Grossglockner Ultra Trail 2019 by Emese Michtiov
Éreztétek már úgy, hogy egy álom képei kockáról-kockára összeállnak, és már csak azt veszitek észre, hogy megvalósul?
Egy évvel ezelőtt tetszett meg ez a verseny, és amikor végül megkaptam a lehetőséget az Alpinruntól, hogy velük mehetek, azt éreztem, hogy ez egy ajándék az élettől. Ezzel párhuzamosan futótársak kerestek, hogy – ők is jönnek van-e kedvem? – pillanatok alatt összeállt a négyes csapat az induláshoz.
A kudarcos UTH erőnlétem után, nagyon célzottan készültem arra, hogy jó legyen a frissítés és semmi akadálya ne legyen egy jó érzésű futásnak. De az élet olykor a legjobb dolgokba is bedob néhány citromot, de sebaj, ki kell facsarni és lesz belőle limonádé. Lelkiismeretesen készültem és az indulás előtti utolsó hétre a mérsékelt futások jól betervezve vártak, de egy hírtelen jött szakmai lehetőség és az ezzel együtt járó dilemmák bedaráltak, már csak azt vettem észre, hogy gyenge vagyok, fáj a fejem és a hátam. Erre csakis az úszás nekem a gyógyír. A csomagom estére összeállt, visszatekertem a fókuszt a versenyre és már csak egy jó alvás kellett volna a hajnal 4:50-es kelésig, de a szomszédban elutaztak a szülők és ment a daj-daj hajnalig.
Készülődés a versenyközpontban
A verseny előtti nap autóval utaztunk Kaprunba és a szállásunk is itt volt a versenyközponttól egy kilométernyire, ami a legideálisabb választás volt. Délután kettőkor érkeztünk, de a kötelező felszerelés ellenőrzésre és a rajtszámok átvételére még várni kellett, így belefért egy könnyed átmozgató kocogás is a fullasztó hőségben és Tündinek is sikerült szerezzünk egy 30-as nevezést (egy otthon maradt 75 kilométeres távra szóló sporttársét sűrű udvarlások közepette átíratva).
Délután jött az SMS, hogy a rajtot előrébb hozták egy órával a vihar miatt, reggel 6-ra. A buszok az eredeti időpontban hajnali 4:30-kor indultak Kalsba az 50 km-es táv rajtjába.
Este elmentünk még pizzázni az Alpinrun Teammel, – végre személyesen is megismerhettem Nagy Sárát és Bájost, – ami túl jó hangulatúra sikerült, ezért csak 22 óra után kerültünk ágyba.
A zsákom már be volt készítve szerencsére, mert enyhe nyomással a fejemben ébredtem, – sajnos nem az alkoholfogyasztástól, mert az nem volt-. A reggelim egy PENCO Mineral Drink volt egy magos kockával és keserű csokival, ami segített magamhoz térni, és az egy órás úton a rajtba, – ahogy mindenhol ahol csak lehetett – még aludtam egyet. Érkezéskor sprint a Wc-re és bemelegítés, mert pár perc volt a rajtig. Végül, 6:15-kor dördült el a startpisztoly, mert előtte épp befutott az első 110-es versenyző, akit nagy ováció fogadott, itt már engem is elkapott az igazi versenyhangulat.
Rajtra készen 6:00 Kals A Grossglockner-Tirol
Rajt előtt egy csapatkép: Büki Ádám és Sélley Gábor társaságában
A rajtom nagyon jól sikerült és igazi jó bemelegítő 4:45-5:00 perces átlag tempójú 10 kilométert futottam, enyhe emelkedővel, erdei ösvénnyel, aztán lassan kezdődött az izgalmasabb szakasz, amire vártam. Egy norvég lánnyal együtt haladtunk egy szakaszon és keveset beszélgettünk is, de most nem ezért jöttem, így továbbfutottam.
Sikerült az első havas részen seggre esnem, – tíz körömmel kapaszkodva, hogy ne csússzak le a völgybe, – úgyhogy innentől kellő alázattal, bár továbbra is gyermeki bátorsággal , és húsz év tereppel a lábamban, haladtam a hegyek között.
Hol köveken, szűk ösvényeken, vagy meredek hegyoldalban, patakot átszelő pallokon és még alagútban is futottunk (kicsit barátibb volt, mint a Sakura Michin lehetett). A single track fogalma Alpok nyelven azt jelenti, hogy a két lábad egymás előtt fér el, és nagyon érdemes figyelned hová lépsz, mert a fűcsomók helyenként eltakarnak egy-egy gödröt vagy követ. Az útvonal jelölés tökéletes volt tele volt a hegy kis narancsos zászlókkal.
Az első kb. 10 km jól futható
A gyönyörű tájra időnként felnéztem és majdnem elmozdult alattam az ezüstös kövekkel tarkított talaj, annyira magával ragadó volt. Pólóban és karszárban indultam, de hamar letoltam a csuklómra, mert igazi jó futóidő volt és a nap kellően szép megvilágításba helyezte az útvonalat. Kezdetben a bekevert kakaós Perpetuemmel frissítettem, aztán figyelve az órámat elosztva 4 Hammer gélt – ebből egy koffeinest,- 3 Penco Mega Tabs Magnéziumot és két AC Saltsot ettem meg a teljes útvonalon. 2,5-3 liter folyadékot és plusz valamennyi vizes kólát ittam, mérsékelten izzadtam, de utólag nézve a szervezetem kissé elszomjazott. Összesen négy frissítőpont – vagyis takarmányozási állomás, ezt Tündi ismertette velünk a Google fordító jóvoltából – volt, és két helyen csak folyadéktöltés. Én egy frissítőre emlékszem csak ahol volt étel – a másiknál bizonyára továbbfutottam – , a gátnál felkaptam egy Nocciolás Hammer Gel-t (csak ez az íz volt) és két dinnyedarabot az utolsó 20 kilométerre. A kulacsomat a patakból is töltöttem, vagy csak a kezemből ittam.
Az első 30 lassan megvan
Felkapaszkodtunk Kalser Tuernre és egy rövid szökdécselős lefelé (lépni nem lehetett volna) után következett a nagy mászás a Kapruner Törlre, itt már kellett előzgetnem sűrű többnyelvű elnézések közepette, kevesen azért maguktól is félreálltak. A csúcs teljesen betorlódott a sziklahasadékban, de itt egész egyszerűen egy méterrel odébb letolattam, innen jött a popsin csúszós rész, mert a gleccseren lévő latyakos mély hóban lehetetlen volt ilyen meredeken lefelé haladni, de volt akinek sikerült. Újra önfeledt gyereknek éreztem magam, fantasztikus volt, és végig kacagtam. Technikás vagy inkább vakmerőséget igénylő gyors downhill következett.
Innentől már csak annyit mondtam, hogy – Achtung! – , ha nem álltak félre.
(A botokat sokan így is annyira veszélyesen használják, hogy az megérne egy külön szabályzatot, és az út közepén megálló fotózók is ilyenek ) A vadi új két futáson bejáratott Dynafit Alpin Pro cipőm, – amit a versenyközpontban egy lány is megcsodált – már úgyis havas volt, nem figyeltem már, hová lépek a patakátkelésekkor. A Hoche Tauern Nemzeti Park több szépséget is tartogat az igazi látványos része a két hatalmas víztározó, aminek tűrkízzöld a színe és havas csúcsok ölelik körbe, a szám is tátva maradt a gyönyörűségtől. Valahol itt láttam egy mormotát is, aki nagyon sürgölődött valamit. A tehenek sok helyen csak mélázva bámultak bennünket. Átfutottunk a gáton és innen már csak egy 20 kilométeres változatos lejtő következett a célig.
A pályajelölés tökéletes volt
Ahogy csapatnék lefelé, – épp egy dán sráccal örömködve, hogy innen már csak lefelé – egyszer csak egy magyar mondat ütötte meg a fülem – Hol van Gábor? – Tündi mondta is a célban, hogy kb. 10 perc múlva válaszoltam rá, hogy – valahol mögöttem. Így van ez, ha az ember beleolvad egy tevékenységbe.
Néztem az órám, már csak 10 kili volt, már csak 7 és akkor egy francia lánnyal elkezdtünk versenyezni egymással, nem tudom miért nem volt jobb dolgunk.
Éreztem az oldalam, kicsit fájt a rekeszizmom is, ha gyorsabban akartam futni, de 3 kilinél láttam, hogy fogja az oldalát Ő is, hagytam hadd menjen, és rápihentem az utolsó egy kilire, ahol nagyon kielőztem, iszonyú jó kis játék volt. Aztán megvártam és pacsiztunk a célban.
A célba éréskor fent a hegyen már gyülekeztek a felhők
Nagyon jólesett az utolsó szakaszon a szurkolás, amit kaptam és a #KESZ meglepetése, mert felhívtak, hogy követték a versenyen hol tartok és első lettem a W40-es kategóriában a nők között. Eufórikus érzés volt, hogy a barátaim online ugyan, de velem voltak végig, nekem fogalmam sem volt semmiről, nem figyeltem az időt csak futottam. A lábaim jól vizsgáztak, nagyon jól éreztem magam szinte az utolsó kilométerekig, köszönhetően a rápihenésnek és a magnéziumnak is.
A zuhany, a Restart drink és némi pihenés után visszamentünk tésztát enni (sajnos nem volt olyan finom, mint a Terepfutas.hu-s versenyeken) nagyon jó volt a hangulat a versenyközpontban, különösen este, amikor vártuk, hogy Ádámot, mint 5. helyezettet felhívják a színpadra, mert itt az első 5 célba érkezőt díjazzák.
Fantasztikus volt látni a hosszú versenyen dobogósok arcát és a magyar lányok sikerét, Paál Emőkét és a magyar lánycsapatot is.
Másnap hazaindulás előtt még hajókáztunk egyet egy kis elektromos motorcsónakkal a Zell am See-n. Tökéletes hétvége volt sok nevetéssel, kevés alvással, de itthon bepótolom. teljesen beleszerettem ezennel ebbe a versenybe és az ilyen 50 kilométerekbe is. Összességében az UTH-nál könnyedebbnek éreztem az útvonalat, de ez a klímának is köszönhető, viszont más kicsit – vakmerőbb – a terep.
Zell Am See
A Grossglockner Ultra Trail 50 km Kalsers Tauren Trail távján, vagyis összesen 48,07 km-en 2017 m szintemelkedéssel 7 óra 20 perc alatt sikerült beérnem és ez most a női 13. helyre volt elegendő, továbbá a W40-es kategória 1. helyére. Minden teljesítőnek és különösen a helyezetteknek szívből gratulálok!
A Glocken jelentése. köpeny vagy harang, innen kapta a nevét a hegy.
Az immár 5. alkalommal megrendezett versenyen kétezer résztvevő volt, ebből a 110 km távon 372 férfi és 51 női induló, köztük 3 magyar férfi. A 75 km távon 198 férfi és 44 nő. Az 50 km távon 382 férfi és 148 nő indult el, ebből 4 magyar nő. A 32 km távon 205 férfi és 158 nő indult. A vihar miatt a 75 km távot lerövidítették és a 110 km távon sokakat nem engedtek továbbmenni. nagyon együtt éreztünk Kovács Ádámékkal.
Ui.: A második 50 km, már hamarabb regenerálódik, a verseny után most tudtam nyújtani, de az eltelt három napban még csak lábkímélő keresztedzésekig merészkedtem. A negyedik napon viszont már óvatosan belecsapok.
Holtpont nélkül az utolsó kilométerekig
Képek és szöveg: Emese Michtiov
