Žumberak trail by Linkes Lilla

Žumberak trail by Linkes Lilla

Horvátország, Žumberak trail 2019. aug. 24.
15.3K és 672D+
(Két nagyobb, no meg a cél előtt egy 500méter hosszú szakaszon 67m emelkedéssel.)

2018 nyár elején megláttam a mostanihoz hasonló érmet, és azt gondoltam, nekem KELL ilyen!

Fotó: magazin.hrt.hr

Mire jelentkeztem volna, már betelt a létszám.
Idén már direkt vártam, figyeltem, nehogy lekéssem.
Elmondhatom, hogy bár “futtattak” néhány versenyen, főként vagy 35 évvel ezelőtt DE EZ volt életem 1. olyan versenye, amit ÉN akartam.

“Enjoy the beauty of nature!” Igen, így szeretek én futni!

Futottam már hosszabb távot is itt a Dunakanyar hegyei közt, de úgy gondoltam, elsőre azért nem indítok 28K-val (1300mD+ os emelkedéssel), mert fontos, hogy ne túlélő üzemmódban, tegyem meg az utat.

A trailt megelőző napon irány Zágráb. Nagyon szeretem, persze, hogy nem jött össze a “majdhamarlefekszemhogypihenjek”
Reggel korán indultunk a rajt helyszínére, s direkt nem autópályán, hanem kisebb településeken és Samobor “külsőn” át.
(Ebbe a városkába már többször el akartam jutni szétnézni, ám visszaindulva megbeszéltük Vikivel, hogy ez ismét nem ma lesz… aztán kiderült, hogy de, mégis. Valahol elszúrtuk az utat és az óváros közepén találtuk magunkat! Oké, siettünk, nem szálltunk ki, csak én, egy fotó erejéig, és ritka udvarias voltam a gyalogosokkal, mert amíg ők átbandukoltak a zebrán, mi jobbra-balra fotóztunk…)

A rajtnál igyekeztem nem “elbújni”, hanem az induló tömeg első harmadába állni, hogy ha az elején nagyon leszűkülne az út, ne ragadjak be a “tölcsérbe”. Jó döntés volt.
Az 1. 500 méteres lejtőn (ami a cél előtti klassz emelkedő is volt, mint kiderült 2 órával később) hála a cipőmnek (és Csanyának, aki ajánlotta) nem kellett megcsúszástól tartani, tudtam gyorsan haladni, előzni, majd jött egy balos kanyar és az 1. emelkedő lába.
Eljött az én időm
Míg sokan befékeztek, gyalogló üzemmódra váltottak, én tudtam, hogy itt simán felfutok (hálaadás ismét, ezúttal a pilisi hegyeknek)… aztán kisebb síkabb szakasz és már elértük a komoly emelkedőt, aminek a végén volt a maga 744 méterével a táv legmagasabb pontja. 2.5 km-nél jártunk ekkor.
Ha inkább túrázni mentem volna, biztosan rengeteget fotózok, gyönyörű volt a kilátás több helyen, de csak nézelődtem. Enjoy, ugyebár … és jókat mosolyogtam magamban a horvát és pár angol nyelvű motivációs kiírásokon.
Innen lefelé annyira szűk ösvény vezetett a hegyoldalban, először csak 500 méteres, majd némi fel-le “liftezés” után másfél km-s szakaszon, hogy előzni nem lehetett.
Még jó, hogy felfelé helyezkedtem… bár itt pl. tudtam volna gyorsabban haladni annál, ahogy épp lehetett. (6.5-ös tempót diktált a boj első embere)
Együtt mozogtunk, igazi flow volt. Figyeltünk egymásra, hallottam az előttem és utánam haladó lélegzetét, és hallottam, hogy volt, aki jóval hátrébb megcsúszott. Segítettek neki, aztán amikor a közvetlenül mögöttem futó fickó is megbotlott, és hátranéztem, hogy minden oké-e, mondta, hogy “U redu je”, azaz rendben van.
Aztán amint lehetett, én is gyorsítottam, és én is utat adtam a nálam gyorsabban haladóknak.
Rengeteg ciklámen szegélyezte az utat, hatalmas fák, gyökerek, fa törzsére tekeredő borostyánok, majd’ egy méteres páfrányok, és néhol lélgzetelállító kilátás.
Egy-egy odapillantás erejéig élveztem csak a látványt.
Enjoy the beauty!
Vissza kell ide jönni túrázni, na!

Fotó: goexplorecroatia.com

Nézem így utólag a versenyzőkről készült fotókat, és érdekes, de a rózsaszín műanyag kapura nem is emlékszem.
Oké, az nem is a természet része.
Úgy a 12. km környékén és valamivel korábban is kis patakok, vízmosások keresztezték és kísérték az utat (volt, ahol ott volt az út, ahol a patak), nem lehetett legalább minimálisan nem sárosnak lenni.
Újabb hála, most az időjárásnak, hogy kellemes, napos 25 fokban futhattunk, s hogy csak előző du. -éjjel esett eső. mert ha most zuhog, az alapból 1-2-3km vízben és még több sárban futást jelentett volna!
No, de a horvát vremenska prognoza megmondta a tutit (nem úgy, mint a magyar időjárás-előrejelző oldalak), úgyhogy szuper volt ez is!

Mit mondjak még?
Már amit elmondtam, az is talán túl sok,
de örülök, hogy elmesélhetem, mert nagyon jó élmény volt.

Vittem magammal vizet, a palackomra aplikálva az út térképének terepviszonyait, km és magassági számait.
Nekem jó volt, hogy tudtam mikor mi vár rám, ha úgy akartam, tényleg elég konkrétan, aprólékosan.
Számomra fontos, hogy akkor és ott igyak, ahol jólesik, ezért nem hagyatkozom a frissítőpontokra (volt amúgy 3 a mi 15 km-ünkön), és viszek magammal táplálékot is.
Csak az utolsó helyen álltam meg tényleg egy pillanatra, s egy gerezd barackot elvettem, de volt ott szőlő, dinnye, sütike, talán ropi is, nem nagyon figyeltem, mentem tovább.

A célban pedig volt minden finomság (gyümölcs, saláta, főtt étel, sütemény) húsevőknek, vegetáriánusoknak és vegánoknak is.
Tökéletes szervezés, tökéletes útjelzés, tökéletes vendéglátás

Fotó: Linkes Lilla

Az időm jó 40 perccel jobb lett, mint ugyanekkora távon, és hasonló szintemelkedéssel a Pilisben, úgyhogy akár elégedett is lehetek.
Jövőre megint mennem kell
s ha újból a 15K-t választanám, akkor a mostaninál legalább 15 perccel gyorsabban szeretném megtenni!
Aztáááán ki tudja még addig… “felgyúrom magam”, hogy konfortos legyen, s lehet megyek a 28K-ra,
belekóstolok abba is itt, a Žumberak-on.

Zumberak Trail

Zumberak Nemzeti Park

Linkes Lilla jógaoktató

Ui: Amúgy nulla ízületi- vagy izomfáradtsággal, pláne izomlázzal járt a futás, s ez valószínűleg a napi jógának, spéci smr-nek köszönhető.