Köszi Börzsöny, szuper nap volt!

Köszi Börzsöny, szuper nap volt!

Úton vagyunk hazafelé. Megálltunk Nógrádon a kedvenc Béla bácsinknál egy jó hamburgerre, de már Budapest fele gurulunk…

A gyermek egy perc után aludt be, Péter vezet, én meg mögötte próbálom csendben szavakba (betűkbe) önteni mindazt, ami a mai nap a Börzsönyben történt.

Igaz, nekem “csak” szűk kilenc kilométer került a lábaimba a pályán, de abban a kilencben most nagyon megtaláltam azt, amit ebben a sportban annyira szeretek (100% FLOW). Ja! És önmagamat.

Szóval, amikor Csanya írt, hogy “Hey! Börzsöny Trail érdekel?”, akkor először szomorúan csak azt tudtam mondani: “Most Peti fut, én gyerekezek…:(“

De aztán tovább gondoltuk a dolgot, és írtam állandó és egyetlen babysittereinknek, a szüleimnek, hogy nincs-e kedvük egy jó börzsönyi kiránduláshoz? Persze, hogy volt, hiszen, ha unokáról van szó, akkor nincs kérdés sosem, csak annyi: “Mikorra érkezzünk?”

10-re összeállt a csapat. Mi készültünk, Liliána pedig már a kecskéket és a tyúkokat nézegette az Édesanyámmal. Zseni ez a versenyközpont amúgy! Annyira jó a szabadtéri, mégis kulturált megoldás a Diósjenői Erdei Szabadidőparkban. Imádtam!

Szóval teljes nyugalommal álltam be a rajtba. Jött a három, a kettő, az egy… meg a nagy mosoly, és nem csak a fotós miatt, hanem mert éreztem, menni fog!

Az előzetes taktikám az volt (ismerve magam és a terepet), hogy felfele kocogok, lefele sétálok (nem, még mindig nem tanultam meg a downhill-technikát), aztán végül váltanom kellett😊

Persze azért amennyire bírtam, toltam felfele, mert tudtam, hogy lefelé úgyis a mezőny egy része hátba vereget, amikor is én csak nevetek magamon és jólnevelten félreállok. Ez így fair!

A Hárombarát-nyereg felé vezető oda-vissza út során először azt gondoltam, gonosz ez a fordító dolog. Hogy én még kínlódom felfelé, amikor más már lefelé csapatja… De aztán rájöttem, hogy annyira nem is az! Imádtam, hogy kölcsönösen ment a szurkolás mind a két irányból, mind a két irányba. Megnyugtatott aztán az is, hogy azért ezen talajviszonyok mellett nem lehetetlen a lefele való futómozgás még nekem sem. És mindezek mellett láthattam a helyem a mezőnyben is (fene az ilyenkor bekapcsoló kompetitív énemet). A negyedik helyre küzdöttem fel magam a felfelé vezető szakaszon, de lefele ketten is visszaelőztek (sejthető módon). De nem bántam, mert amiért jöttem, az sikerült: hiszti nélkül értem célba (rég volt már ilyen futásom úgy egyáltalán, mint versenyen), és azt éreztem, hogy ez nem az S méretű távnak volt köszönhető, tarthatott volna még 😊

(Mondjuk így utólag azon gondolkodom, lehet, hogy érdemes volt az egyik kulacsba egy kis szénhidrátos izét keverni? Ez a fránya frissítés… érdemes lenne vele többet foglalkoznom!)