Barion Pixel

Hello Pilis Trail: edzésnek indult, véletlenül verseny lett

Hello Pilis Trail: edzésnek indult, véletlenül verseny lett

 

A hétvégén megvolt az év első versenye, amit eredetileg csak egy jó tempós edzésként akartam lenyomni. 28 kilométer, jó sok mászás, részben az UTH méltán népszerű (vagy inkább hírhedt) emelkedőit is érintve. A szuper szervezés és hangulat mellett még az idővel is szerencsénk volt. Ez a Hello Pap-rét Trail. Nem akarok előre rohanni, de már a rajt környékén álldogálva eldőlt: itt bizony versenyezni kell. Kalandosra sikerült, hiszen én még ilyen „rövid” terepversenyen nem voltam!

Egy kis háttérsztori

Fotó: Ultra-Trail Hungary

Nem nagyképűségből írom, hogy ez nekem egy rövid verseny, sőt kifejezetten nehéznek bizonyult ilyen távon versenyezni. Én nem gyors futóból lettem terepfutó, hanem a lassú túrázás világából érkeztem a terepfutók közé. Imádom a természetet, és egy ponton jött az ötlet, hogy túrázás helyett még hosszabban fussak. Így aztán szépen lassan beindultak a Mátrabércek, az UTH Szentlászló Trailek, Ultrabalaton Trail 115k, Black Hole… Ezeket először viszonylag komótos tempóban teljesítettem, és gyorsabban futni igazából csak az utóbbi másfél évben kezdtem, mindig ezekre a nagyobb távokra edzve.

Idén amúgy is terveztem belekóstolni a 20-30 kilométeres versenyek világába, de most váratlanul érkezett a lehetőség, hogy a Terepfutás.hu cikkezőjeként rengeteg helyre eljuthatok idén, úgyhogy az ultrák mellett ezekből a kihívásokból is extrán sok lesz!

Hello Pap-rét

Fotó: Hello Trails

Na de vissza a versenyhez… Már a rajt előtt beszélgettünk páran, hogy talán mégsem edzés lesz ebből, szóval be is álltam legelölre az induláshoz. A rajt után viszonylag elöl mentem, körülbelül a 4. hely körül, de néhányan elég gyorsan lehagytak. Valamiért a vádlim az elején begörcsölt.

Ciki lett volna, ha elfutom az első 3 kilométert, és nagyon lecsúszok. Na sebaj, viszonylag gyorsan kiértünk egy hosszú, betonos emelkedőre, ami jól ment, és újra fel tudtam zárkózni kicsit. Ez egészen a Pap-rétig tartott, ahol ismerős ösvényekre fordultunk az Urak asztala és Borjúfő felé. Itt gyönyörű kilátás volt, meg is álltam egy-két fotóra, bár csak egy pillanatra. Utána a sárral kellett küzdeni, de már rég elfogadtam, hogy átázik a cipő, szóval annyira nem zavartattam magam, gázoltam át mindenen.

A nehéz része…

Eredetileg a Vörös-kőtől féltem, de már előtte a Kis-Bükk-tetőre való felmászáson elvéreztem. Kicsit lassabb tempóhoz vagyok szokva, de addig a pontig még jól esett gyorsan csapatni. Ott viszont egy komoly hibával szembesültem: nem hoztam botot, és nem vagyok hozzászokva a bot nélküli hosszú mászásokhoz. Ilyen még sosem történt futás közben, de nem is a lábam adta fel, hanem a hátam kezdte megmakacsolni magát. Rossz ezt leírni, mert 28 évesen úgy hangzok, mint egy megfáradt, idős ember, de pont úgy is éreztem magam azon az emelkedőn…

Viszont a következő szerpentines lejtő az az egyik kedvenc szakaszom a Pilisben. Az elején kis csúszkálás a sárban, utána viszont lehetett menni rendesen! Itt kezdtem sok embert utolérni a másik távokról, szóval kellett bőven előzgetni. Sajnos egy lányt teljesen beborítottam sárral, ahogy egy pocsolyába ugrottam mellette – tőle ezúton is bocsánatot kérek!

Itt a frissítőponton egy izotóniás ital utántöltés után mentem is tovább, a ki-be szakaszon lepacsizva pár ismerőssel. A Vörös-kő felé menet ismét megkérdőjelezhettem, hogy jó ötlet-e itt még bármilyen tempóról alkotott illúziót fenntartani a fejemben… Végül részben négykézláb, de felértem, és innen újra tudtam jó sebességgel menni. Onnan már csak lejtő a célig, próbáltam minél gyorsabban futni, hátha utolérem még az előttem lévőt, de ott Szabó Vivi ment, és nyilván esélyem sem volt.

A célban

Pont nem sikerült 3 óra alá bevinni, de így is elégedett vagyok magammal. Végül 3:02:36 alatt értem be, összetettben 6. helyen (4. férfi). Nagyon tanulságos volt ilyen távon versenyezni, teljesen más, mint egy hosszú ultrán. Sok szempontból szerintem nehezebb is, de erről majd később összeszedem a gondolataimat, ha már több ilyen versenyen is jártam.

A verseny szervezése szerintem kiváló volt, minden flottul ment, jól volt jelölve a pálya, mindenki nagyon segítőkész volt, de amit a külön kiemelnék, hogy nagyon szuper volt a célban a kaja! Sőt, smoothie is volt, plusz bor- és sörkóstoló – sofőrként ugyan az utóbbiakat nem tesztelhettem. Még a hazaindulás előtt bandáztam ismerősökkel a díjátadóig, beszélgettünk az idei tervekről, és néztük, hogy kivel melyik következő versenyen találkozunk.

Köszönöm még egyszer, hogy ott lehettem! Várom a következő kihívást, úgy érzem, ez egy tanulságos versenyszezon lesz!

Marci Gorka

Kezdőkép: Hello Trails