Te boldog vagy futás közben?
Vigyázat, szóismétléssel teletűzdelt mélyfilozófiai merengés következik pár sorban! És egy bölcs tanács: sose vegyétek túl komolyan magatokat!
Mert én igen! És talán ez minden (ismerőstől és ismeretlentől érkező) futással kapcsolatos kérdésre a válasz! Semmi több. Ennyi. Ennyire egyszerű. A filozofálást hagyjuk a filozófus alkatokra, bennem csak folyamatosan fel-feldereng ez az érzés, amikor futok, jobbára szép hazánk lankáin. Hogy BOLDOG vagyok. Legutóbb is elkapott ez a feeling, amikor többed magammal kapaszkodtam fel egy hazai rendezésű verseny egyik legmagasabb pontjára. Hogy itt vagyok, jól vagyok, fúj a szél, esik az eső, de mégsem fázok, hogy az előttem caplató csajszi is tuti ugyanezt érzi, hát látom rajta! Mi másért lenne itt?! Valahogy úgy éreztem, hogy nincs megerőltetés, nincs kényszer, nincsenek szabályok, csak a pozitív, feltöltő energia, amit a futás maga ad.
Azt gondolom, hogy ezt az flow érzést keressük futás közben alapvetően. Persze ahány ember, annyi féle motiváció/gondolat/tapasztalat és hit, de szerintem, ha megkérdeznénk bármelyik futót, hogy mit érez futás közben, a boldogság biztos közte lenne. Mert ehhez a nagy misztikus futáshoz, amúgy nem csak a szó szerinti futás alatti boldogság jár, hanem rengetek hozzá kapcsolodó tevékenység alatt is lehetünk boldogok. Én például már attól is boldog vagyok, ha benevezek egy versenyre. Aztán ott, a versenynapon is izgatottsággal vegyes boldogságot érzek, amikor megérkezek. Aztán marha jó érzés elrajtolni és helyezkedni mezőnyben, nézni a többieket, ahogy igyekeznek ők is felmérni az erejüket. Aztán mindig mosolyog a lelkem, amikor felérek egy szép kilátópontra és körbetekintek a tájon. Vagy megsimogatom a csúcsot jelző követ és nagy lendülettel elindulok lefelé. De irtó jó érzés pocsolyába lépni, vagy kitikkadva megérkezni egy frissítőpontra és megvedelni fél liter kólát. Meg szeretem azt, hogy egy ilyen környezetben sokkal nyitottabb vagyok. Valahogy a futás kihozza a barátkozósabb énem. Szeretek futás közben is random szóba elegyedni emberekkel (persze csak azzal, aki ezt szintén értékeli), pár biztató szó, pár vicc, kis sztorizás, ismerkedés, aztán mindenki megy a maga útjára. Akkor is jól érzem magamat, amikor verseny után vadidegen emberekkel gratulálunk egymásnak, mindenkinek van egy jó szava a másikhoz.
Ez az érzés nem függ attól, hogy hányadik vagyok, hogy esik-e az eső, vagy vadul süt a nap. Hogy a terveim szerint haladok, vagy épp gyorsabban, esetleg lemaradok erőt gyűjteni vagy épp beszélgetni valakivel. És erre rá lehet szokni, rá biz’ ám! Szóval, hogy ne múljon ez az állandó boldogság érzet bennem, gyorsan be is neveztem a következő terepfutás.hu versenyre, a Mecsek Trailre! Találkozzunk a Zengőn!
Cser Zsófia
