Az UTMB utózöngéi Chamonix utcáin.
A másnap UTMB módra
Doug Mayer, 2017. szeptember 2.
Az UTMB. A terepfutó versenyek világában egyszerűen nincs nagyobb esemény, mint Chamonix, az Ultra-Trail du Mont-Blanc. A rendezvény a terepfutás csúcstalálkozójaként hirdeti magát és tekintve, hogy az öt versenyre 8000 futó érkezik 87 országból, aligha vitatható ez a cím. A terepfutók egyedülálló látványban részesülnek. A befutónál hangosbemondók és hatalmas kivetítő. Idén modern tánc koreográfiával indították útnak a versenyzőket.
A verseny előtti szervező munka is impresszív. A különféle edzéstervek, utazási információk, útvonalrajzok és programajánlók már hónapokkal a verseny előtt elkezdik megtölteni a postaládádat.
Egyvalamiről azonban nem beszélnek a szervezők: a másnap reggelről.
Miután lenyomtad az UTMB valamelyik ultranehéz versenyét, másnap reggel úgy érzed, mintha legalább fél tucat olcsó feles elfogyasztása után próbálnál magadhoz térni. Úgy érzed, mintha a testedet kövekkel ütlegelték volna és bizonyos értelemben ez így is van. És a lábaid? Azok olyan állapotban vannak, mintha egy metamfetamin függő, dühkezelés tréningről lemorzsolódott testépítő brigád kalapácsokkal esett volna neki.
Miután lezuhanyoztál és nyugtalanul forgolódva aludtál néhány órát, egyszer csak azon kapod magad, hogy Chamonix utcáin vonszolod végig feldagadt lábaidat és próbálsz visszaintegrálódni a társadalomba. A járókelők azonban ebből mit sem vesznek észre. Pedig az elmúlt 40 óra minden tiszta gondolatot kiszippantott a fejedből. A sétálóutcákon sorjázó kávézók mind rendkívül hívogatóak, de a combizmok még a néhány centis járdaszegélytől is visszariadnak és inkább továbbcsoszogsz.
Valami megváltozott, suhan át a gondolat a fejeden. És akkor hirtelen rájössz: több ezer hozzád hasonló finisher kószál az utcákon. Sehol másutt nem látod olyan nagy tömegben az ultrafutás maradványait, mint Chamonix-ban az UTMB befejezésekor.
Ha egymásra néztek ezekkel a „bajtársaiddal”, egy másodperce törtrésze alatt számtalan történetet meséltek el egymásnak. „Irtó kemény volt. Elképesztő dolgokat láttam..”, mondja az egyik és a szemeiddel válaszolsz: „Értem, haver, persze. Senki nem kényszeríthet minket arra, hogy fussunk, ha mi akarjuk.”
Kialakulnak furcsa szokások. Rápillantunk mások csuklójára, keressük rajtuk az UTMB karszalagot. A narancssárga jelzi az 53 kilométeres Orsières-Champex-Chamonix (OCC) versenyt. Ők egy gyors fejbólintást kapnak. A lila karszalag mély tiszteletet vált ki. Viselőik teljesítették a 290 kilométer hosszú PTL versenyt, amit kegyetlenül csak úgy neveznek, hogy a rövid út Léonhoz (Léon az a barátságos, ám kissé szadista hajlamú pék, aki közreműködött a rendezvény kitalálásában.) Bólintasz, elismerve, hogy a PTL teljesítői olyan dolgokat tapasztaltak, amik ép ésszel fel nem foghatók, és ezt mindketten tudjátok.
Chamonix pedig kibillent az egyensúlyából. Az emberiség izzadságszaga leng a levegőben. Háború volt vagy egy techno buli? Nehéz eldönteni. Poros sebtapaszok hevernek az útszélen, eldobált üres Isotar, Overstim és S-Caps feliratú tasakok a macskaköveken. Ha benézel egy sikátorba lehet, hogy épp ott görnyed valaki, amint émelyegve mustrál egy croissant-ot, bizonytlankodva, hogy beleharapjon-e.
Az UTMB útvonala mentén, amelynek utolsó méterei Chamonix utcáin kanyarognak, zombik botorkálnak erre-arra. Ezek a szerencsétlenek futással töltötték az elmúlt két éjszakát.
A magasabb szintű gondolkodási funkciók már rég elhagyták őket, hüllőszerűre egyszerűsödött agyuk mozgatja őket előre. Úgy 90 méterre a céltól láttam valakit, aki 46 óra futás után egy rossz sikátorba futott bele, fel sem nézett, csak amikor visszapattant egy kapuról. Tavaly egy barátommal annak a jelenetnek voltunk szemtanúi, amikor egy (eredetileg) futót becipeltek a célba. A kávézók közönségei hangos üdvrivalgásban törtek ki, számukra az egyhetes UTMB sokkal szórakoztatóbb, mint a Trónok harca befejező része.
De sehol sem olyan érdekesek a dolgok, mint a drámaian felállított befutónál, pár méterre a többszáz éves Szt. Mihály templomtól. Ha az UTMB vége felé erre jársz, akkor bármikor láthatsz embereket befutni valamelyik versenyről. Néhány perccel később törődött testük már a 2016-os UTMB finisher mellényben feszít.
Az elhangzott megjegyzésekre életed végéig emlékezni fogsz, mint arra, hogy„Na hol vagy, Léon, beszélgessünk egy k*va jót!”.
De a legfurcsábbat még nem mondtam. Szerettem az egészet. Vagy nem is… Imádtam. Jövő augusztusban, így vagy úgy, de megint itt leszek.
Doug Mayer 2016-ban az UTMB 120 kilométeres versenyét teljesítette, ezt pedig négy elveszített lábköröm bizonyítja. Amikor nem épp Chamonix-ban botorkál, akkor a futóturizmust szervező Run the Alps nevű céget igazgatja.
Fordította: Polyacsko Orsolya
