyd ki! És persze az is élmény lehet, ha eljössz szurkolni, trécselni egyet a közelgő terveidről és mindenről, ami terepfutás. 😉
Ott találkozunk!

Perényi-Bakó Andi

IRATKOZZ FEL
A TEREPFUTÁS.HU HÍRLEVELÉRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

Beküldés közben hiba lépett fel. Kérjük, hogy töltsd ki újra!

Felelősségem és elmeállapotom teljes tudatában kérem, hogy a Terepfutás.hu hírlevelet küldjön nekem!