Delicious Trail Dolomiti beszámoló by Michtiov Emese
Nyáron jártam először az idei téli olimpia helyszínén, Cortina d’Ampezzoban, ebben a csodás hegyi ékszerdoboz városban. Akkor még mit sem sejtve arról, hogy ősszel újra felfedezhetem egy másik arcát is a környéknek.
Egy ultra hegyi verseny célkapuja alatt ajánlotta Alma, alias Almás Attila a Delicious Trail Dolomitit és nem is kellett sokáig győzködjön, mert ahogy hazaértem be is neveztem – természetesen a leghosszabb távra, a maratonra. Aztán nyár végén kisebb holtpontom volt a futásban és a munkaterhelés sem volt kevés, ami egy náthában tetőzött éppen a verseny előtt. A barátok azzal vigasztaltak, hogy legalább pihent lábakkal mehetek.
Végül hárman Bence, Alma és én vágtunk neki az útnak az olaszországi Veneto tartományba, hogy ismét meghódítsuk a Dolomitok szívét. A szállásunk a rajttól néhány perc sétára, kényelmes közelségben volt. A verseny előtti estére már tudtuk a rossz hírt – és a borús eget is konstatáltuk, – hogy a verseny útvonalból bizony az időjárás miatt vágni kényszerültek a szervezők (a hegyi mentők utasításai alapján), hiszen eső és hóesés várható éjszaka és másnap. A legizgalmasabb szakasz a 2574 m tengerszint feletti magasságú Nuvolau csúcs, a Lagazuoi és a Falzarego hágó közötti rész kikerült a nyomvonalból, így hat kilométerrel és pár száz méter szinttel kevesebb várt csak ránk. Ez egy meredek alagút lett volna, ahol a szervezők Via-Ferrata sisakot biztosítanak a résztvevőknek és a fejlámpa is kötelező felszerelés. Ezekből a kalandokból idén kimaradt a mezőny.
Fotó: Delicious Trail Dolomiti
Másnap reggel hét órakor a hűvös reggelben vidám és lelkes futóarcok gyülekeztek a templom előtt a főtéren. Bevillantak a nyári emlékek, amikor a több ezer résztvevő készülődött ugyanitt. Most családiasabb volt a légkör. Leadtuk a célhoz a váltóruhával teli csomagunk, majd egy negyedóra plusz várakozással elrajtoltunk. Lazán kifutottunk a városból és már kanyarodtunk is felfelé. Jól tettem, hogy a rajtban már levettem a hosszú ujjút, még így is, hogy barátságosan emelkedett a pálya. Hat kilométer múlva máris egy Pazar frissítőpont következezett Rifugio Lago Ajal. Csak fél szemmel sandítottam be a pontra, igazi terülj-terülj asztalkám tűnt fel. A szervezők már itt biztosították az ígért gasztronómiai élményt, a helyi hütték pedig prezentálták is az ínyenc falatokat, sokan meg is álltak egy kóstolóra.
Foot: Delicious Trail Dolomiti
Felfelé haladva kissé égtek a combjaim az előző esti késői átmozgatótól vagy az utazástól, de néhány gumicukor és egy sótabletta orvosolta a rossz érzést, utána egész jól haladtam. Talán jobb lett volna, ha merek előrébb rajtolni, mert sok volt az egynyomtávos szakasz és a vízesések között is egy fém hídon keltünk át cikk-cakkban és néhányan bátortalanabbul. A látvány pazar volt! A következő frissítőnél vérnarancsos Caldi saldit töltöttem, ami meleg izó lehetett, de nagyon jólesett. Maradtam viszont a saját elektrolitos géljeimnél és a gumicukornál, nem csábultam el a gourman élvezetek felé. Haladni akartam, mert végig annyira izgalmas volt a pálya, hogy vártam a következő hegyet és könnyed léptekkel nyargaltam felfelé. A kellemes párás futóidő is segített, bár kissé szemerkélt már az eső, vissza is vettem a hosszú ujjút és a kesztyűre is szükség volt.
Fotó: Delicious Trail Dolomiti
A vízeséses szakasz után egy hasadékban mentünk felfelé, majd teljesen belefeledkeztem a futásba, aminek az lett az eredménye, hogy egy boly mögött rossz felé kanyarodtam és egyszer csak egy kerítésnél találtuk magunkat. Sajnos az órámra egy figyelmetlenség miatt nem töltöttem jól át az útvonalat így az nem tudott segíteni. Öreg hiba és már annyiszor megfogadtam, hogy erre jobban figyelek, de persze minden másra figyeltem ehelyett.
Fotó: Delicious Trail Dolomiti
A korrigálás nem volt egyszerű, mert a fél mezőny követett minket és rajtuk még keresztül kellett verekedni magunkat, majd balra fordulva egy szűk ösvényen a sétálók mögé torlódtunk. Itt már realizáltam, – ránézve az órára, – hogy bár időben jól haladtam, innen nehéz lesz visszaszerezni a pozícióm. Az eső közben elállt, levettem a kesztyűt és próbáltam a hosszú tömött vonatszerelvények között cikázni felfelé, amiben nem segített a következő technikás szintén single track köves lejtője. Senkit sem akartam veszélybe sodorni, inkább kivártam a megfelelő pillanatot az előzésekre. Elég nagy türelemjáték volt kb. 2 kilométerig, de elszórakoztattam magam az előttem haladó két lány piros alapon fehér szívecskés sortján – Vajon hol lehet ilyet kapni? -, de végül nem kérdeztem meg, mert kitisztult előttem a pálya és újra élvezni tudtam a versenyt. Előttem egy srác vérző orral kért segítséget és sokan estek is a csúszós, saras részeken. Nekem szerencsére baromi jól tapadt a cipőm és élveztem, hogy van a pályában kihívás.
Delicious Trail Dolomiti
Csak úgy jöttek egymás után a frissítőpontok, de nem volt semmire szükségem csak elhaladtam sorra mellettük. Komoly, nyolc darab lett volna az eredeti útvonal szerint a 43 kilométeren. Egy csodaszép hegyi tó közvetlen közelében is elhaladtunk majd néhány kilométer múlva a Lavaredóról ismert szakaszon találtam magam a Croda da Lago-nál, de most nem balra, hanem jobbra fordultunk és tovább emelkedtünk, jóval magasabbra vitt fel a pálya a rövidítéssel együtt is. Feltűnt, hogy elég sok hegyimentő és/vagy versenybíró volt a pálya mellett, de szurkoltak, bíztattak és segítettek, ahol kellett.
Delicious Trail Dolomiti
A felhők közül kikandikált a nap és teljes szélcsend volt, amit még hegyen aligha tapasztaltam. Az időjárás csak beijesztette a szervezőket és nekünk megadta a jó futóidőt. – hálás voltam ezért. Azért kicsit bántam, hogy nem mehetünk feljebb. Csodaszép porcukros volt a táj és kissé sejtelmes ködben, durván emelkedtünk felfelé. A Cinque Torri (Öt torony) egy sziklatorony-csoport magasodott előttünk bekeretezve a látványt. Még itt közel 2600 méteres magasságban is egész jó érzésekkel haladtam, lett volna bennem még erő. A sok napüdvözlet és harcos póz jótékony hatása lehetett, mert szintes vagy hosszabb futásom az utóbbi hetekben egyáltalán nem volt.
Fotó: Delicious Trail Dolomiti
Egy szakaszon Rifugio Col Gallina-tól szemben futottunk ismét a Lavaredóról ismert úton, a világháborús szabadtéri múzeum mellett. Ez egy elég jól futható bár folyamatosan emelkedő szakasz, majd egy sziklakapun is átfutottunk, amiről a Vaskapu-szikla nagytesója jelző jutott eszembe. Innen már megkezdtük az ereszkedést, lehetett futni ahogy a csövön kifért. Azért érdemes volt a lábak elé erősen figyelni, nem sok esélyt adott az útvonal az ábrándozásra.
Sajnos elolvastam, hogy a szervezők két versenyszakaszt is tettek a pályába, amiből csak a második maradt a rövidítés miatt: az utolsó egy kilométer a sípályán. Úgyhogy hiába csúszott a fű, nyomtam a sízászlók között a lejtőt és elmondom, hogy nagyon nagy élmény volt így begurulni a célba. Amikor viszont megtudtam, hogy ötödik vagyok és ránéztem a célidőkre, kicsit bosszantott, hogy az eltévedésen múlt a dobogós helyezés. De már emiatt is és a kimaradt „álnok király” Falzarego-hágó és Lagazuoi csúcs miatt is vissza kell jönnöm. Az útvonalbejárás már megvolt.
A szabadtéri célban Pocol településen igényes zuhanyzókonténer és egy étterempavilon várta a résztvevőket, helyi séfek olasz ételeivel. Egy kisebb adag étel és egy ital minden résztvevőnek a nevezéshez járt, de lehetett vásárolni is, akár mutatós süteményeket is (Azért a Trailrun befutóasztalhoz nem ért fel!). A rajtcsomagban található ételkupont nem ártott volna magunkkal hozni, de megoldottuk, némi segítségkéréssel. Végül egy kanadai lány is hozzánk csapódott így négyesben fogyasztottuk el, jó hangulatban a célkaját.
Delicious Trail Dolomiti
A busz, ami visszavitt Cortinába elég kalandosan túlzsúfolt volt, a 4 kilométeres szerpentinen mindenki egyszerre dőlt jobbra és balra, Bence orra alatt egy kutya, az én karomba csimpaszkodva pedig egy külföldi hölgy, ami így eléggé komikus volt.
Összességében nagyon élveztem a versenyt, jó volt a szervezés és iszonyúan izgalmas a pálya! Pont ez a nekem való. Ajánlom kipróbálásra, három táv közül lehet választani, vérmérséklet szerint. Viszont becsüljük meg az itthoni fotósainkat, mert itt méregdrágák a képek és nem is olyan szépek!
Felkészülésem közösségi futások, pályaedzések, jóga, valamint a (kisebb megszakításokkal) 25 évnyi terepfutó tapasztalat. Idén azonban sikerült többször magashegyen futnom szerencsére.
Tervezett pulzus: érzésre.
Számok:
36,75 km
2297 m d+
05:33:27
Női: 5. hely
Az utolsó kilométeren az összes távon abs. 31. (Így nem én nyertem meg a Scarpa cipőt.)
Mitchiov Emese
A szerző a Terepfutas.hu 2025-ös cikkezője. További írásait a Zergetalpak oldalon olvashatjátok.
