Dolgok, amiket a futásmentes időszakomban tanultam
Sokszor kényszerülhetünk olyan helyzetbe, hogy egy –egy náthalázas időszakban akár hetekig ki kell hagynunk a futást.
Összeszedtem pár dolgot, amire abban az időszakban jöttem rá, amikor nem tudtam futni és hetek teltek, hogy nem vettem fel a futónadrágot és nem kerestem kétségbeesetten a pulzuspántomat.
- Jobban odafigyelek az evésre– Ha futok legalább naponta egy órát, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül megeszem a tökmagos pogácsát a büfében egy órával az ebédem előtt és estefele még belapátolom a holnapra főzött ebéd nagy részét egy jó forró zabtejes kakaó mellé. És ha nem futok? Sajnos az edzések helyett a kakaóscsiga épül be a derekamba. Az első napokban ugyanúgy ettem, mintha a lábamban lenne már egy fél János-hegy. Aztán jött lelkiismeretfurdalás, levertség, hiányzott a futó-boldogsághormon, és ahelyett, hogy egy fél tábla fehércsokival próbáltam volna előcsalogatni őket, megittam a cékla levet egy lórúgásnyi D-vitaminnal és a délutáni túró rudiból is egy marék dió lett béres cseppel. Vegetáriánus vagyok, de a hedonistafajta, így adok majd magamnak pár napot a héten, amikor nem győz le az étel.
- Nem sietek–Átöltözöm, odaérek, becsipog az órám, pulzuspánt feszít, majd kimegyek, utána kétségbeesetten lesem a stravát, hogy hol fogom behozni a héten a hiányzó 15 kilómétert és amúgy is mindenki többet fut nálam. Ismerős? Ma még egyszer kimegyek futni. Az talán elég lesz. Papírzsebkendők közepette leültem reggelizni és előkaptam egy könyvet, amiben a lassúságról, mint mozgalomról írnak, az angolban a divatos slow living, miszerint túlgyorsult világunkban le kell lassítani. Beszívtam a gőzölgő kávéaromát a takarékon működő tüdőmbe. A futók mindig sietnek, kivéve, amikor futnak. Akkor rendben van minden. Megáll a világ, csak az erdő, a patakpart, a valódi ÉN létezik.Jó lenne ezeket megtartani, hogy a slow pillanatok ne csak arra az egy-két órára legyenek jelen az életemben.
- Érdeklődési köröm tágítása– Amennyiben nem vagy olyan szerencsés, hogy futás a megélhetésed, akkor bizony a napi munka, kötelességek, feladatok előtt vagy után mész ki edzeni. A nap végén azt látom, hogy ez az egyetlen hobbim, időeltöltésem. Amikor ez az idő fölszabadult, akkor jöttem rá, hogy a futáson kívül rengeteg másból tudok meríteni és az eddig elbambult holtidőmben is tudnék olyan tevékenységet végezni, amit szeretek és észrevenni azokat a mindennapi apróságokat magam körül, amiket az erdőben, a kis futócipőnkben hordozunk. (Az írásaim az én szubjektív világomat tükrözik vissza, és más családi szociális háttérrel rendelkezünk, amiben meghatározzuk a szabadidőt.) – Tök jó rájönni, hogy szerencsés vagyok, hogy van szabadidőm és sok minden is érdekel, amit ugyanúgy tudok kamatoztatni a futásaim alatt is.
- Van időnk a mentális felkészülés Talán erre áldozunk a legkevesebbet. Elolvasni, gyakorolni, meditálni, nem elfojtani, megélni, elviselni, kiadni, dühösnek lenni, megengedni. Nálam a feladott távok, versenyek, tervek nem az állóképességemen vagy a heti edzéseimen buktak meg, hanem a hozzáállásomon, az alázat és türelem hiányán és a lelki felkészültségeimen. El lehet olvasni egy jó futóskönyvet, verseskötetet, vagy egy idevonatkozó újságcikket, ami a lelkünket edzi. Lehet tervezgetni, listákat írogatni kockás A4-es papírokra, a júniusi UTH-ra a mentális edzéstervet is teljesíteni.
- Kevesebb közösségi média.Futsz, posztolsz, nézed, a többiek mit posztolnak, zsigerből görgetünk a metrón, az utcán, a munkahelyen, az éttermekben, az ágyban. Amikor nem futok, csak fájdítom a szívem, hogy mások milyen jókat futnak, és még jobban saját bánatomba merülök, hogy én nem tudok. Felmész a különböző oldalakra, hogy éppen mi történik. Minden nap, naponta többször, óránként. Online jelenben lenni. Biztos vannak e kis közösségben már Buddha-i lelki békében élő bölcsek és ők nem méregetik, hogy kinek mekkora, merre, hogyan. És vannak, akik nem. Én sem. Mindazonáltal próbálom kiszűrni azokat a tartalmakat, amik valóban valamiféle hozzáadott értéket képviselnek számomra a napi huszonöt kis-állatos videó és csúszásgátlós trollposztok helyett.
- Van tabula rasa.Már előre megterveztem, hogy a feltámadásom után, hogyan fogok újra futni, edzeni, élni, versenyezni. Újra nekiállok és újratervezek. Lesz, amit jobban fogok csinálni és értékelni azt, ami nem volt, amikor nem futhattam.
- Végül a legfontosabb:Elengedni, mint az életfilozófiám: Ne vegyük magunkat túl komolyan, mert buli van JMély és tartalmas.
A címben nem véletlenül írtam, hogy tanultam, és remélem nem 3 napra fog szólni, mint amikor a szociológia szigorlatra magoltam. Szeretném beépíteni a jó gyakorlatokat a mindennapokba, hasznos elemeivé tenni az edzéseknek, a felkészülésnek és ünnepelni, hogy végre ott állok a Fenyögyöngyénél, egyben, teljesen. Egy nagy sóhajjal bekapcsolom a fejlámpát és nekiindulok a jeges kék emelkedőnek.
Amúgy, kíváncsi lennék, hogy ti mit írnátok hozzá ehhez a listához?
Markó Ági
