Téli Börzsöny Trail by Karsza Andi
Csak akkor nevezek, ha úgy van, és általában úgy van. Már ami a Börzsönyt illeti. De hogy miért, azt közelebbről nem tudnám megmondani. A pályán gyaloglás közben felállítottam egy elméletet, miszerint a január a november gonosz ikertestvére, merthogy ugyanolyan ködös és nyálkás, megspékelve azzal, hogy jókat lehet esni a jégen. Én meg mindkét hónapban két versenyen indultam. Lehet, hogy a gonosz (vagy buggyant) ikertestvérem nevezett be.
Vannak ilyen hetek, amikor „széjjel vagyok kapva, mint a Rubik kocka”. Hét elején voltam gyógymasszőrnél, utána viszont szerdán résztávos edzésen és szombaton akrojógán, és kb. öt órát aludtam, mert „muszáj volt” megnézni még egy részt a Vajákból. Tulajdonképpen akkor kezdtem magamhoz térni, amikor a tornateremben megszólalt a TNT meg a Thunderstruck. Az majdnem felért egy kávéval.
Rengeteg időm volt a rajtig (15 km-en indultam), melegítettem, bekrémeztem magam („dezodorálok, hidratálok”), telepakoltam a hátizsákomat roppant fontos dolgokkal. A „macskát” nem vettem föl, mert semmiképpen nem szerettem volna végig csattogni benne a macskaköveken.
Az első pár kilométeren azzal voltam elfoglalva, hogy levegőt vegyek, meg szoktassam a vádlimat a szántáshoz. A futótársaim, akikkel együtt jöttem, szinte azonnal lehagytak. Kocogtam, de leginkább gyalogoltam, aztán amikor megláttam Don Razzinót egy bokorban guggolni (mármint fotózni), gyorsan futómozgást imitáltam. („Kár, hogy most mutatnak, az elébb még Istent dicsértem én.”) Itt összetalálkoztam Csanyával, aki örömében a földhöz vágta magát, és követelte, hogy lépjem át. Ezt csak azért mondom, mert minden ismerősöm beszámolójában szerepelt, hogy melyik szakaszon futott Csanyával. (Mi másért járna az ember terepversenyekre, mint hogy celebekkel bandázzon?!)
A kilátóhoz vezető kaptatón félúton (hol máshol?) eszembe jutott, hogy ideje felvenni a karmocskákat. Csak azt felejtettem el, hogy az előző cipőm keskenyebb volt, és jóval egyszerűbb volt „gumit húzni rá”. Féltérdre ereszkedve matattam, mint aki a szemüvegét keresi (szerencsére a fejemen volt), és inkább nem számoltam, hányan mennek el mellettem. Egyébként jég nem sok helyen volt, inkább porhó, a pálya nagy részén meg csak szedegettem a leveleket, mint Poldi bácsi. Mosolyogtam is magamban, hogy az önkéntesek „szúrópróbaszerűen” ellenőrizhetik a felszerelést: vajon mit kell vele felszúrni?
Érzésre többet másztam, mint amennyit futottam. Kb. 6 km-nél megettem egy sótablettát meg egy aszalványos szeletet, mert mellékállásban űrkajákat tesztelek (nem). Nos, tény, hogy almás-fahéjas íze volt, de szerintem megfagyott, mert olyan állaga volt, mint a száraz tehénlepénynek. A középső szakaszon hirtelen egy kisvonat élén találtam magam. Bújtam a fatörzsek alatt és fölött, és felmerült bennem, hogy tévedésből egy spartan versenyre kerültem. Vagy úgy is felfoghatjuk, hogy egy jól felépített boka- és törzsizom-erősítő edzésen vettem részt. Az oldalazós szakaszon egy kismacska ügyességével egyensúlyoztam, és azt képzeltem, hogy én vagyok a kicseszett Arya Stark.
Az én kedvenc részem mindig a lejtő, de itt most nagyon odafigyelős volt, rendesen kapkodtam a bokámat, gondoltam magamban, hogy a Börzsöny minden egyes kövét meglátogatjuk. Voltak jó kis térdgyilkos szakaszok is, ott igyekeztem nem elszállni. Mindeközben tejfehér köd borult ránk, néhol nem is láttam az utat, haladtam, ahol tudtam, vagy ahonnan vonyítást hallottam (2. frissítőpont). Örülök, hogy letöltöttem a tracket, mert voltak éles kanyarok, ahol nagyokat csodálkoztak a mögöttem érkezők.
A Julianus-kilátó után a 9. és a 12. kilométernél is várt ránk egy fincsi emelkedő. A végén már nagyon akartam futni, nem is csoda, hogy a 14. km lett a leggyorsabb. Az erdőből kiérve „macskátlanítottam”, itt le is hagyott az a lány, akit a lejtőn megelőztem, úgyhogy az utolsó 200 méteren még sprinteltem egyet. Annak ellenére, hogy a szint sokat kivett belőlem, azt éreztem, hogy tudnék még futni. Eredetileg kis naivan azt hittem, hogy 15 km 2 óra alatt meglesz, csakhogy ez nem az a pálya. Hivatalosan 2:19:33 idővel értem be. Először azt hittem, hogy valahol a béka segge alatt végeztem, de kiderült, hogy a társaim mentek nagyon jó időket, én meg a női első harmadban értem be.
Összességében elég jó kis hétvégém volt. A férfiak a tenyerükön hordoztak (a szombati akrojógán), és a lábam előtt hevertek – legalábbis Csanya, a többi meg nem érdekes! És hogy sikerült-e megfejteni a választ a kérdésre, hogy miért neveztem? Nos, ahogy Tina Turner szokta volt mondani: „Because we like to do it nice – and rough.”
2021-ben január 31-én rendezi az Ökofutás.hu a Téli Börzsöny Trail-t.
