Bodri, Mámor, Szekszárd. Vivien beszámolója a Bodri Trail-ről
Ez volt a második versenyem a 2024-ben, de az első fő versenyem, és egyben első részvételem a Fut.as Bodri Trailen. De nem az utolsó, az már biztos.
Kíváncsi várakozás volt bennem a versenyt illetően. Öcsi versenyeinek jó híréről már sokat hallottam. Abban biztos voltam, hogy valami jóra számíthatok, viszont – eltérően attól, hogy a Terepfutas.hu versenyek hangulatát már jól ismerem, otthonos megérkeznem a versenyközpontba, ahol garantáltan sok ismerőssel találkozom – itt nem tudtam mi vár rám. A szekszárdi dombok futhatósága is még rejtély volt számomra.
Szekszárd, Bodri pincészet.
Verseny turnémnak ez a 2. állomása szombaton hajnalban kezdődött. 5 órakor keltem. A versenynap egyik legfájdalmasabb része az, ha négyessel vagy ötössel kezdődik a beállított ébresztő. Odafelé Marcival és Bercivel autóztunk együtt. Megérkezve a helyszínre már a versenyközpont látványa elvarázsolt: a pincészet tégla falai, a verseny idei zseniális designja, a sok türkiz szín, turistajelek, a csomó bojtos sapkás fej, a lovak levegőt átjáró illata, sok rohangáló, vidám kisgyerek, lelkes futók és kísérőik. Nagyon-nagyon jó hangulata volt.
Elkezdtük felfedezni a helyszínt, rajtszám átvétel, átöltözés, mosdó. Közben már nézegettük a rajtszámok színeit. Kivel indulunk azonos távon? Találkoztunk egy-két ismerős arccal. Nagyon jó volt néhány lelkesítő szót adni, kapni, majd indultam bemelegíteni.
Kell bemelegíteni?
Nekem igen. Ez nagy tanulság korábbi versenyekről, hogy szükségem van egy 15-20 perces bemelegítő kocogásra és kellenek a dombos intervall sprintek is ahhoz, hogy a verseny rajtja után úgy tudjak elindulni, hogy jól pörög a lábam, nyugodt a légzésem és nem az első 5 kilométeren ugrik ki a szívem az izgalomtól. Lelkileg és fejben is kell ez a versenyre hangolódó bemelegítés. Harmadrészt edzőként is tudom, mennyire segíti a mozgás hatékonyságot a bemelegítés, de ez a téma egy külön cikk lenne.
Az idő tökéletes volt. Rajt előtt gyorsan le is dobtam a széldzsekim. Elég volt a póló, rövidnadrág, kesztyű szett.
Taktika
A terv most is az volt, hogy ez elejét ne fussam el. Elég hosszú a távom ahhoz, hogy ne az első 7 kilométeren dőljön el minden.
A rajtnál azért álltam be az első sorba, hogy az elindulásnál ne ragadjak be. Erős női csapat sorakozott fel körülöttem. Néhányan ismerősek voltak már más versenyekről. Izgalmasnak ígérkezett. Az első kb. 3 kilométeren még együtt haladtunk négyen lányok. Éreztem egy pici feszültséget, helyezkedési taktikázást, de lehet, hogy ezt az érzést csak az én versengésem generálta bennem. Mindenesetre előre engedtem a lányokat, mert 30 kilométer feletti távokon nem vagyok még elég tapasztalt futó és tudtam, hogy a saját versenyemet kell futnom. Gondoltam, elég öröm lesz az, ha a pulzust az edzőm által kiírt szerint tudom tartani, jól frissítek, nem szenvedek a végére, hanem jól esik a futás. Meg kell tanulnom nem dobogón is állni. Így nagyon sokáig a 3., 4. helyen meneteltem.
A pálya
Az útvonal nagyon tetszett. Összességében elég jól futható volt az egész. A Szekszárdi-dombság nem kifejezetten technikás terep. Persze, azért volt benne néhány kellemesen igénybe vevő, bele gyaloglós emelkedő és ennek megfelelően, hosszú lefelék is, ahol lehetett „nyomni a tempót, mint süket a csengőt” – hogy Óváry Gabi szavait idézzem. A Hello Pilissel ellentétben itt nem kellett sárral küzdenünk.
Nagy Kéktúra rajongó vagyok, így külön öröm volt számomra, hogy sok szakasz kék jelzésen haladt, így újabb részeket ismerhettem meg az OKT-ből.
Az utolsó 5 kilométer környékén értünk be Szálkára. Itt már a 2. helyen küzdöttem. Az aszfalton jó tempót mentem. Vidáman kiabáltak rám a frissítő pontról, jelezve, hogy a csippantás is ott lesz. Gyors boka odatartás után – mert itt a bokánkon kellett hordani azt a pántot, amin az időméréshez szükséges ellenőrző kód volt – integettem nekik, hogy más dolgom itt nincs, szaladok tovább. A faluban újra utolértem Csipit. A terepfutás világában vannak híres / hírhedt emberek. Nekem Ő egy ilyen karakter, és akivel menőség egy mezőnyben versenyezni. Először kb. a 15. kilométernél ért utol. Azt hittem hamar el is fog húzni mellettem, de végül a célig egészen együtt haladtunk. Közben többször megtörtént az, hogy ő utolért, megelőzött, majd én újra felbukkantam mellette. Végül azt a – stílusához méltó – bókot kaptam tőle, hogy: “Bazdmeg, már megint Te vagy az? Geci idegesítő vagy. Jól is futsz, jól is nézel ki, tuti edzettél is.”
A 28. km-től kezdtem szépen lassan egyre közelebb érni Marcihoz is. Amikor mellé kerültem nagy dumcsizás vele sem volt, mert itt már eléggé éreztem az erőm határait. Koncentrált figyelemmel haladtam előre és benyomtam még egy gélt.
Ekkor már az első helyen futó Sági-Hegyi Adri is látható távolságba került, de még messze volt tőlem. Haladtam tovább, ahogy bírtam. Óvatosan, fokozatosan kellett pici plusz tempót rákapcsolnom, hogy közeledjek hozzá. Az utolsó emelkedőn végül meg tudtam előzni. Őszintén volt bennem egy kis kellemetlen érzés amiatt, hogy megelőzöm, mert olyan ügyesen tartotta magát végig elöl, én meg jövök itt az utolsó 3 kilométeren. Na, de még van egy lejtőnk, át kell futni a célkapun, úgyhogy addig még vissza is előzhet.
Jött a lejtő. Megindultam Csipivel lefelé, mint az őrült. Hallottam magam mögött Adri légzését, tudtam, hogy nagyon közel van, de itt már úgy éreztem, hogy ha van esélyem első lenni, akkor beleadok mindent, amit csak tudok, ami még bennem van.
Így történt, hogy a 35 km-es távon első nőként futottam be. FANTASZTIKUS érzés!
Versenyzárás
Átvettem a befutó érmet. Nagyon örültem a fejemnek. Gratuláltunk egymásnak Adrival és Csipivel. Aztán figyeltem, hogy Marci mikor érkezik be, mert tudtam, hogy csak 1-2 perccel lehetett mögöttem. Ő is baromi jól futotta végig a versenyt.
Következhettek a lelkes sztorizások, a verseny közbeni élmények megosztása. Természetesen egyik első dolgom volt, hogy edzőmnek, Vincze Zsófinak is elújságoljam a jó hírt. Az eredményhirdetésig – a levezető kocogás, nyújtás után – még volt időnk tusolni és átöltözni is. Egy vádligörcs után ezeket is sikeresen abszolváltam. Sőt ebédelni is tudtunk a pincészetben a központilag biztosított finom levesből.
A Bodri Trail egyik különlegessége számomra az volt, hogy Öcsi rendezett egy after party vacsit és bulit estére. Nem voltam meg ilyen verseny utáni mulatozáson, ezért úgy voltam vele, hogy próbáljuk ki, így lesz teljes az élmény. Hajnalig azért mi nem buliztunk, még az éjszaka visszajöttünk Budapestre.
Hála
Jelentős verseny élmény volt ez. Hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a versenyen. Elutazol messzire, kilépsz a hétköznapi, ismerős közegekből. Amerre csak látsz hegyek, völgyek, szőlők. Egy pincészetben készülődsz verseny előtt, oda futsz be, ott ebédelsz. Kicsi, fülledt, meleg vendégházban öltözködsz a női versenytársakkal, és mint tudjuk jól, ez a legjobb közösségépítő dolog verseny után. Szerintem sokat hozzáad az élményhez, ha utána még csinálsz programot a környéken egy sétával vagy a városban Szekszárdon és utána feltétlenül visszamész az esti vacsira!
Többet adott, mint futóverseny. Én jövőre is így csinálnám.
Szabó Vivien
A szerző a Terepfutás.hu 2024-es cikkezője. További kalandjait, beszámolóit a Szabó Vivien – Athlete & Coach oldalon találjátok.
A 2025-ös Bodri Trail itt tudsz regisztrálni.
