Császta Trail, ahogy Gergő látta

Császta Trail, ahogy Gergő látta

A bulivonaton nincsen fék! Nagy megtiszteltetésként cikkezői mivoltomban kaptam meghívást Edelénybe, a Fedrid Császta Trailre, köszi Béci, csuda vagy! Sose legyen rosszabb poszt szabadságharci ünneplés, persze nem tudom, hogy mindig március 16-ra esik-e épp, vagy ez csak véletlen volt.

Mókás dolog futóversenyre járni, ad teret a korai kelésre hétvégén is, bár a rajt barátságosan kilenckor volt, csak (mint az előző este kiderült) marha messze, úgyhogy valami öt körüli indulással sikerült időre odaérnünk. Ez egy olyan rendezvény, ahol csomó távon és számban még több arc jön, úgyhogy valahol kicsit messze sikerült leparkolni (a közel állók biztos négykor indultak már, őrültek), ráadásul a rajthegy aljában, és nyilván háromszor kellett valamiért visszamenni a kocsihoz még, úgyhogy jól el is fáradtam, mire jött a rajt, és amúgy is már megin’ sprintelni kellett hozzá.

Csomó ismerősöm szokta mondani, hogy majd akkor fut, ha kutyák kergetik – na nekik is tökre ajánlom a Császta Trailt, mert itt ez van – kilenckor rajt a három hosszabb távon, tíz perc múlva aztán ránk engedik a kutyákat. Jó, mondjuk ezek a kutyák nem kergetnek sokáig, mert 20 lépés után utolér, aztán röhögve elrohan melletted, aztán három másodperccel később elrepül a pórázon lobogó gazdi, de akkor is, mindenesetre nevezett ismerőseim közül egyik se jött ide sem el, bár lehet, hogy csak azért, mert nem tudta, hogy így lesz. Béci, jobban kéne reklámozni ezt így: gyere a Császtára futni a kutyák elől!

Nagyon érdekes kis verseny ez, valahogy olyan barátságosan családias rendezvény amellett, hogy közben van rajta vagy 500 ember, biztos a kutyik teszik. A rajt igazi tömeges, együtt indul három távnyi ember, és rögtön egy kedves kis emelkedővel indít, amit rajtam kívül mindenki tökre megfutott egyből, hát hova rohannak? Érthetetlen dolgok ezek kérem. Bezzeg utána egy jó lejtő van, egynyomos, ahol 500 ember szeretne egy nyomon nyomulni, ott legalább ki lehet pihenni a kezdeti rohanást, míg várakozunk a sorunkra.

De aztán eddig volt a jó világ, onnantól aztán már futni kellett tökre.

Igaza volt Csipinek, mikor írta a nagy világinternetre, hogy „Itt futni kell, a macska rúgja meg” (mondjuk Csipi nem pont ezeket a szavakat használta, de a neveltetésem tiltja, hogy pontosan idézzem).

Jó, először aszittem egyébként, hogy arra gondol, hogy ez olyan jó kis verseny, hogy ide el kell jönni futni, de aztán hamar kiderült, hogy amúgy igen, csak mellette a pálya is olyan, hogy nincs tér sétálgatni. Túl barátságos emelkedők és lejtők vannak sajnos a környéken, ami kicsit jó, mert lehet haladni, és nagyon jó, ha valaki kiváló formában lesprinteli, mindenesetre én nagyon büszke vagyok magamra, hogy nem engedtem a tömeg nyomásának, és hősiesen lesétáltam egy csomó sík részt is.

Hallod, ennyi mezőt én még életemben soha nem láttam, mint most itt az útvonal közepén. Órákon át tartó zöld mezők voltak (persze ez legalább annyit elmond az én tempómról, mint a mezők hosszáról, az élmezőnynek tuti az maradt meg, hogy fú, az a 20 perc mező de király) csodálatos huplikkal, elszórtan fákkal, gyönyörű az egész, hát ott már minden bajom is volt, de azért hősiesen csapattam ilyen 8:40-es pace környékén valahogy.

A mező persze úgy igazi, ha van hozzá sár is, és ez itt igazi volt. Akkora sarak, hogy fú, ami a lábadról letépné a cipőt, nagyon élvezem az ilyesmit. Mondjuk valahol ilyen büdi olajos volt, azt nem lájkoltam annyira, de az is elmúlt egy idő után.

Volt olyan pont, ahol már rég mindenki hazament, mire odaértem, szerencsére a vizet kint hagyták még a kedvemért, de ez se szegte a kedvem, csak haladtam előre töretlenül. A környék nagy nevezetessége a vértessomlói előember, csomó tábla is hirdette, hogy itt balra, meg ott jobbra, meg amott föl, de sajnos nem volt idő megnézni. Attól kicsit tartottam a lakott településeken, hogy majd felkiáltanak, hogy jézusom, ott van Samu! Pedig csak ennyire kivoltam futás közben, de végülis ilyesmi nem történt, biztos nem merték megijeszteni ezt a láthatóan zavarodott valamit.

Nade bezzeg a vége! Fú, ott már minden mindegy volt, úgy jöttem, mintha nem lenne holnap, előzgettem is, mikor újra feltűnt a falu, akkor épp nagy sprinttel leelőztem egy kollégát – mondjuk jobb lett volna, ha onnan nem kell még vagy egy kilométert menni, aszittem kijövünk az erdőből, egy jobb kanyar, és heló, cél, ám egyáltalán nem így volt, hanem kijöttünk az erdőből, egy jobb kanyar, aztán még vagy 5 perc óriási szenvedés, szóval akárhogyis próbáltam, a végén a srác lenyomott, mint a bélyeget.

Összességében csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a rendezvényt. Szépek a mezők (ráadásul a hosszú tél után először pont kizöldülve, külön csoda!), ha szereted a kutyákat, akkor az tök jó, mert itt van egy csomó, ha nem szereted őket, akkor az tök jó, mert nem kell velük találkoznod igazán. Gyertek-gyertek még többen!