Rodnei Sky Race beszámoló

Rodnei Sky Race beszámoló

Rodnei Sky Race beszámoló: egy lenyűgöző útvonal a Radnai-havasokban

A Radnai-havasokban rendezik meg a Rodnei Sky Race-t, amelyen az előző évben vettem részt.

Nincs közel, tegyük hozzá. Autóval lehet megközelíteni a versenyt legjobban és így is több óra. Nekem Debrecenből 5-6 óra nettóban, de közben megálltunk 3-4 alkalommal. A Debrecentől nyugatabbra élőknek értelemszerűen hosszabb lesz az út. Az idei évtől Románia is belépett a schengeni övezetbe, így határellenőrzés nélkül lehet áthajtani, ez egyes esetekben gyorsíthat.

Borsa településén szervezik a versenyt, ahova nincs autópálya, kis településeken átvezető utakon lehet eljutni Magyarországról. Debrecenből mi a nyírábrányi határátkelő felé mentünk, Érmihályfalva, Szatmárnémeti irányába. A bő 300 kilométer így is lassan érhető el, erre érdemes felkészülni. De ugorjunk is rögtön Borsára.

Megéri a verseny során megállni és csak gyönyörködni

Két táv érhető el:

Puzdrák: 29,5 km, 2200 m pozitív szintemelkedéssel, nevezési díj 250-300 lej

Galac: 19,5 km, 1200 m pozitív szintemelkedéssel, nevezési díj 200-250 lej

A Puzdrákra előjelentkezés van, amely során be kell mutatni referenciákat a korábbi versenyekről, ez alapján döntik el a szervezők, hogy a nagyon nehéznek titulált pályára engedi-e a versenyzőt. A Galacra szabad a nevezés, én magam is ez utóbbira neveztem 2024-ben. A szervezők között vannak magyar nemzetiségűek, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy van egy külön magyar aloldala is részletes infókkal a versenynek. A rajtközpont egy síközpontban található, a gondola felvonónál. tudni kell a környékről, hogy klasszikus romániai kistelepülés, vegyesen vannak régi, illetve új épületek és sok félkész, félbehagyott, elhagyott épület. A rajtcsomagot a verseny előtti napon fel lehetett venni, egy szövet tornazsákban volt, olyan ráadás ajándékokkal, mint egy magnézium masszázsolaj spray, egy sporttörölköző, vagy éppen energiaszelet és fehérje por.

A 2025-ös versenyt június 28-án rendezik, az előző évben is hasonló időszakban voltunk. Kellemes idő várt minket a rajtközpontban, reggel még hűvösebb volt, de gyorsan melegedett a levegő. Elég hosszú a kötelező felszerelés listája mindkét távon, többek között olyan dolgokat is tartalmaz, mint a hosszú nadrág és felső, vagy éppen a sapka/körsál, ennivaló (gél, vagy gélszeletek). Ami fura volt, hogy a rajtzónába lépve ezeket részben ellenőrizték, mert megnézték van-e víz, illetve hogy mennyi energiaszelet és gél van nálam, vagy hogy van-e túlélőfólia. Viszont az különösebben senkit nem zavart hogy van-e hosszú nadrág és felső, esetleg sapka. A versenyzők többsége rövidben állt rajthoz, sapka nélkül és a “táskának” nevezett apróságból egyértelmű volt hogy nincs minden náluk ami kötelező volt.

A Rodney Sky Race a síközpontból a falu üdülőövezetes utcái felé indul, murvás földúton, de rövidesen betérünk az égig érő fák közé. Az eleje csendes emelkedő, de jól futható, az erdőbe fordulva viszont jön a munka része. A verseny pályája az első 8 kilométeren letudja az 1200 méteres emelkedő jelentős részét.

A csodálatos Lóhavasi-vízesés mellett halad a pálya, ez Románia legnagyobb ilyen természeti csodája, 90 méteres magasságból zúdul alá a víz. A nézelődést követően egy komoly mászás következik, itt tényleg olyan meredek részen kell menni, hogy helyenként kapaszkodni is szükséges. De megéri bírni, mert 5,5 kilométernél van az első frissítőpont – ide 1 óra 20 perc a szintidő mire szükséges megérkezni a verseny folytatásához.

A frissítőpont egy lankás részen van a magasban, ahonnan messze ellátni. Ide egy másik útvonalról terepjáróval hozzák a frissítőt, dinnye, helyi sajtok, alma, keksz, számos finomság megtalálható azért, hogy az olyan gusztustalan terepfutók, mint én egyszerre egyék a kecskesajtot a dinnyével. Innen rövid könnyed szakasz után még jön szűk 3 km emelkedő. Számos kisebb gleccsertavat is láthattunk futásunk során, illetve helyenként még ha szerencsénk van, egy kevés hóval is lehet találkozni.

A pálya útvonalának csúcsa 1912 méter magasan van. Itt már hűvösebb az idő, 20 fok alatti, de a nap ugyanúgy tűz, mint utólag rájöttünk, érdemes előre naptejjel kenni a bőrt, mert úgy lehet komolyan leégni, hogy közben fel sem tűnik a hűvös miatt. Itt vízvételi pontot biztosítottak a szervezők. Ezeken a magaslatokon gyönyörű rododendronok virágoznak.

A hegygerinc környéki utak jól futhatók és csodás panorámával, tehát ha nem a pályacsúcsra menne rá valaki, érdemes meg-megállni egy pillanatra és csak élvezni. Ide kattintva láthattok a Facebookon egy rövid videót a hegygerinc után lefelé csorogva.

A pálya második felében több olyan vízmosásos szakaszon kell futni, ahol lefelé kanyarog az út és kisebb-nagyobb kövek borítják, így ez jelentősen lassíthat és érdemes figyelni a bokákra. Párosban indultunk, részemről az idő nem volt mérvadó, így lassan haladtunk, ezen a szakaszon értek be a sepregetők minket, de jól lehetett beszélgetni velük. Azért amikor jól futható volt akkor mentünk, meg is jegyezték, hogy igazából mi vagyunk a leggyorsabbak azok közül akiket eddig kísértek a mezőny végén.

A második frissítőponthoz már legelésző tehenekkel közösen érkeztünk be, kifejezetten sok birkát és tehenet láttunk a környéken. Szintén széles kínálat volt a frissítőponton, nekem továbbra is a dinnye volt a nyerő. Tovább indulva szó szerint a tehenek mellett, között kellett átvágni, hogy befussunk egy újabb erdei szakaszba, ahol a fenyő gyökerek nehezítették a pályát, illetve helyenként olyan emelkedő, ahol kapaszkodva kellett a vizes úton mászni.

Az utolsó 3 kilométer lejtő, csak lefelé kell futni. Ugye milyen jól hangzik? Pedig annyira nem az. Egy durva köves szerpentinen kezdődik, itt igazából arra kell figyelni ne csússzon meg a láb. Viszont a táv vége egy hosszú sípályán ér véget és azon bizony nem egyszerű lefelé futni, kifejezetten terhelő a térdnek és nagyon figyelni kell, mert nagyot lehet esni.

Persze a célban ez már nem gond, a fájdalom megszűnik. A rajtcsomag tartalmazott egy étel kupont (paprikás krumpli volt, kicsit máshogy mint Magyarországon), de felmerülhet a kérdés, hogy miért? Márpedig azért jöhet ez a kérdés, mert a célterületen egyébként a megannyi gyümölcs és zöldség mellett többek között töltöttkáposzta, kolbász és szalonna is várta a futókat, amelyekből bátran fogyaszthattunk. Ezt nem csak vízzel, alkoholmentes sörrel is kiegészítettük.

A Rodnei Sky Race pályája gyönyörű. 2023-ban több ismerősöm futott rajta, ezért mentünk mi is el 2024-ben és a hosszú út ellenére sem bántuk meg. A Puzdrák útvonala a beszámolók szerint is keményebb, de arról egyelőre nem tudok nyilatkozni. Nekem ez egy szezonzáró, családi bulifutam volt és nagyon örültem neki hogy nem hagytam ki.

Ahogyan a képeken látható, piros-fehér-zöld összeállítású pólóban futottunk, eszünkbe se jutott előre, hogy ez rendben lesz-e. Utólag elmondhatom, hogy igen, sehol, senki nem szólt hozzánk negatív jelleggel azért, mert magyarok vagyunk. Ahogy írtam, a szervezők között is vannak magyarok, illetve számos hazai nevet láttam a nevezési listán is, nem csak mi választottuk a hosszú autós utat.

Néhány gyönyörű virágszál a pályán:

Tippek a nevezéshez és az utazáshoz

A verseny díját román lejben kell megfizetni a szervezők, Asociaţia Clubul Sporturilor Montane Rupicapra (ACSM Rupicapra) felé. Javaslom, hogy ezt ne magyar bankszámláról teljesítsétek, hanem Revolutról, Wise-ról, hiszen így több banki költséget is meg lehet spórolni (Revolutról ingyen lehet utalni például román számlára lejt, az átváltás is kedvezőbb lehet mint a hazai bankok esetében).

Én Magyarországon nem váltottam előtte román lejt, hanem Szatmárnémetiben egy BCR Bank (az Erste csoport helyi megfelelője) ATM-jéből vettem fel készpénzt. A terminál egy tranzakció során maximum 200 lejt ad ki (kb. 16 000 forint), viszont egymás után többször is fel tudtam venni gond nélkül. A BCR automatája nem számolt fel extra díjat arra, hogy Revolut kártyával vettem fel készpénzt (a csomagom miatt a Revolut részéről sem volt felár).

A legtöbb kereskedőnél, étteremben, benzinkúton lehetett fizetni bankkártyával és működött a Google Pay telefonos fizetés. Így készpénzt nem kell sok helyen használni. Nekünk a szállást kellett így fizetni, valamint a verseny helyszínen egy félbehagyott hotel garázsában fizettünk 20 lejt a parkolásért.

Szállást a Bookingon foglaltunk, a Casa Montis volt a választásunk, ami egy felújított és nagyon jól felszerelt lakás volt, nagyon kedves házigazdával, akinek elég volt Whatsappon írni, ha valami segítség kellett (fél órán belül hozott például egy ruhaszárítót mikor kértük). Jelezte érkezésünkkor, hogy a szomszédok nem annyira kedvesek, ne is foglalkozzunk velük. Hátul egy román gazdálkodó család élt egy hatalmas kutyával, ők csak furán néztek ránk néha, de nem volt gond. Az oldalsó szomszédban egy többgenerációs családdal találkoztunk, ahol hasonló korú kisgyerek volt mint nálunk, ők nagyon kedvesek voltunk, a második napon a nagymama küldött is nekünk saját készítésű süteményéből, amely egy sós fánktészta alapú étel volt, benne fűszeres sajtos töltelékkel és kifejezetten finom volt.

Az odaúton Máramarosszigeten álltunk meg ebédelni, az Acapulco nevű étteremben. Az angol nyelv kicsit nehezen, de ment a felszolgálónak, de megjelent az egyik konyhás néni aki tudott magyarul és segített mindenben. Borsán pedig a Pezzerie 2 Pauni (Két páva pizzéria) és a Galileo pizzériát próbáltuk ki. Előbbi kicsit komorabb hangulatú belül, de rendben volt. Utóbbi sokkal hangulatosabb és kellemesebb. Általánosságban elmondható, hogy a román vendéglátásban az árak kellemesebbek mint Magyarországon, egy négyfős ebéd üdítővel kijött 15 ezer forint alatt. Az adagok és az ízek is rendben vannak, kellemes élmény volt.